Shop menü

ELKÉSZÜLT A RAZER KIHSI MOBILOS KONTROLLER ÚJ GENERÁCIÓJA

A Kishi V2 szélesebb körben lesz használható, kényelmesebb fogást fog nyújtani, és még jobb játékélménnyel kecsegtet majd.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Elkészült a Razer Kihsi mobilos kontroller új generációja

2020 elején jelentette be a Razer a Kishi kiegészítőt okostelefonokhoz. Ez egy olyan kontroller, amit a mobil két szélére lehet felszereleni, és így közvetlenebb élményt képes biztosítani, mint azok a vezérlők, amik a hagyományos konzolos kontrollerekre hasonlítanak. Egy univerzális eszközről beszélhetünk, de egyelőre csak az Android támogatást nyújtja.

Számtalan mobilos kiegészítő található már a Razer kínálatában, és most a Kishi kontroller esetében a vállalat elérkezettnek látta az időt a generációváltásnak. A mobilos játékvezérlőt úgy fejlesztették tovább a tervezők, hogy figyelembe vették a felhasználói visszajelzéseket. Ennek köszönhetően például lényegesen jobb lesz majd a fogása, és több okostelefonhoz fog idomulni is, ami mindenképpen egy remek hír.

Galéria megnyitása

A Razer még a Wolverine V2 kontrollertől is merített a Kishi V2-höz, hogy a végeredmény jobb legyen. Méghozzá egy nagyon fontos fejlesztést vett át innen, nevezeten a gombok esetében a membrános megoldást mikrokapcsolókra cserélte, és ugyanazokat a kapcsolókat használja, mint a már említett kontrollerben. Szóval már jól bejáratott komponensekről van szó, ami ugyancsak nem elhanyagolható. Sokkal jobb élményt fognak adni a gombnyomások a vezérlő használata során.

Galéria megnyitása

Felszerelték a tervezők a Kishi V2 kontrollert olyan extra gombokkal is, amik egyedi funkciót tölthetnek majd be, ezeknek a feladatát a felhasználók akár játékonként változtathatják – ezek felkerültek a vállgombok mellé. A Razer miközben kényelmesebbre és ügyesebbre szabta a Kishit, ügyelt arra, hogy ne veszítse el a kompaktságát. Szóval továbbra is nagyjából olyan széles lesz a kontroller, mint a befogatott mobiltelefon, így könnyebben be lehet csúsztatni egy táskába, mintha nagy vaskos túlnyúlásai lennének.

Galéria megnyitása

A felhasználók kihasználhatják majd a Nexus alkalmazást, amit a Razer biztosít a kontroller mellé.  Ez a vállalat saját játékközpontja, ami nemcsak a címek kezelésére szolgál, hanem sok más extra is található benne. A Nexust ráadásul folyamatosan frissíti és fejleszti a Razer. A programból lehet a telefonon tárolt játékokat közvetlenül indítani, és ezen keresztül intézhetőek a streamek is a YouTube-ra vagy akár a Facebookra, ami mostanra ugyancsak eléggé erős gamer közönséget tudhat maga mögött. Ezeken felül pedig még egyéb kényelmi funkciókkal is szolgál majd a vállalat dedikált szoftvere.

A kontroller kapott egy külön gombot arra a célra, hogy a Nexus applikációt indítsa, szóval a kiegészítő csatlakoztatását követően már pillanatok alatt előkapható a játékos központ, és kezdődhet a szórakozás. Emellett van külön gomb a képernyőmentéseknek és a videófelvételek indítására is. Megjegyezhetjük még azt is, hogy mindent ingyenesen lehet elérni a Nexusban, nem kér pénzt a szolgáltatásokért a Razer, nincsenek rejtett költségek. Xbox Game Pass és GeForce Now támogatással is szolgál a Nexus, szóval ez valóban sokoldalú.

Galéria megnyitása

A Razer Kishi V2 nem válogatós, bár iPhone-okkal egyelőre nem kompatibilis. C-típusú USB csatlakozót használ, de már úton van a Lightning csatlakozós változata, szóval nem kell sokáig várni arra sem, ott viszont az iOS korlátozásai miatt a Nexus néhány funkciójáról biztosan le kell majd mondani.

Galéria megnyitása

A Razer kiadott egy támogatási listát, de egyébként elvileg szinte bármilyen mobilt be lehtet majd fogadni 170 milliméteres magasságig és 11,5 milliméteres vastagságig. A támogatási listán szerepel minden Pixel a Pixel 2-től. a két Razer Phone, Az összes Galaxy Note a 8-as szériától, és minden Galaxy S modell az S8-tól kezdődően. A Kishi V2-nek már egy merev híd adja a hátsó összeköttetését, melynek köszönhetően a mobillal egy lényegesen stabilabb együttest vehet majd kézbe a felhasználó.

A Razer Kishi V2 100 dolláros ajánlott fogyasztói áron lesz megvásárolható. A napokban indul a forgalmazása.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére