Shop menü

ÉRKEZIK A PLAYSTATION 5 FELHŐS JÁTÉKÉLMÉNY

Október végére már Magyarországon is működni fog a szolgáltatás.
Török Roland
Török Roland
Érkezik a PlayStation 5 felhős játékélmény

A Sony a PlayStation Plus Premium előfizetés mellé egy ideje már kínál felhős játékélményt, de még ennek a szolgáltatásnak is volt elődje. A Sony eredetileg a Gaikai, egy korai felhős játék streamelős cég felvásárlásával lépett erre a területre még 2012-ben, így egyáltalán nem mondható, hogy nem gondolkoztak volna előre, eddig azonban csak régebbi játékokat volt lehetőség náluk felhőből futtatni.  

A felhős játékélmény fog hamarosan bővülni, méghozzá a Game Pass-hoz hasonló módon, mivel a Plus Game Catalog PlayStation 5 játékok is belekerülnek a szolgáltatásba. Erre a lépésre valószínűleg szüksége is volt a Sony-nak, hiszen a Microsoft mellett már több nagy fél is készen áll arra, hogy a felhős területen terjeszkedjen. A PlayStation nem engedheti meg magának, hogy lemaradjon, hiszen idővel teljesen ki is szorulhatnának az amúgy jelentős potenciállal rendelkező piacról. 

Az új bejelentés értelmében a legdrágább PlayStation Plus előfizetéssel, avagy a Premiummal rendelkező felhasználók olyan játékokkal játszhatnak letöltés nélkül, mint a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales, Horizon Forbidden West, Ghost of Tsushima, Mortal Kombat 11 és a Saints Row IV, plusz olyan címek próbaverzióit próbálhatják ki, mint a Hogwarts Legacy, The Witcher 3: Wild Hunt vagy a The Calisto Protocol. Ezen kívül a PS5 digitális játékok tulajdonosai az ígéretek szerint a saját könyvtárukból válogatva is játszhatnak majd felhőből a játékaikkal, ami mondjuk érdekes adalék a Game Pass-os rotációs limithez képest. 

A szolgáltatás akár 4K és HDR funkciót is támogat majd, megvásárolt DLC-k működni fognak, a DualSense teljes kihasználásra kerül és a hangzással se lesz gond, akár a Tempest 3D audió élmény is átjön majd a neten keresztül. 

Galéria megnyitása

A dolog hátulütője, hogy a rendszer egyelőre csak PS5 gépeken lesz elérhető, vagyis viszonylag kevesek kényelmét és érdekét szolgálja majd, hiszen ezek a címek amúgy is működnek a PS5 konzolon. Vélhetően a stabil infrastruktúra lefektetése céljából van ez a limit, a későbbiekben még több platformra is megérkezhet a szolgáltatás. 

A rendszer Japánban indul először október 17-én, október 23-án pedig Európában is aktiválódik, így Magyarországon is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére