Pár hete írtunk arról, hogy a szinkronszínészeket képviselő SAG-AFTRA szakszervezet nem tudott semmilyen egyességre jutni a kiadókkal annak érdekében, hogy a játékokon közreműködő szinkronszínészek több fizetést, bizonyos eladott mennyiség után bónuszokat és egyéb kötelező kiegészítéseket kapjanak (például a motion capture munkáért). Ráadásul a jelenlegi élő szakszervezeti szerződés lehetővé teszi a kiadóknak, hogy bizonyos mennyiségű büntetést rójanak ki a színészekre, ha azok "nem koncentrálnak teljesen a munkára", tehát például már olyan esetben is, amikor mondjuk ránéznek a telefonjukra.

A rendszerrel persze sokaknak semmi gondja nincs - érdekes módon a sokat foglalkoztatott, és vélhetően jól megfizetett színészek, mint például Nolan North, vagy Troy Baker nem nagyon reklamálnak. Sokaknak azonban nem tetszik a helyzet, és persze a SAG-AFTRA is reklamál.

A nemzeti felügyelőbizottság azonban csak akkor adhat engedélyt a sztrájkra, ha az adott szakszervezet tagjainak legalább 75%-a megszavazza azt. Nos, most a SAG-AFTRA tagjainak 96%-a voksolt igennel, ami azt jelenti, hogy a szakszervezet megkapta az engedélyt arra, hogy bármikor sztrájkot hirdessen ki. Ezzel a felhatalmazással nyilván már egy más pozícióból tudnak leülni tárgyalni a kiadókkal, így érdekes lesz látni, hogy végül miként alakul a történet.

A sztrájk támogatói között ott van Jennifer Hale (Mass Effect játékok), Ashly Burch (Life is Strange), Wil Wheaton (Broken Age), David Hayter (Metal Gear Solid), Steve Blum (Vanquish, Dragon Age), Elias Toufexis (Deus Ex: Human Revolution), Sarah Elmaleh (Gone Home), Tara Strong (Batman: Arkham City) és persze még sokan mások.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Avisto
Avisto
2015. okt. 10. 22:25
#10

A mocap munkáért mondjuk megértem hogy plusz lét kérnek de hogy százalékot kapjanak az elég vicces felvetés.

Egy játékot sem a szinkronja ad el. Witcher 3 pl egy valag nyelven van szinkronizálva, akkor ilyen alapon mindnek járhatna pár százalék, aki meg tulajdonképp csinálja a játékot, designer, programozó, grafikus meg örülhet ha nem a felmondólevelét kapja egy-egy nagyobb projetk után. Ha valaki, akkor inkább ez utóbbiak érdemelnének részesedést.

Az érme másik oldala viszont hogy ők csinálják jól, könnyű munkájuk van, jól élnek belőle (bár ez nyilván nem mindre igaz) és mégis olyan szakszervezetük van ami még többet akar kiharcolni nekik. Irigylésre méltó. Nálunk meg azt is alig tudják elérni hogy ne az éhhalál szélén tengődjön a fél lakosság.

Busterftw
Busterftw
2015. okt. 8. 23:51
#8

Mar nem azert de Wil Wheaton-on kivul egyik neve sem ismeros.

Direkt kepet is kerestem roluk, soha nem lattam oket.

Azert ok nem a vilaghiru sztar kategoria, hogy itt verjek az asztalt.

En a helyukben orulnek mar annak a helyukben, hogy az oneletrajzban odatehetik egy vilaghiru, tobb millios peldanyszamban elkelt alkotas nevet.

Busterftw
Busterftw
2015. okt. 9. 21:14

Felre erted.

Nem azt akarom, hogy a stablistan tobb legyen, hanem nekik karrier szempontjabol fontos, hogy egy AAA-s cimhez adjak a hangjukat.

Nem ok teszik hiresse a jatekot, hanem forditva. Attol meg nem dobom el magam, hogy a cikkben olvasom "Jane hangjat a neves soha senki nem hallott rola adta."

Balucsek
Balucsek
2015. okt. 8. 21:49
#7

Valahol a két oldal közt félúton van az igazság, mert az tényleg nevetséges hogy pár hétre max hónapra szerződtetik többségüket majd szevasz majd szólunk ha megint szükségünk van rád.

De ugyan akkor az sem lenne igazságos hogy szinkron hagok pár meló után vígan élnek a jogdijakból, míg azok a designerek akik hónapokat töltenek azzal hogy a felvett motion captur-re modelt alkossanak, a kódolók akik szintén meggebednek, hogy a kiadók őrült gyakran eleve halálra ítélt ötleteit valahogy mégis kevésbé szörnyű formában megalkossák ugyan úgy semmit sem kapnának az alkotásuk után...

Ha talán az lenne a legkorrektebb ha a tiszta nyereség pár százalékét évi bónuszként szét osztanák a project tagja közt, de hát ugye egy kiadó se jótékonysági intézet és a kapitalizmus nem erről szól, pénz beszél rabszolga kussol..

tomchee
tomchee
2015. okt. 8. 23:19

Azért sok játéknak évekig veszegetik fel a hangjait.

denielstein
denielstein
2015. okt. 8. 19:51
#6

Nézzenek oda, a kiadók rettegve féltik a profitjukat a 'csürhétől'. Attól a 'csürhétől' ami megtermelte a pénzt azoknak a nyakkendős f*szkalapoknak akik semmit sem értenek a játékokhoz.

Viszont meghallgatnám azokat akik a színészek közül nem támogatják a sztrájkot. És hogy miért nem. Jó értem én, hogy ezek az emberek a pénzzel jól megtömött felső kategória, de akkor is. Kíváncsi lennék mit mondanának a riporternek.

Shinjiii:

A tripla A-s játékkiadók ha erőltetnek/behoznak/innoválnak valamit de azt nem tudják teljesíteni akkor vagy sunnyognak és visszakoznak (XBOX ONE E3 konferencia, 60/30 fps vita, 700/900/1080p vita konzolokon) VAGY pedig tartják a saját profit szintjüket a megemelkedett kiadások mellett is, magyarul a drága vásárlón verik majd azt le. Ami külön kiaakasztó tekintve, hogy már sikeresen beégették az emberek elméjébe, hogy a digitálisan terjesztett játék ugyanannyiba kerül, mint a bolti/fizikai kópia ami szerintem nevetséges. Kíváncsi vagyok, hogy fogják magyarázni majd a 120€-s játékárakat.

Asszem kicsit sok Jim Sterling-et néztem mostanában...

magerg
magerg
2015. okt. 9. 8:45

"...már sikeresen beégették az emberek elméjébe, hogy a digitálisan terjesztett játék ugyanannyiba kerül, mint a bolti..."

Nem akarom az öltönyös majmokat mentegetni, de egy modern játék költségeinek hangyányi része csak a terjesztés. A Digital Deluxe meg hasonló előrendelői szutykok persze gusztustalanok.

A 120 eurós játékot meg nem kell magyarázni. Kell ennyiért? Akkor vedd meg.

Vehetsz indie játékot is 10 euróért. Piacgazdaság FTW.

Shinjiii
Shinjiii
2015. okt. 8. 19:15
#5

Majd visszatérünk oda, hogy jön a szöveg, és nincs szinkron old-style módra és bekaphatják. Vagy keveset beszélnek majd, mint Snake A MGS5-ben, mert drága a szinkronbácsi, aztán sírhatnak majd. Én mondjuk letojom, régen is megfelelt a szövegdoboz.

Stormrage

Csak annyira jogos, mint az a tény, hogy valahol adsz borravalót, valahol meg nem. Pedig ugyanúgy vásárolsz, ugyanúgy elkészíti a kaját a tesco-ban is valaki, meg az étteremben is. Jaaa, hogy csak utóbbinál szokás? Miért, eleve drágábban eszem, mint otthon, még azon felül is adjak. De a tesco-ban a minimálbérért döglik meg a kazán mellett a tésztagyúró, az nem érdekes, neki nem jár. Fura felfogás ez, mint a hálapénz. Arról már ne is beszéljünk az eü-járulék fejében.

Stormrage
Stormrage
2015. okt. 8. 16:38
#4

a bevetel-bol valo reszedsedes teljesen jogos kovetelmeny, hisz ha kicsia bevetel, kicsi a resz, ha nagy a bevetel, nagy a resz, azon igazabol nincs buko ott, csak a jatekkiadok penzehsege

Kerty
Kerty
2015. okt. 8. 18:39

Evvel az erővel bármelyik másik munkafolyamat elvégző is kikérhetnék maguknak... csak annyira jogos, mint nekik.

i2k010
i2k010
2015. okt. 8. 16:03
#3

Majd jönnek az:

  • olcsóbb, mindent bevállaló színészekkel készült szinkronok és mocapok.

  • és/vagy/esetleg a (kevesebb) szinkron nélküli játékok...

tookmindegy
tookmindegy
2015. okt. 8. 15:32
#2

Tara Strong példaul kifejezetten nyomorog az eddigi 436 szinkronjával.

http://www.imdb.com/name/nm0152839/

Küldök is neki egy kis pénzt párizsis szendvicsre.

Terror
Terror
2015. okt. 8. 15:42

Nekem ennél több projektem volt eddig, és nem mondanám, hogy jól élek.

ChoSimba
ChoSimba
2015. okt. 8. 15:06
#1

Hú, azt hittem már megint úszni fognak a sorozatok, mint pár éve...

Vissza az oldal tetejére