Az Instagram egy dinamikusan fejlődő plaform, amit egyre szélesebb közönség használ globálisan, viszont komoly nehézségeket okoz a számára az idegenektől származó hozzászólások és a kéretlen üzenetek kezelése. Ezért a továbbiakban a fiataloknak a profilját alapból el fogja rejteni, és más változások is lesznek.

Az ifjak, akik regisztrálnak az Instagramra, a kéretlen tartalmak miatt mindig veszélynek lesznek kitéve – vagy legalábbis ameddig a cég nem talál megoldást ezeknek a megfelelő kezelésére. Sok esetben a tinédzserek nem tudják megfelelően kezelni az idegenektől származó „megkereséseket”, ami a kicsit is nagyobb követőközönséggel rendelkező fiókokat szinte elkerülhetetlenül eléri.

Galéria megnyitása

Ezért döntött úgy a vállalat, hogy inkább privátra fogja a továbbiakban állítani azoknak a fiókját, akik a profiljukban megadott adatok alapján nem érik el a 18 éves kort – vagy néhány régió esetében a 16 évet, ez ugye több szemponttól is függ. A privát regisztrációk esetében nem kell attól tartani, hogy teljesen idegenek bombázzák a felhasználókat különböző direkt üzenetekkel, vagy hagynak kéretlen hozzászólásokat a bejegyzéseik alatt.

A privát fiókokat a keresővel célirányosan meg lehet találni, de nehezebben érhetőek el ezek, mint a publikusra állított regisztrációk. Az Instagram kiemelte, hogy a szolgáltatás használata közben így a fiatalok pontosan meg tudják azt válogatni, hogy kik követhessék őket, kik léphessenek velük kapcsolatba. Persze ilyenkor is megeshet az, hogy kéretlen „vendég” kopogtat be, de ezeket minden gond nélkül el lehet utasítani, a levelek pedig egy elkülönített helyre kerülnek.

Galéria megnyitása

Természetesen mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy beállítva a nyilvános profilt, ha arra van szüksége. De eddig alapvetően minden fiók így kezdte az életét, és utólag lehetett beállítani, hogy privát legyen, és ez fordult meg itt, amennyiben fiatalnak létrehozott regisztrációról van szó.

Persze nagyon sokan vannak, akik korábban regisztráltak az Instagramra és publikus a fiókjuk. Ezekben az esetekben a vállalat egy alkalmazáson belüli értesítést küld minden érintettnek, amiben elmagyarázza részletesen, hogy miként lehet a privát beállításra átváltani. Ennek köszönhetően azok is könnyen meg tudják ezt oldani, akik nem annyira rutinosan mozognak a szolgáltatás felületén, esetleg a beállításokat nem igazán nyitották meg korábban.

Galéria megnyitása

Az Instagram azon is dolgozik, hogy nehezebben kereshetővé tegye a tiniknek a fiókjait, de ez igazából nem a felfedezhetőséget érinti konkrétan. Azok lesznek itt korlátozva, akik potenciálisan ragadozó jelleggel vannak fent az Instagramon. Akiket már fiatalok jelentettek vagy blokkoltak, azokat az Instagram megkülönböztetve fogja kezelni. Nekik nem mutatja majd a kereső a gyerekek profilját, sőt mi több, az Explore és a Reels szekcióban sem fog az algoritmus olyan tartalmakat feldobni, amik fiataloktól származnak. Továbbá a „Neked ajánlott fiókok” funkció is korlátozott lesz.

Az Instagram még azt is tiltani fogja, hogy a ragadozóként elkönyvelt illetők egyáltalán láthassák a fiataloknak a hozzászólásait a megosztott tartalmak alatt. Így nem tud majd kapcsolatot teremteni és a bizalmába férkőzni gyerekeknek az illetéktelen. És a még éppen követett tiniknek a bejegyzései alatt sem írhat majd kommentárt.

Galéria megnyitása

A problémás felhasználók kezelésére irányuló fejlesztést az Instagram kezdetben az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Japánban indítja el. Ha ez megfelelően működik, akkor fogja egyre több régióra kiterjeszteni.

Végül azt is elmondta az Instagram, hogy a célzott hirdetéseket a gyerekek esetében lényegesen kevesebb információ alapján fogja beadni, mint a felnőtteknél. Nem lesz felhasználva az online tevékenységgel kapcsolatos adat. Csak olyan alapadatokat vesz majd számításba a képmegosztó, mint a kor, nem és hely.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Saabtroll95
Saabtroll95
2021. aug. 1. 20:01
#2

Amíg nem oldják meg, hogy egy gyerek ne tudjon felnőttként regisztrálni, addig ez főleg csak látszamegoldás lesz.

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. júl. 31. 15:57
#1

A "fiataloknak" semmi keresnivalója egy ilyen oldalon. Az, hogy a szüleik szarnak rájuk, azok meg kipostolnak minden szart oda mert figyelmet szeretnének, az a szülöi nevelés hiánya.

Vissza az oldal tetejére