Shop menü

EGYRE TÖBB OKOSÓRA FRISSÍTHETŐ A WEAR OS 3-RA, DE A TULAJOK ÖRÖME NEM LEHET FELHŐTLEN

Több fronton is lemondással jár a Wear OS új verziójának érkezése, ami előidézhet egészen kellemetlen helyzetet is.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Egyre több okosóra frissíthető a Wear OS 3-ra, de a tulajok öröme nem lehet felhőtlen

A Wear OS 3 még 2021-ben debütált, de nagyon lassan akar beindulni a szekere. Nagyon sokáig csak a Samsung okosóráin lehetett ezzel találkozni, és most, hogy már vannak olyan korábbi eszközök, amikre frissítéssel elérhetővé válik, újabb problémák merültek fel.

Most éppen a Skagen Falster Gen 6 okosórák kerültek frissítésre, és ennek az apropójából számolhatunk be érdekes és nehezen megmagyarázható jelenségekről. De nem egyedi az eset, szóval más okosóráknál is számítani kell erre a Wear OS 3 frissítés telepítése után – vagy inkább előtte, ha valaki inkább nem is kérne a változásokból.

Galéria megnyitása

Nagyon sok felhasználó tapasztalta azt, hogy eltűntek a hátterei. Persze biztosan sokan vannak, akik ezzel együtt tudnak élni, de például egy olyan óránál, mint a most szóba került Skagen, a dizájn és a divat van az előtérben, ez egy divatmárka, éppen ezért a vásárlóknak elképzelhető, hogy fontos, hogy milyen háttereket tud beállítani, nem akar kompromisszumot kötni. Nem is arról van szó, hogy 1-2 tűnne el.

Egy Wear OS 3-ra frissített Skagen Falster Gen 6 esetében például 20-ból 5 darab digitális számlap opció maradt meg.

A Skagen márka a Fossil égisze alá tartozik, és itt a frissítést követően a felhasználók jobbára azt kapják majd, amit az újabb Fossil Gen 6 Wellness Edition nyújt. Ez a modell már gyárilag a Wear OS 3 rendszerrel került a boltokba, és nagyjából ugyanolyan hardveres jellemzőkkel bír. Igazából még a Pixel Watch is hasonló képességeket biztosít, csak a Fossilnak például van egy sor akkumulátorkímélő módja is.

Galéria megnyitása

A frissítést követően a felhasználóknak az okostelefonon egy új Skagen alkalmazásra lesz szüksége, és a továbbiakban a korábbi Wear OS applikáció nem fog kelleni. Az új platformot már nem központilag kell menedzselni, hanem minden gyártónak saját appot kell az eszközökhöz biztosítani, tehát minden okosóránál így lesz ez már a Wear OS 3-tól kezdve. A Fossil megtehetné, hogy a saját márkái számára egységes programot nyújt, de a jelek szerint nem ebbe az irányba megy el, ezért nem jó itt az új Fossil app, hanem az új Skagen programra van szükség.

Fontos, hogy a Google Assistantról is le kell mondani, ami ugyancsak kellemetlen meglepetés lehet az emberek számára. A Wear OS 3-tól egyelőre csak a Samsung és a Pixel támogatja a Google digitális asszisztens szolgáltatásának használatát, másoknak be kell érnie az Amazon által nyújtott alternatívával, az Alexával. Szóval a Skagen Falster Gen 6-ról már az Alexának lehet dirigálni a frissítést követően.

Galéria megnyitása

Ha valakinek az egész okosotthon ökoszisztémája a Google Home és a Google Assistant köré épül, akkor könnyen lehet, hogy ez a hiányosság nagyon komoly visszatartó erő lesz a frissítéstől. Hiszen így kellemetlenebbé válik a különböző kapcsolódó berendezések vezérlése is.

A frissítést senkire nem erőlteti rá a Skagen, ez egy abszolút opcionális lehetőség. Maradhat az ember a megszokott rendszernél, ha nem kér a kompromisszumokból. A jövőben talán lesz megoldás a mostani hiányosságokra is, bár azt nem tudjuk mennyire érdemes ebben bízni. Mindenesetre a Google nagyon szerencsétlenül oldotta meg a Wear OS 3 bevezetését, és bízunk benne, hogy innentől már szebben alakul a platform jövője.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére