Az XFX kínálata hamarosan egy új Radeon RX 5700XT videokártyával bővül, amely a Thicc sorozatot erősíti, azaz vaskos hűtéssel érkezik. Egy XFX RX 5700 XT Thicc II Ultra típusú megoldás már most is elérhető, ám az kétventilátoros hűtéssel érkezik, méghozzá 2,7 slotnyi helyet foglalva. A Thicc III Ultra ehhez képest már nem kettő, hanem három ventilátort kapott, így jobb hűtőteljesítménnyel állhat a GPU és a memóriachipek rendelkezésére, a hűtő azonban most is 2,7 slotnyi helyet foglal majd, vagyis 3 slotot kell feláldozni az adott számítógépházban, amennyiben ilyen modellre vágyunk.

Galéria megnyitása

Az elegáns hűtő esetében többnyire a fekete dominál, már ami a dizájnt illeti, az összkép pedig igencsak figyelemreméltó, ugyanis a hűtő és a hátlapi hűtőlemez elegánsan fogja közre a nyomtatott áramköri lap két oldalát. Az alapokat most is egy 2560 stream egységgel, 160 textúrázóval és 64 renderelő egységgel ellátott NAVI 10 GPU adja, ami természetesen 7 nm-es csíkszélességgel készül a TSMC N7 gyártástechnológiáját alkalmazva. A 8 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memória továbbra is 256-bites adatsínen keresztül kommunikál a GPU-val, a tápellátásról pedig két darab nyolctűs PCI Express tápcsatlakozó segítségével gondoskodhatunk. A videó kimenetek között szokás szerint három darab DisplayPort 1.4-es, illetve egy HDMI 2.0b csatlakozót találunk.

Galéria megnyitása

Az extrém hűtésnek köszönhetően igen tekintélyes tuningon esett át a GPU, vagyis 1820 MHz-es magórajelre, 1925 MHz-es Game clockra, illetve 2025 MHz-es maximális boost órajelre készülhetünk fel. A referencia modelleknél ehhez képest „csak” 1605 MHz-es alap-, 1755 MHz-es Game clock, illetve 1905 MHz-es maximális boost órajel áll rendelkezésre.

Az XFX újdonsága rövidesen megjelenhet kereskedelmi forgalomban, így már arra sem kell sokat várni, hogy kiderüljön, pontosan mennyibe kerül majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
_PARASZT_
_PARASZT_
2019. okt. 11. 16:55
#4

Jól néz ki, jobban mint az alap ami gyárilag meg van deformálódva.

Mondjuk más kérdés, hogy értelme mennyi van. Teljesítményben elhanyagolható extrát adnak a custom hűtésü kártyák (pár százalék), de a felár ezzel nem egyenesen arányos. Mellesleg ez noname kínai budget marka. Esetleg extrem tuning esetén előny az extra hűtés, de ha nem a költséghatékonyság a cél, akkor amugy is nvidiát vesz az ember.

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. okt. 12. 11:52

@Geralt_of_Trivia Nem arról beszéltem, hogy milyen holding tulajdona, hanem azt, hogy konkrétan egy Kínai cég tervezi és gyártja, ezek meg csak árulják. A kettő nem ugyan az. (Amugy meg nem minden üditő a nestlé tulajdona.)

BadDevil
BadDevil
2019. okt. 11. 16:26
#3

Szerintem nyalánk kis karesz, elfogadnám...

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. okt. 11. 12:08
#2

Asszem Jay-nek újra kell csinálnia a Camaro modos házát, mert ennél nehezebben találna jobb kártyát, ami odaillene.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. okt. 11. 10:47
#1

Az a rács a végén... indulhat a grillparty !

Vissza az oldal tetejére