Shop menü

EURÓPÁBAN BUKKANT FEL A FIATALOKNAK SZÁNT HUAWEI Y8P

Az Y-széria új tagja AMOLED kijelzőt kapott 48 MPixeles SuperSpectrum kamerával és 128 GB-os tárhellyel.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Európában bukkant fel a fiataloknak szánt Huawei Y8p

A Huawei ezúttal egy középkategóriás okostelefonnal állt elő, ami csendben futott be a fehéroroszoknál. Az Y8p modell egy egészen vonzó konstrukció lesz a középkategóriában a jól eltalált apróságoknak köszönhetően.

Kezdésnek az rögtön jó hír, hogy már itt is AMOLED megjelenítőt használ a Huawei. A kijelzőről azt kell tudni, hogy 6,3 hüvelykes, a felbontása pedig 2400 x 1080 képpontos. A képernyő még az ujjlenyomat-olvasót is magában foglalja, a panel mögé rejtett optikai szenzor pillanatok alatt képes lesz az illetékeseket azonosítani.

Galéria megnyitása

A szoftveres környezet frissességére nem lehet panasz, ugyanis az Emotion UI 10.1 található már itt alapból. Az Android 10 operációs rendszer is adott, viszont azt is meg kell jegyeznünk, hogy ezt a környezetet már a GMS nélkül kell használni, a Huawei Mobile Services és az AppGalery szolgáltatás fogadja a vásárlókat.

A szelfik felelőse egy félsziget alakú bemetszésre került, ez 16 megapixeles fotók megörökítését teszi lehetővé, ha pedig videózni kell, 1080p-s minőséggel kecsegtet. A főkamera 48 MPixeles, de nem a megszokott érzékelőt használja, hanem egy SuperSpectrum szenzort, ami lényegében egy RYYB felépítésű egységet takar. Van itt szuper éjszakai mód és egy sor egyéb MI funkció is. A társkamerák között található egy 8 MPixeles, ultra-széles látószögű egység, valamint egy 2 megapixeles mélységérzékelő is.

Galéria megnyitása

A Huawei ennél az eszköznél a saját az egyik rendszerchipjét, a Kirin 710F-et küldte bevetésre. Ez már egészen korrekt tempóra képes a négy Cortex-A73 és a négy Cortex-A55 révén, illetve a Mali-G51 MP4 integrált GPU-val – a processzor órajele elérheti a 2,2 GHz-et. A rendszernek 4 vagy 6 GB-nyi memória áll a rendelkezésére kiviteltől függően. A háttértár kapacitása minden esetben 128 GB-tal szolgál, amit lehet ugyan bővíteni, de ehhez NM kártyára van szükség.

A kapcsolati képességeknek a sorát a 4G LTE hálózati modem nyitja, mely VoLTE-vel is szolgál, és Dual-SIM mellett is használható. Tehát kettő SIM is betolható a mobilba, de azt hozzá kell tenni, hogy ezeket kizárólag DSDS módban kezeli a masina. Rendelkezik a termék 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő, kétsávos Wi-Fi-vel, Bluetooth 5 modullal, A-GPS vevővel, valamint FM rádióval is; és nem hiányzik a gépezetből még az NFC chip sem.

Galéria megnyitása

Fekete és átmenetes fehér színben lesz elérhető a Huawei friss sikervárományosa. 163 grammot nyom a szerkezet, és 157,4 x 73,2 x 7,8 milliméteres dimenzióval rendelkezik. C-típusú USB csatlakozóval lett felszerelve a masina, de kapott szerencsére egy 3,5 milliméteres Jack aljzatot is. Az akkumulátor 4000 milliamperórás, ami átlagos üzemidőt vetít előre. Gyorstöltés pedig sajnos nincs, csak 10 wattal táplálható a termék.

A Huawei Y8p Fehéroroszországban tűnt fel, szóval Európában kezdi karrierjét. Az okostelefonért 650 belarusz rubelt (kb. 86 ezer forint) kell majd kifizetni, és a tervek szerint május 29-étől lehet majd megvásárolni. Az előrendelők pedig lehetőséget kapnak arra, hogy 99%-os leértékeléssel, tehát majdnem ingyen kapjanak a mobil mellé egy Huawei Band 4 Pro karperecet, ami nagyon jó ajánlat.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére