Shop menü

ELÉRHETŐBB ÁRÚ MOTOROLA BUKKANT FEL CSEPPÁLLÓ BEVONATTAL

A G32 egy kiegyensúlyozott középkategóriás mobil jó megjelenéssel, korrekt árazás mellett, így sokak figyelmét keltheti fel.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Elérhetőbb árú Motorola bukkant fel cseppálló bevonattal

A Motorola nem igazán tud nagy eladási számokat felmutatni, pedig abszolút megérdemelné a figyelmet, ugyanis egyre több jó készüléket kínál. Most a középső árszegmenst célozza meg a Lenovo égisze alatt működő márka egy új konstrukcióval, miközben már két új csúcskészülék bemutatását készíti elő a színfalak mögött.

A szerkezet 6,5 hüvelykes megjelenítőt kapott IPS technológiát alkalmazva. A képernyőről azt lehet még tudni, hogy Full HD+ elbontással rendelkezik, és támogatja a 90 Hz-es megjelenítést is, melynek köszönhetően jobb sebességérzetet biztosíthat a masina.

Galéria megnyitása

A Motorola általában egy aránylag tiszta Android operációs rendszert tár a felhasználók elé, most sincsen ez másként. A Moto G32 az Android 12-t vonultatja fel minimális mennyiségű hozzáadott szoftveres extrával a My UX grafikus felhasználói felület révén.

Galéria megnyitása

Az önarcképek készítésére és videóhívások folytatására alkalmas kamera 16 megapixeles érzékelőt kapott és egy F/2.4-es rekesznyílású optikán keresztül tekint a világra. Videózni ezzel Full HD minőségben lehet majd, ami a csevegések alkalmával már megfelelő minőséget eredményezhet.

Galéria megnyitása

Az okostelefon főkamerája 50 megapixeles lett, és mellette két további optikát is megfigyelhetünk. Az elsődleges képalkotó kapcsán el kell még azt mondani, hogy a pixeleket képes összevonni, valamint a PDAF támogatásnak köszönhetőn gyorsan tudja állítani az élességet. Ugyanez a két társkameráról már nem mondható el, mivel azok fix fókusztávval dolgoznak. Az egyik kamera makrózásra alkalmas 2 MPixeles érzékelővel, a másik pedig ultra-széles látószögű lencserendszert kapott 8 megapixeles szenzorral karöltve.

Galéria megnyitása

A Moto G32 a Qualcomm Snapdragon 680 rendszerchipet kapta meg. Ez a lapka már korrekt sebességgel tud szolgálni az általános használat során, és a hatékonysága kiemelkedő annak köszönhetően, hogy 6 nm-en készül. Alkalmi játéknál is befogható lesz érdemben, de a komolyabb címek azért már leizzaszthatják. Megvásárolható lesz a mobil 4 vagy 6 GB-nyi RAM-mal, ami pedig a tárhelyet illeti, 64 és 128 GB-os opciók érkeznek. A G32 még bővíthető is.

Galéria megnyitása

Az 5G-ről ugyan le kell mondani, de van 4G LTE modem, mely jó sebességre képe mobil hálózaton, és a VoLTE is biztosított. A Wi-Fi 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő és persze kétsávos, a Bluetooth modul 5.2-es előírásokat teljesít, adott még NFC chip is, és az A-GPS vevő sem maradt ki a kelléktárból. Sőt mi több, itt még FM rádió extra is akad. Dual-SIM-es a Moto G32, DSDS módban tudja a kártyákat kezelni a telefon.

Galéria megnyitása

Aranybarna és zöld színekben lehet majd megvásárolni a Moto G32-t. 184 gramm a mobil tömege és 8,5 milliméter vastag a háza. Az ujjlenyomat-olvasóját az oldalán hordozza a szerkezet, így könnyen hozzáférhető, és a kereten kapott még helyet az USB-C aljzat, valamint a 3,5 milliméteres Jack csatlakozó is.

Galéria megnyitása

Még sztereó hangzást is biztosít a Moto G32, ami azért ezen a szinten már tényleg eléggé ritkaság számba megy, és kapott egy olyan vízlepergető bevonatot, melynek hála a nedves baleseteket, párás környezetet jobban el tudja majd viselni, de fontos, hogy itt azért nincs szó vízállóságról semmilyen szinten. A termék egy 5000 milliamperórás kapacitású akkumulátornak ad otthont, amit 30 wattal lehet tölteni.

Galéria megnyitása

A Moto G32 ajánlott fogyasztói ára az öreg kontinensen 210 euró lett, reményeink szerint Magyarországon is a boltokba fog kerülni, de az biztos, hogy Európán kívül elérhető lesz, globális forgalmazásban gondolkodik a Motorola.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére