Az Electronic Arts a 2019-es üzleti időszak negyedik negyedéves eredményeiről tartott beszámolóján ismerte el, hogy az Anthem, melyet az egyik legnagyobb címnek vártak idén, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ennek ellenére továbbra is támogatják mind a játékot, mind a BioWare-t, ugyanakkor a tapasztalatok rádöbbentették őket arra, hogy másképp kell kezelniük a nagy live-service projekteket, mint eddig.

Andrew Wilson vezérigazgató szerint nemcsak a cég, de az egész iparág komoly kihívásokkal küszködik. Ha eredetileg 40-80 órás, offline BioWare-játékból 40-80 órás offline, plusz 100, 200, 300 órányi online szórakozást nyújtó, több millió játékost felvonultató termék lesz, az hatással van a fejlesztésre és a minőségellenőrzési folyamatokra is.

Vizsgálják azt is, hogyan mutassák be az új játékokat a potenciális vásárlóközönségnek, nem feledkezve meg az elvárások kezeléséről sem. Wilson kiemelte, hogy Ázsiában a nagy online címek több közösségi teszten mennek át, és soft launch-ot is használnak, mielőtt megjelenne az éles verzió, ami lehetővé teszi, hogy kiderüljön, hogyan működnek terhelés alatt.

Galéria megnyitása

Nyugaton a kiadók a megszokott utat követik: cseppenként adagolják az információkat, hogy felturbózzák a játékosok érdeklődését, aztán kiadják az adott alkotást. A játékok azonban egyre nagyobbá válnak, és a régi rendszer már nem működik olyan jól, mint korábban. Az EA ezért nemcsak a fejlesztés és tesztelés folyamatát, de az indulásokat is átalakítja.

Ebbe beleértendő több dolog, például a soft launch lehetőségének kipróbálása, a játékosokkal való kommunikáció módosítása, a marketingrészleg átterelése a prezentációs „üzemmódból” a párbeszédes „üzemmódba”.

Wilson hisz abban, hogy az új megközelítés segít majd a megjelenések zökkenőmentesebbé tételében, és abban, hogy a játékosok pontosan tudják, mivel, illetve hogyan fognak játszani az első napon és később is. Reményei szerint az EA vezető szerepet tölthet be az iparági szereplők, fejlesztők és kiadók módszereinek megváltoztatásában.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

57 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
WarpEdit
WarpEdit
2019. máj. 9. 21:22
#15

mi is a "hagyományos" napjainkban? ...a 40 gigás first day patch, vagy az elindítható és (az első bugig úgyahogy) játszható produktum?

WarpEdit
WarpEdit
2019. máj. 9. 21:23

@WarpEdit  köszi a szerkesztés lehetőségéért

Skybeast
Skybeast
2019. máj. 9. 18:34
#14

Kommunikáció és marketing probléma ? Azért nem tudták 6 alatt megcsinálni az Anthemet mert a játékosok nem tudták pontosan milyen is a játék ?!?!? Ennek semmi értelme. Fogyatékosak dolgoznak az EA-nél és aki pre-orderel tőlük szintén az.

Taranisz
Taranisz
2019. máj. 9. 17:27
#13

Bullshit storm.... as usual...

Busterftw
Busterftw
2019. máj. 9. 17:19
#12

Nem tudom ezen mit kell csodalkozni, az EA szerint a single player is halott, hasonlo hulyesegek osszehordasa engem mar nem lep meg.

Busterftw
Busterftw
2019. máj. 13. 20:13

@EpicTroll

Az Epic nem, masok igen. Pont azert nem hoztak single playert mert kijelentettek, hogy a single player halott.

A Witcher 3, God of War, Horizon, Uncharted 4, Spider Man, Ori and the Blind Forest, AC: Odessey, Kingdom Come stb keszito studiok meg koszonik jol vannak.

ZoliS
ZoliS
2019. máj. 9. 16:38
#11

EA nagyívbe le'rja, hogy mit akarnak a játékosok. A befejtetőket előrébb helyezik a fogyaszóknál. Öreg hiba.

axe
axe
2019. máj. 9. 16:04
#10

amigy mostanaban MAJDNEM az osszes jatek olyan jo, hogy cod2, cod4, codwaw, return to castle wolfenstein, farcry1/3, mafia2, meg hasonlo jatekokat szedek elo azok legalabb lekotnek

magerg
magerg
2019. máj. 10. 9:54

@axe Nézz körül az indie-k között. Pl. a Prodeus elég jól néz ki, ha szereted FPS-ben a tömény akciót.

Mark29
Mark29
2019. máj. 9. 15:20
#9

Egyszerüen rájöttek hogy nem képessek normális játékot késziteni csak bughalmazokat és most probálják lenyomni az emberek torkán azzal hogy átcimkézik a megjelenést. Persze a bugfixálás mellet készitik majd a tartalmakat is amik alapból a játékba tartoztak de még sehol nem tartottak amikor kiadták ezek azok amik természtessen dlc meg season pass formájában lesznek eladva és az emberek anyira örülnek majd a bugfixeknek meg egy-két apró tartalomnak hogy ez nem is zavarja majd öket. Én csak azokra haragszok akik fizetnek ezeknek a cégeknek. Vannak kiadok akik értelmes dlc-ket készítenek azzal még nincs is gond. De hogy minek veszi meg bárki az EA és tarsai szemetét nem tudom megérteni , ezzel csak azt érik el hogy tovább gyártják a sok szemetet mert van aki úgyis megveszi. Régen azok a cégek akik nem tudtak normális játékot csinálni mentek a levesbe és normálisak veték át a helyüket most viszon nem számit mit adnak ki minden sz*rt megvesznek az emberek ezek a kiadok pedig elég nagyra nöttek ahhoz hogy ne zavarja öket a negatív viszhang.

FaLKReN
FaLKReN
2019. máj. 9. 14:46
#8

"Soft Launch" azaz EA nyelvről fordítva, fizetett beta test. Ebből látszik, hogy valójában semmi sem tanultak. Innentől majd annyit mondanak ha valami nem jó, hogy "de hát ez csak egy soft launch, a végső játék sokkal, de sokkal jobb lesz" és dlc-k helyett majd roadmap-eket fognak árulni.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. máj. 9. 15:10

@FaLKReN  valami ilyesmi fogalmazódott meg bennem is. Annyit ártottak már a gamer közösségnek, hogy minden szavukat erős gyanakvással illik kezelni.

carrast
carrast
2019. máj. 9. 14:00
#7

kár, hogy a mentalitásuknak a BFV is megitta a levét.... sokkal nagyobbat szólhatott volna az a game..

magerg
magerg
2019. máj. 9. 12:47
#6

Komolyan. Már zakóztak egy orbitálisat a Dead Space 3-mal, de muszáj tovább erőltetni a live service baromságot. Azóta sem tanulták meg a leckét.

Whysper
Whysper
2019. máj. 9. 14:01

@magerg   Nagyon sajnálom  ezt ,mert a Dead Space volt a kedvenc  játékom.

nlght84
nlght84
2019. máj. 9. 12:40
#5

Régi módszer, csinálj egy játékot teljes áron, ha kell akkor patcheld később. Adj hozzá ki DLC-t töredék áron. Új módszer: nincs demo sem már, vedd meg a Bétának megfeleő játékot teljes áron, aztán vedd meg a Season Passt, PLUSZBAN vagy külön vegyél 10 DLC-t és akkor együtt tudsz játszani a többiekkel multiban. Plusz jön a mikrotranzakció, ami jobb esetben csak skin, rosszabb esetben erősebbé tesz multiban, tehát pay-to-win.

BiroAndras
BiroAndras
2019. máj. 13. 11:59

@Avisto

Mint már írtam, nem a konkrét szám az érdekes, hanem az, hogy mit szokott meg a piac.

Az árakat általában régiónként határozzák meg. A szegényebb régiókban a szoftvert érdemes valamivel olcsóbban adni, mivel a másolás költsége nulla és az olcsóbb termékből többet tudnak eladni. Ahol viszont több pénzük van az embereknek, ott mehet a magasabb ár is. Nyílván próbálják úgy belőni az árakat, hogy maximális legyen a profit. Az etalon az amerikai ár, azért arról beszélünk. Aztán erre a régiónként meghatározott árra jöhetnek még rá a helyi adók.

Ezért voltak például régen a DVD-k is régió kódosak.

LKaresz
LKaresz
2019. máj. 9. 12:11
#4

Szerintem 15 éve is úgy kellett játékot készíteni, hogy a legolcsóbb és a legdrágább videókártyán fusson, azért nem fogy, mert "Meki"-s játékott csinálnak és nem fogy annyira. Ez a tömegtermelés átka.

tomm27
tomm27
2019. máj. 9. 12:05
#3

" régi rendszer már nem működik olyan jól, mint korábban." ehhez komolyan vagy 10 ev kellett hogy leesen nekik? :D

BiroAndras
BiroAndras
2019. máj. 14. 11:43

@nigrablack

Én is szoktam játszani olyan játékokkal, amiknek nincs szuper grafikája. A Minecraft-ba is raktam pár ezer órát, és van még pár más hasonló játék is. De ettől még szeretem azokat a játékokat is, amik jól néznek ki. Főleg, ha hatalmas, részletesen kidolgozott pályáik vannak, amiket élvezet felderíteni, és ha még sokféle vezethető jármű is van, akkor megvettek kilóra. A GTA sorozat minden tagja rajta van a kedvenc játékaim listáján. Ugyanez a kategória a szimulátorok is, csak ott még a realiszikus fizika is kell pluszban. Például egy igazán jó autó szimulátornak muszály a gumi viselkedését is pontosan szimulálnia, ami nagyon nem egyszerű, mert a gumi deformálódik használat közben (pont ez a lényege neki), és még az is fontos, hogy a hő hogyan terjed benne.

Aztán, nézzük a dolgot üzleti szempontból. Jól kinéző játékokra nyílvánvalóan van igény, hiszen a sok százezres grafikus kártyákat is rengetegen megveszik, és az új játék konzolokat is elsősorban a jobb grafikával reklámozzák. Szóval kell az a jó grafika, csak az a baj, hogy nagyon sokba kerül. Mivel a játékok árát nem lehet az egekig növelni, más megoldást kell keresni. A legnyílvánvalóbb az, hogy többet kell eladni. Segít, hogy ma már sokkal többen játszanak, mint régen, de ez kevés. Szélesebb tömegek számára kell vonzóvá tenni, aminek a legbiztosabb módja sajnos a butítás. Másképp is lehet, ahogy azt a Minecraft népszerűsége bizonyítja, de a butítás sokkal biztosabb, és amikor száz millió dolláros befektetésről van szó, akkor a kiadók nem szívesen vállanak kockázatot. A fidget spinner és a Rubik kocka is nagyon népszerű játékok, sőt, az utóbbi évtizedek óta az. De ha előre meg kéne tippelni, hogy melyik lesz sikeres, akkor szerintem nagyon kevesen szavaznának a Rubik kockára. A másik ok a szélesebb tömegek megcélzására egyszerűen az, hogy több eladásból nagyobb profitot lehet kihozni. Ezért van, hogy a nagy kiadók eleve nem is foglalkoznak rétegjátékokkal. Ráadásul, mielőtt a kiadók megprbóbálják eladni a terméket a játékosoknak, először a kiadók vezetőségét és a marketing osztályát kell meggyőzni, akik nem játékosok, hanem üzletemberek. Ha a játékot nem lehet 10 másodperc alatt elmagyarázni, akkor drasztikusan csökkennek az esélyei. Itt is segít a jó grafika, azt nem kell magyarázni.

Szerencsére a digitális terjesztés lehetővé teszi a kiadók megkerülését, így ismét lehet szükebb közönségnek játékot készíteni. Ha nem tetszenek az AAA játékok, ne játssz velük, van alternatíva bőven, ráadásul sokkal olcsóbbak is.

A free-to-play játékok pedig inkább kábítószernek minősülnek, mert egyetlen céljuk, hogy függővé tegyenek.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. máj. 9. 11:40
#2

Halovány lila fingom sem volt ennek a játéknak a létezéséről sem, amíg egy teljesen véletlenszerű youtube ajánlásba be nem vágták a trailerét, utána meg hónapokig azt hittem, hogy MMO, mert mindenhol csak azt emlegették, hogy online, online, online, azt hittem nincs is single player komponense. Az egész játék annyira hihetetlenül szarul volt kommunikálva a célközönség felé, hogy nem is csodálom, hogy SENKI nem azt kapta amit várt. Nem a kiadást cseszték el, hanem a marketinget.

peti19870621
peti19870621
2019. máj. 9. 20:37

@Geralt_of_Trivia Mindent elb@sztak rajta, amit kellett, "nem kicsit, hanem nagyon". is..(!) S ha kőalatt is éltél, 2-3 évig, biztosra veszem, hogy áldásos teljes életet éltél, s örülök annak, hogy ezzel addig nem kellett szembesülnöd az iRL tevékenységeid miatt. Legyen ez vigasz, a mocsadék tunyaságra a EA-részleg s a többi hasonló szereplő végzett piaci szereplésére is.

errorcode06
errorcode06
2019. máj. 9. 11:40
#1

Tehát kiadtak egy, még bétának is nehezen nevezhető szrt, amin csodálkoznak hogy nem fogy, és ez elgondolkodtatta őket abban hogy mit ronthattak el az elmúlt 5 évben. Csodás...

Vissza az oldal tetejére