A Far Cry 5 első alkalommal hozza el a repülőgépeket a sorozatba, de először képezi a játék részét a szélsőjobb terjedésének szatírája is, ahogy főleg fanatikusok „formájában” ábrázolják az USA északnyugati részét. A Montana állambeli, fiktív Hope megye seriffjeként egy világvége-szekta terveit próbáljuk majd meghiúsítani.

A játék PC-re, PS4-re és Xbox One-ra jelenik meg 2018. március 27-én. A PS4-verzió ingyenes extra tartalmakat kap a Sony-val kötött megállapodás keretében. A Ubisoft pedig most közzétette a szezonbérlet tartalmát, mely a Far Cry 5 Gold Edition részeként érhető el, vagy külön PS4-en, Xbox One-on és PC-n.

A bérlet három új kalandot tartalmaz. Az Hours of Darkness időutazásos móka, Vietnamba megyünk vissza, hogy vietkongokkal harcoljunk, a Dead Living Zombies B kategóriás horrorfilmekre emlékeztető helyszíneket és zombihordákat kínál, míg a Lost on Marsban még a Földet is elhagyjuk, hogy a Mars pókszabásúival nézzünk szembe.

A szezonbérlet tulajdonosai megkapják a Far Cry 3 Classic Editiont is, mégpedig a nyári megjelenése előtt négy héttel, PS4-re és Xbox One-ra. A játékban Rook szigetét fedezhetjük fel, és megismerjük a sorozat történetének leghírhedtebb gonosztevőjét, Vaast, miközben fogságba ejtett barátainkat próbáljuk megmenteni. A PC-s játékosok a Far Cry 3 teljes változatát kapják meg a bérlettel.

A Far Cry 5-ről később további információk várhatók az új kalandokkal és a térképszerkesztővel kapcsolatban is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
katt777
katt777
2018. febr. 6. 18:00
#2

Na, a vietkonggal még úgysem harcolhattam (vagy itt sem, csak a fordító nem tud magyarul?), mindig csak ellenük (Vietcong 1-2), CoD-dal Amazonast lehet rekeszteni, és a Doom is ismerős. Vajon a jogokkal hogy állnak?:P

A szezonbérletet dugják fel maguknak, majd megveszem az agyonpatchelt fullos GoG verziót.xD

Ja: A VIETKONG TÖBBES SZÁM, NINCSEN VIETKONGOK, AHOGY KÍNAIAKOK SINCSENEK.

tibaimp
tibaimp
2018. febr. 5. 12:04
#1

Várós!

csabi02
csabi02
2018. febr. 5. 17:58

Az!

Egyébként a GR Wildlands-ban is elég 1szerű lett a heli és repülők irányítása,remélem FC5-ben sem nyúltak hozzá.

Vissza az oldal tetejére