Az Nvidia éppen visszaszámlálást tart, amelynek keretén belül minden nap megosztanak valami érdekes tényt a rajongókkal az elmúlt 21 év legemlékezetesebb GPU-piaci és játékpiaci eseményeiből szemezgetve – nem túl meglepő módon többnyire olyanokat, amelyek a vállalathoz kapcsolódnak valamilyen szinten. A visszaszámlálás végén várhatóan lehull a lepel a GeForce RTX 3000-es sorozat első tagjairól is, amelyekről már érkezett néhány pletyka az elmúlt hetek folyamán.

Galéria megnyitása

Nemrégiben néhány sejtelmes kémfotó is felbukkant a közösségi médián, amelyeken állítólag a GeForce RTX 3090 nyomtatott áramköri lapja csodálható meg. Túl sok információ nem derül ki a szivárogtatásból, magát a GPU-t sem láthatjuk, azt ugyanis egy Intel processzorral fedték el, hogy ne derüljön fény a GPU felirataira és így ne lehessen kideríteni, ki nem tartja be az NDA szerződést.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A fotókon azonban így is látszik, hogy a GPU köré összesen 11 darab GDDR6-os memórialapka került, valamint az NVLink csatlakozó is változott a korábbi generációhoz képest, amennyiben hihetünk a fotóknak.

Galéria megnyitása

Az új videokártyákkal kapcsolatos legfontosabb információkra már csak alig több, mint két hetet kell várnunk, ám a tényleges kereskedelmi rajt a korábbi hírek szerint több hullámban történik meg, vagyis ezúttal sem egyszerre kerülnek piacra a különböző modellek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

25 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
markangabor
markangabor
2020. aug. 17. 15:08
#4

Nyugodjon le mindenki, ez jó eséllyel nem referencia nyák, hanem a colorful szokásos overkill megoldása. Csak a fordításból kimaradt.

arn
arn
2020. aug. 17. 7:47
#3

en inkabb vmi 200w koruli hatekony kartyat szeretnek, nem egy watt-temetot :(

tomchee
tomchee
2020. aug. 17. 14:30

@arn  akkor gondolom a 3060 as-t várod inkább. Mint ahogy egyébként legtöbbünk sztem. :)

patrik2991
patrik2991
2020. aug. 16. 22:26
#2

Szuper érdekes képek, látszik, hogy a hűtőt csavarral fogatják a nyákhoz... felettéb érdekes megoldás...

Chavalier
Chavalier
2020. aug. 17. 20:26

@Colos1988 Végre. Fárasztó volt már tekerni a kurblit amikor renderelni akartam.

tomchee
tomchee
2020. aug. 16. 19:39
#1

Hmmm 3*8 pines power supply. Jól indul :D Egy igazi szörnyeteg lesz ez.

Dragon3k
Dragon3k
2020. aug. 17. 21:00

@qgtanton Most nem gyári hibás darabokra gondoltam, vannak szarabb márkák gold minősítéssel, amire inkább nem bíznám a gépem és előbb használnék bronze, de jó minőségű tápot. Azzal volt gondom, hogy szerinte ami bronze az már szar, közben ha normális a táp bele, akkor ez max többlet fogyasztást és valamivel több hőtermelést jelent.

Vissza az oldal tetejére