A Ubisoft a múlt héten jelentette be, hogy több készülő játékát törölte, és a Skull and Bones még tovább csúszik. Ezért cserébe viszont a fejlesztők jelentkeztek egy 30 perces streammel, amiből megtudhattunk néhány érdekességet. Leginkább azt, hogy a stream a történetmesélési elemekre koncentrál, holott a Ubisoft korábban azt hangsúlyozta, hogy a Skull and Bones nem egy narratívára épülő játék lesz.
A fókuszban továbbra is a hajózás és tengeri ütközetek állnak, azonban azt korábban megtudtuk, hogy bizonyos helyeken elhagyhatjuk majd a hajót és a kikötőkben is kalandozhatunk kicsit. Ezeknek a helyeknek a lényege, hogy itt kereskedhetünk, vehetjük fel a jutalmat a teljesített feladatokért, találkozhatunk más játékosokkal és NPC-kkel.
Ezen kívül (mint most kiderült), innen indíthatunk el kisebb sztorikat, amiket a Ubisoft nyomozásoknak hív. Ezek érkezhetnek palackba rejtett üzenetekből, elvesztett naplókból, de akár egy NPC-től is. Innentől kezdve el kell indulnunk az első nyom után, majd újabb és újabb szakaszok jönnek, miközben a történetmesélés szöveg és narráció formájában érkezik.
Így tehát az egész inkább egyfajta könnyed keretezést ad a hajós kalandjainknak, nem valami nagyszabású, filmszerű sztoriról van szó. A streamben is bemutattak egy ilyet: a nyomozás egy lány és egy fiú testvérpárról szól, akik úgy gondolták, hogy öröklés útján őket illeti meg az afrikai tengerpart egy része.
Először el kell utaznunk a helyre, ahol feltételezhetően a fiú megkoronáztatta magát, ott neki kell állnunk megostromolni egy települést, majd ha ez sikerült, tovább kell állnunk a következő szakaszhoz. Itt a játékos egyszerűen megállt egy hajóroncs mellett, ahonnan megkapta a következő nyomot, ami egy kikötőhöz vezet, ahol megtalálunk egy elásott kincset és a nyomozás lezárul.
A Ubisoft szerint a nyomozások apránként bemutatják majd a Skull and Bones egyik legfontosabb karakterének, Freeman kapitánynak a történetét, aki a játék világában egy legendás kalóz.


























