Még júniusban egy hackercsapat betört az Electronic Arts szervereire, és onnan számos forráskódot, valamint egyéb fejlesztői eszközt szereztek meg. Az esetről elsőként a Motherboard számolt be, és a lap különböző, viszonylag titkosan működő hacker fórumok alapján úgy tudja, hogy a tolvajok képesek lehetnek lyukakat találni az Electronic Arts különböző szolgáltatásain is a megszerzett holmik segítségével.
Úgy tudni, hogy a hackerek szert tettek a FIFA 21 teljes forráskódjára és a matchmakinggel kapcsolatos eszközökre, illetve számos egyedi, saját fejlesztésű fejlesztői eszközre.
Mivel a FIFA 21 a Frostbite motort használja, így egyértelműen ezt is megszerezték a bűnözők, akiknek állításuk szerint összesen 780 GB adat van a kezükben.
Az Electronic Arts elismerte, hogy tényleg történt behatolás a rendszerükbe, és hogy a hackerek által említett fájlok tényleg érintettek. A kiadó azonban igyekezett leszögezni, hogy a felhasználók adatai biztonságban vannak, és teljes erővel azon vannak, hogy az ügy végére járjanak. A vállalat közölte, hogy megerősítették a biztonságot, és hogy a fejlesztés alatt álló címeikre ez a betörés nem lesz hatással.
Most a Vice arról számolt be, hogy a hackerek kapcsolatba léptek a kiadóval, és váltságdíjat követeltek az ellopott adatokért cserébe, azonban az Electronic Arts nyilvánvalóan nem akar fizetni, így elkezdtek szivárogtatni. Úgy tudni, hogy egyelőre egy 1,3 GB-os cache került nyilvánosságra, amikben egyértelmű utalások találhatók a kiadó belső fejlesztői eszközeire és az Originre vonatkozóan is.
Az Electronic Arts egyértelművé tette, hogy ezek után sem hajlandó fizetni.
"Tisztában vagyunk a hackerek követeléseivel, és már elemezzük az általuk kiszivárogtatott fájlokat. Továbbra is úgy hisszük, hogy senkinek a személyes adatai nincsenek veszélyben, és egyelőre nem gondoljuk, hogy bármiféle kárt tehetnének a játékainkban, az üzletünkben vagy a játékosokban. Továbbra is együttműködünk a szövetségi hatóságokkal a bűnügyi nyomozásban" - írta a kiadó.
A történetben akad egy viszonylag vicces érdekesség is: a hackerek eredetileg a történetet megíró Motherboard újságot kérték meg arra, hogy azok a zsaroló üzenetüket továbbítsák az Electronic Artsnak. A Motherboard ezt természetesen megtagadta, így a támadók közvetlenül küldtek egy e-mailt a kiadónak a követeléseikkel.






























