Az Y-szériával a Vivo általában a fiatal közönséget veszi célba, és a mostani megoldás a kedvező árának köszönhetően tényleg széles közönség számára lesz elérhető. Persze az ár mindig csak egy dolog, a kérdés inkább az, hogy mit kapnak az emberek a pénzükért, megéri-e a termék az árát? Nos, ezt fogjuk megnézni a masina képességeinek megismerésével.
Az okostelefon egy 6,51 hüvelykes megjelenítővel lett ellátva, ami 1600 x 720 képpontos felbontássel szolgál. A 20:9-es képarányú panel IPS technológiás alapot használ, így jó fényerőt tud majd nyújtani megfelelő betekintési szögekkel karöltve. Már gyárilag a Funtouch OS 11 grafikus felhasználói felület lesz az Y20 (2021) fedélzetén bevetésre küldve, de érdekes módon az eddig információk szerint az Android 10 biztosítja még ennek az alapot.
Az előlapon egy félszigetre került a kamerája a Vivo újdonságának, és egy 8 MPixeles képalkotóról beszélhetünk itt, ami meglepően jó, F/1.8-as rekeszértékű lencserendszerrel társult. A hátlapon három kamera figyelhető meg. Az elsődleges képalkotója az Y20 (2021)-nek 13 megapixeles, és ez egy F/2.2-es apertúrájú optikán keresztül fürkészi az elé táruló világot. A kettő társa ennek a kamerának csak 2-2 MPixeles, szóval ezen a téren nem érdemes sokat várni. Van egy makrózásra szolgáló egység és egy mélységérzékelésért felelő megoldás. Videózás minden irányba Full HD minőségben történhet.
A MediaTek Helio P35 rendszerchip talál utat a mobilba, ami ugyan csak Cortex-A53 processzormagokat tartalmaz, de így is megfelelő tempóra lehet képes az egyszerűbb műveletek esetében. A rendszer számára 4 GB-nyi memória biztosított már itt, ami nagyban hozzájárulhat majd a kellemes felhasználói élményhez. A háttértár 64 gigás kapacitással rendelkezik, és ezt lehet bővíteni igény esetén.
A kapcsolati lehetőségeket tekintve van itt 4G LTE hálózati modem, 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő, kétsávos Wi-Fi, Bluetooth 5 modul és persze A-GPS vevő is, valamint extraként említhető még a Vivo Y20 (2021) neve mellett. Ahogy azt a Vivótól már megszokhattuk Dual-SIM-es a masina, és jó hír, hogy dedikált helyek várják a kártyákat, amiket DSDS módban tud kezelni a szerkezet.
Kékben és fehérben lehet majd hozzájutni a mobilhoz, aminek a burkolata műanyagból van, hogy a költségeket alacsonyan tudja a Vivo tartani. A szerkezet 192 grammot nyom, és a térfogata pedig 164,41 x 76,32 x 8,41 köbmilliméteres. Az ujjlenyomat-olvasót a tervezők a keretre pakolták, ennek köszönhetően bármilyen helyzetben azonnal elérhető, és rendkívül hatékony is a biometrikus szenzor.
Jó hír, hogy van az okostelefonon 3,5 milliméteres Jack csatlakozó, viszont az már nem túl örömteli, hogy még mindig Micro-USB csatlakozóval kell szembesülnie a vásárlóknak. Egy 5000 milliamperórás akkumulátor került a burkolat alá, ami kiváló üzemidőről tud gondoskodni. Gyorstöltést támogat a masina, de csak 10 wattos adapter jár hozzá gyárilag.
A Vivo Y20 (2021) összességében egy eléggé jó konfiguráció lett az átszámolva 43 ezer forintnak megfelelő árával együtt, de azt azért nem lehet kijelenteni, hogy a piac legjobb vételével állunk szembe. Sajnos az utóbbi időben egyre ritkábbak már az ilyen olcsó konfigurációk, a gyártók inkább a drágább mobilokra helyeznek igazán nagy hangsúlyt.


































