Shop menü

FÉNY DERÜLT AZ ASUS GEFORCE RTX 5080 NOCTUA EDITION EURÓPAI LISTAÁRÁRA – ALAPOSAN MEGKÉRIK A SZUPERHALK HŰTÉS ÁRÁT

Az új videokártya immár Németországban, Ausztriában, illetve Svájcban is kapható, de ára alapján csak egy szűkebb felhasználói réteg engedheti majd meg magának, hogy megvegye.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Fény derült az ASUS GeForce RTX 5080 Noctua Edition európai listaárára – Alaposan megkérik a szuperhalk hűtés árát

Az ASUS és a Noctua szakembereinek együttműködéséből már több különleges GeForce sorozatú videokártya készült az elmúlt időszakban, szám szerint összesen négyféle modell látott eddig napvilágot, az ötödik pedig, ami egy egészen impresszív GeForce RTX 5080-as gamer videokártya lett, éppen nemrégiben mutatkozhatott be hivatalosan. A speciális videokártya az első olyan megoldás a piacon, amelynek fedélzetén három darab 120 x 25 milliméteres rendszerhűtő ventilátor kapott helyet, így a légszállítási teljesítmény bőségesen elegendő a szóban forgó videokártya lehűtéséhez, ebben pedig egy masszív, 11 darab hőcsővel ellátott hűtőtömb is segítő jobbot nyújt.

Az augusztus első felében bemutatott videokártya négy slotnyi helyet kér magának az adott számítógépházon belül, de hossza sem mindennapi, hiszen 385 milliméteres példányról van szó, ami hét darab 8 milliméteres és négy darab 6 milliméteres átmérőjű hőcső segítségével vezeti el a GPU által termelt hőt. A speciális videokártya természetesen a Noctua legmodernebb rendszerhűtő ventilátorait kapta meg, vagyis az NF-A12x25 G2 sorozat képviselői teljesítenek szolgálatot rajta, a hőátadás hatásfokát pedig egy fázisváltós hővezető lapkával kiegészített párakamrás talpazat növeli.

Galéria megnyitása

Az új videokártya 50 Celsius fokos GPU hőmérsékletig bezárólag teljesen hangtalanul dolgozhat, és utána sem zajong, hála a fentebb említett hűtésnek, hiába alkalmaz 2700 MHz-es GPU Boost átlag-órajelet, ami magasabb, mint a referencia érték. A gyártói mérések alapján a hűtés igen-igen jól vizsgázott FurMark alatt, ahol 360 W-os Power Target mellett nagyjából 57 Celsius fokos GPU-hőfokot, illetve 52 Celsius fokos VRAM hőfokot sikerült elérni, miközben a zajszint döbbenetesen alacsony volt, mindössze 21,4 dB(A) értéket képviselt. Ez az ASUS RoG Astral GeForce RTX 5080-as modelljeihez képest 15 dB(A) körüli zajszint-csökkenés, ami azért már számottevő, ráadásul úgy, hogy közben azonos, vagy alacsonyabb üzemi hőmérsékleten ketyeghetnek az egyes komponensek.

Az új videokártya listaárát időközben hivatalos közlemény keretén belül árulta el az ASUS és a Noctua csapata: a friss bejelentés értelmében 1699 eurós listaáron kínálják a portékát. Az újdonság egyelőre még csak Németországban, Ausztriában, illetve Svájcban vált elérhetővé – utóbbi országban 1699 svájci frankos árra kell felkészülni. Ezek az árak a közlemény szerint végfelhasználói, kiskereskedelmi összegek, vagyis bruttó áraknak tekinthetőek. Arról egyelőre nincs hír, Magyarországon mikor és mennyiért válik elérhetővé az újdonság, de az biztos, hogy az újdonság sokkal drágább lesz, mint a GeForce RTX 5080-as modellek többsége, cserébe viszont lehengerlően halk hűtést kínál.

A speciális hűtés a Noctua szerint némi átdolgozással és optimalizálással akár egy GeForce RTX 5090 alapú videokártyán is helytállhatna, de ilyen modell egyelőre nem készül, ugyanis nem áll rendelkezésre annyi GPU, hogy egy ilyen különlegességet piacra lehessen dobni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére