FIAT: MEGNYITOTT A VILÁG ELSŐ METAVERZUM KIÁLLÍTÓ TERME SZEMÉLYAUTÓKNAK

A virtuális térben egy szakember várja az érdeklődőket, akik az egyedi konfigurálás végén meg is vásárolhatják a kinézett autót.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. dec. 7. 16:22
Fiat: Megnyitott a világ első metaverzum kiállító terme személyautóknak

A járműipar lázasan igyekszik felvenni a lépést a modern technológiai fejlesztésekkel, és ennek remek példája az, hogy a Fiat úgy érezte, hogy itt az ideje belépni a metaverzumba. A vállalat elsősorban a fiatalokat foghatja meg ezzel a fejlesztéssel, de igazából mindenkinek immerzív élményt szeretne nyújtani.

A metaverzum által működtetett bemutatóterem a Stellantis égisze alatt, a Fiatnál született meg, ami egyébként abból a szempontból mindenképpen érdekes, hogy a Fiat azért közel sem a cégcsoport ékköve. Ráadásul egy 500-as modellt lehet először körbejárni és megvásárolni a márka által alkotott virtuális kiállító térben. Előbb gondoltuk volna, hogy a Maserati vagy az Alfa Romeo esetében lépi ezt meg a Stellantis.

A metaverzumban elérhető autó annyiban azért különleges, hogy az új generációs 500-as La Prima by Bocelli kiadásáról beszélhetünk, ami egy különleges, tisztán elektromos hajtással felszerelt négykerekű, és Andrea Bocellivel kollaborációban jött létre. Az olasz énekes nevével fémjelzett autónak állítólag egészen különleges atmoszférája lesz a JBL hangrendszernek köszönhetően, ami a koncerttermeket felidéző térhangzással igyekszik majd megszólalni.

Galéria megnyitása

Az egyedi lehetőséget a Touchcast és a Microsoft hozta létre a Fiattal együttműködésben. A MaaS (Metaverse as a Service) platformot alkalmazza a vállalat, ami direkt cégek számára teremti meg annak a lehetőségét, hogy a metaverzumba be tudjanak lépni. Fontos, hogy ebben az esetben nem szükséges virtuális valóság szemüveget használni, de talán lesz majd olyan formátum is, ha igény mutatkozik erre.

Galéria megnyitása

Kiemelte a Fiat, hogy nemcsak meg lehet majd nézni az autót a virtuális térben, hanem kérdezhetnek is az érdeklődők, éppen úgy, mint a való életben, mikor besétálnak egy bemutatóterembe. Ugyanis lesz a metaverzum mögött egy valódi személy, aki kiválóan fel lesz készülve az érdeklődők minden kérdésére. A Fiat termék szakembere segíteni fog az eladásokban, közreműködik az 500-as testre szabásában. Mindenki bekonfigurálhatja magának a saját autóját, és látni fogja a virtuális közegben, hogy néz majd ki a végeredmény.

Galéria megnyitása

A metaverzumos bemutatóterembe nem sétálhat be bárki, éppen amiatt, hogy itt egy eladó ténylegesen rendelkezésére áll majd a vásárlóknak. Előzetes időpontot kell foglalni a vállalat oldalán, reggel 9-től este 9-ig lehet időpontot kiválasztani, szóval napi 12 órában várja az érdeklődőket a Fiat. Talán a jövőben a cég már egy feltanított digitális asszisztensre is rá meri majd bízni a rendszert, és onnantól nem lesz akadálya annak, hogy bárki bármikor belépjen.

Ha az érdeklődő elégedett, és úgy látja, hogy ténylegesen megrendelné a járművet, nem lesz ennek semmilyen akadálya. Véglegesíthető a rendelés a szekértővel leegyeztetettek alapján. Hogy a metaverzumban is hatékonyan bele lehet-e alkudni a vételárba egy vonóhorgot, az már csak a gyakorlatban fog kiderülni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
uwu
uwu
2022. dec. 8. 8:41
#5

Vásárlás előtt mindenképp ki kell próbálni azt amire a spórolt pénzed elköltöd, méginkáb ha hitelfelvételre vetemedsz. Ennek ellenére ezt a fejlesztést hasznos iránynak látom, talán több jön majd át, mint a videókból, és kevesebb autót kell megnézni vásárlás előtt. Ez persze nagyon erősen függ attól, hogy van összerakva az a bemutató, mert simán lehet gagyi szar is, ami nem hogy többet, rosszabb minőségben kevesebbet mutat egy videónál; sajna  képeket látva pont ez a benyomásom, csak reménykedek, hogy fejlődik és tényleg lesz értelme. Kár hogy itthon az új autó vásárlása eléggé luxus, konkrétumokat mondjuk nem tudok, de meglepődnék ha jó helyen állnánk benne.

uwu
uwu
2022. dec. 9. 12:15

@nyerek01  Bocs, pontatlanul fogalmaztam, nyilván nem kell mindenkinek, csak az értelmes emberek közt általános vélekedés, hogy ez a célszerű. Az idiótákra ez nem vonatkozik, amúgy meg mindenki szabadon szórhatja, ha van mit.

thestock
thestock
2022. dec. 7. 18:35
#4

Sztem elég fontos szempont, hogy beleülj, "megtapogasd", és ebben a formában elég nehéz alkudozni.

Bihus
Bihus
2022. dec. 9. 12:32

@Nope ó, rengeteg olyan autótípus van, ami az egyik embernek kényelmes, a másiknak pedig kényelmetlen.

Az az autó, ami akkora helykínálattal rendelkezik, ami a legtöbb embernek már kompromisszummentes, az a Merci S osztály kategóriája. De aztán lehet, hogy arról meg a kis kínainak nem ér le rendesen a lába, nem tudom. Mások vagyunk.

Itt meg főleg kérdéses, egy Fiat 500-asról beszélünk, az egyik legkisebb kategóriából.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2022. dec. 7. 18:27
#3

Senki nem veszi már komolyan ezt az egész metaverzumos baromságot, főleg mióta az NFT-k semmit sem érnek. Kiborult a kriptobili és vitte magával az egészet, mondjuk nagy veszteség nem érte az emberiséget.

kalajvera
kalajvera
2022. dec. 7. 17:54
#2

Metaverzum.
Ha már egyszer a valóságban nem lehet venni autót.
Lesz a metában erre lehetőség. Vezetni is.
Jól mondtátok itt páron. Eszement világ következik.
Elképesztő, hogy hova fog süllyedni a társadalom.

kalajvera
kalajvera
2022. dec. 7. 23:28

@Bihus ?

randor88
randor88
2022. dec. 7. 16:36
#1

Remelem 10 millioert tudok venni majd amit a metaban hasznalhatok.

Vissza az oldal tetejére