Valószínűleg a Tesla sosem fogja nyilvánosan kijelenteni, hogy a Cybertruck egy bukás, de a napokban is több rossz hír látott napvilágot ennek kapcsán. Miközben a cég szép lassan kezdi globálisan szállítani az új Model Y-t, ami biztosan sikeres lesz, a Cybertruck továbbra is szenved.

A rendkívül futurisztikus megjelenésű pick-up a bejelentésekor sokak érdeklődését keltette fel, akkor még úgy tűnt, hogy akár még át is formálhatja az utcaképet Amerikában. De most, hogy meg kellene venni, már nem igazán állnak sorba érte az emberek. Sőt mi több, valójában jelentős kedvezmények ellenére sem kapnak utána.

Galéria megnyitása

Már tavaly kiderült, hogy a Tesla nem tud mit kezdeni a Cybertruckkal, képtelen felfuttatni a keresletet a villanypick-up esetén. A vásárlókat nemcsak az extrém külső, hanem a sok probléma is eltántoríthatja. Rendszeresen lehet olyan híreket hallani, hogy a vállalat kénytelen visszahívni javítások miatt az eladott járműveket, ez pedig nem növeli az érdeklődők bizalmát. Mivel csak az USA-ban kapható a jármű, így csak ott gyártja a Tesla, de így is akkora eladatlan készletet halmozott fel, amitől képtelen szabadulni.

Friss beszámolók szerint már több mint 10 ezer legyártott Cybertruck vár gazdára az Egyesült Államokban.

Rengeteg felvételt lehet látni a médiában, amiken hegyekben álló pick-upok láthatók hatalmas parkolókban. Egyes felvételeken az is jól látszik, hogy a Teslának folyamatosan építenie kell az újabb és újabb parkolókat, hogy tudja hol tárolni az eladásra váró járműveket. Vagyis még súlyos plusz költségeket is jelenthet az, hogy a termelést nem szünetelteti, hanem csak folyamatosan halmozza a készleteket.

Galéria megnyitása

A Tesla-Info által gyűjtött adatok szerint hatalmas emelkedést lehet látni az eladásra kínált Cybertruckok körében. Egyetlen hónap alatt sokat nőtt a gazdára váró új autók száma, ami minden bizonnyal annak köszönhető, hogy az eladások nem pörögnek. Persze arról is lehetne szó, hogy a termelést tudta a cég gyorsítani, de az elemzők egyetértenek abban, hogy nem ennek köszönhetően halmozódik a készlet szünet nélkül.

Egyes számítások alapján már közelíti az 1 milliárd dollárt az eladásra váró, Amerika-szerte parkoltatott Cybertruck modellek értéke.

Galéria megnyitása

Rengeteg olyan autó van még a Tesla telephelyein parkoltatva, amik még 2024-ben készültek, és már hónapokkal ezelőtt is óriási kedvezményekkel próbálta ezeket eladni a cég. A kedvezmények mértéke mostanra csak emelkedhetett. Bizonyítottan vannak a cégnél még olyan autók is raktáron, amik 2024 októbere előtt kerültek legyártásra, tehát több mint fél éve várják valahol, hogy valaki lecsapjon rájuk.

Erre jött újabb rossz hírként, hogy a Tesla dobja a range extendert, nem fogja kiszállítani a Cybertruckhoz tervezett hatótávnövelőt.

Sok vásárló megrendelte már ezt, mert szüksége lett volna a nagyobb hatótávolságra, így most biztosan csalódás éri. A cég mindenkinek visszafizeti a korábban kifizetett összegeket és bontja a szerződéseket. Ez pedig komoly fejtörést okozhat azok számára, akiknek szüksége lett volna a kiegészítő akkumulátorra.

Galéria megnyitása

Amerikában hatalmas távolságok vannak akár a szomszédos települések között is, és nagy szükség van a jó hatótávra. Elon Musk eredetileg úgy harangozta be a Cybertruckot, hogy több mint 500 mérföldet lesz képes megtenni, de végül a hivatalos adat alig 300 mérföld lett a legszerényebb kivitelben, a legjobb esetben pedig 362 mérföldről beszélhetünk, ami már kiábrándító volt sokak számára. Úgy volt, hogy a hatótávnövelő akkuval majd elérhető lesz a dual motoros, 325 mérföld megtételére képes autóval 470 mérföld, de ezt időközben a cég módosította 445 mérföldre.

Sokan fejezték ki ellenszenvüket akkor a változás kapcsán, úgy érezték, hogy a Tesla ismét megtévesztette őket. De most már valószínűleg a 445 mérföldnek is örülnének, mert nagyon úgy fest, hogy nem lesz az egész fejlesztésből semmi. Annak tükrében, hogy a range extenderről is le kell mondania az érdeklődőknek, valószínűleg csak még kevesebb Cybertruckot lesz képes eladni a cég. Vannak, akik már arra várnak, hogy mikor jelenti be a cég a gyártás szüneteltetését.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

102 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
BiroAndras
BiroAndras
2025. máj. 12. 21:48
#15

És igen, megjött a szokásos heti álhír.
A valóságban semmilyen hiteles forrás nem beszél erről, még a részvény árfolyam se reagált, amin pedig meg szokott láttszani az ilyen.
Egy kis keresgéléssel megtaláltam a forrást : link Ez a Tesla készleteit összegző grafikon. Május 5.-én látszik egy nagy csúcs, az az eredete a pletykának. A valóságban a jelenlegi készlet nem egészen 5000 darab, ami relatíve magas, de nem említésre méltó.

A visszahívások meg jelentéktelenek. Minden márkánál van ilyen, csak arról nem szólnak a hírek.

BiroAndras
BiroAndras
2025. máj. 17. 18:42

@Bihus

  1. Nem válik le csak extrém esetben. Eleve kevés autót érint, és azoknál is jellemzően csak egy részén enged a ragasztó.
  2. Ez nem golyóálló acél, csak díszítő elem. Valamint hosszú is, ami miatt könnyen hajlik. Ez azt jelenti, hogy az aerodinamikája rossz, vagyis nem pengeként hasítja a levegőt, hanem inkább vitorlaként viselkedik, és hamar leesik.
  3. Nem veszélyesebb, mint a rosszul rögzített rakomány (teher- vagy személyautón), ami kb. mindennapos dolog.
  4. Ezen kívül is rengeteg visszahívás történik potenciálisan veszélyes hibák miatt. Ritkán tényleg meg is halnak emberek, mire kiderül a probléma. Nézzük a legfrissebbeket : link És rögtön a második máris elég rosszul hangzik. Ford Recalls 2025 F-150 Pickup Trucks Over Potentially Loose Fasteners "Almost 9,200 examples of the 2025 model year Ford F-150 may have been produced with insufficiently torqued lower intermediate shaft fasteners. The worst-case scenario isn't rattling from the steering system while driving or excessive steering play, but rather the sudden separation of vital steering components while driving." - vagyis potenciálisan irányíthatatlanná válhat egy száguldó teherautó.
  5. A visszahívásoknak pont az a lényege, hogy az ilyen problémákat orvosolják mielőtt komolyabb baj történik.
powerage
powerage
2025. máj. 12. 20:29
#14

Idejövök, hogy elolvassam bíróandrás higgadt és tényszerű elemzését arról, miért jó ez a Teslának erre semmi?
Szabin van? Beteg? Zokog?

Resike
Resike
2025. máj. 12. 10:59
#13

Tipikus teszla hazudozás 500 mérföld ami igazából 300 de ha megveszed ezt hozzá a hasitasi buttplugot akkor lesz 470 izé 445 ami jó lesz 420-nak is, de izé mégse kuss paraszt jó lesz neked az a 300 is csak képzeld hozzá hogy 500.
Ugye a súly nem számít...

marc23
marc23
2025. máj. 12. 1:21
#12

Azert mennyire kell hulyenek lenni ahoz, h ezer szamra gyartsd a termeke?t, amit lathatoan senki sem vesz!
10.000 dbnal jarnak es meg mindig gyartjak! Kinek es hova?? Oke h keszletet halmozok fel a termekbol, de ha azt latom, h van mar 1000 db raktaron es a kutya sem veszi, akkor leallitom a gyartast, nem meg legyartok bdlole tizszer enyit!

Resike
Resike
2025. jún. 5. 22:50

@BiroAndras Ott van a képen a nem bemutató autó is te igen retardált, és igen ezek még mindig kocsi konfigurációk nem egyedüli autók (egyedül azok azok amelyeknek van kilóméteróra állása)

Rhynmei
Rhynmei
2025. máj. 11. 22:18
#11

Na, Andrásunk....
a múltkor volt egy cikk eladatlan Cybertruck-okról, s kérdőre vontalak, hogy ez hogyan is lehetséges a hatalmas számú előrendelés ellenére. A bölcs válaszod pedig az volt, hogy azok mind olyan példányok voltak, amik bemutatódarabok, stb.
Felteszem hát újra a kérdést: állítólag hatalmas számban van előrendelve a Cybertruck és nem bírják gyártani, világosíts fel (minket), kérlek! Vagy ezek is bemutatódarabok? Kinek mutatják be, az őzikéknek?
Továbbá egy bónusz kérdés: Elon Musk mindig betartja, amit ígér. Idézem a cikkből: "A cég mindenkinek visszafizeti a korábban kifizetett összegeket és bontja a szerződéseket."
Tudjuk, hogy csak progaganda, és még a valóságot is tagadjuk, ezért kérlek, tégy rendet itt a fórumon! :)

Resike
Resike
2025. jún. 5. 22:52

@BiroAndras Jó vicc faszretadált, a sokmilló előrendelésbe ne lenne elég ebből szarból... Szánalom vagy...

Resike
Resike
2025. máj. 11. 22:03
#10

Ez van ugye amikor nem mondják vissza a kamumegrendeléseket...

Bihus
Bihus
2025. máj. 11. 18:22
#9

Mindenféle rosszindulat nélkül, én tökre örülnék, ha ebből a számomra borzadályosan kinéző acéldarabból minél kevesebb futna Európa útjain. Semmi szükség ilyen retkekre az utakon.

Maga a pickup kategória tud előnyös lenni elektromos kivitelben, mert a felépítése miatt könnyen elhelyezhető az akkupakk, jól megcsinálva csökken a szervizigény, hatótáv pedig szvsz. nem olyan kritikus. De se golyóállónak nem kell lennie, se 800 LE nem kell bele, és a háromszög alak is teljesen értelmetlen. Egy pickup nem arra való, hogy 1000 kilométereket nyomjanak le vele, mert magas a fogyasztása, baromi kényelmetlen a rugózása és a belső tere is inkább a teherautókéhoz fogható. Az, hogy az amcsik az országutakat akarják vele róni, az egy konzumidiotizmus.

BiroAndras
BiroAndras
2025. máj. 17. 21:29

@Bihus

  1. A személyes vélemény, hogy neked nem kell. Ha azt akarod, hogy másnak se legyen, az már túlmegy a személyes véleményen.
  2. Elmagyaráztam, hogy objektíven miért van szükség 800 lóerőre. És golyóállóságra is, ami egyébként is csak mellékhatása az autó szerkezetének, ami elsődlegesen más célokat szolgál.
  3. A goyóktól véd a golyóállóság. Nem bonyolult. És a keményacél burkolat a 800 lóerővel párosítva sok akadályt le tud győzni.
    És ne arra gondolj, hogy egy egész hadsereg üldöz, hanem ilyenekre pl.: link link Vagy extrém esetben : link - "at 180 km/h, with 1 tire missing, after terrorists sprayed Tesla with bullets."
  4. A hagyományos teherautók acél szelvényekből hegesztett alvázra épülnek, az viseli a terhet. Ez egyszerű,olcsó, és megbízható, de van egy csomó hátránya is. Például merevsége az nincs neki, és a helykihasználása is rossz. Ezzel szemben a Cybertrucknál ezzel szemben a teherviselő elemek présöntvények és egy külső váz. Az utóbbi miatt érdekes a forma. Ennek a megoldásnak számtalan előnye van a hagyományos alvázhoz képest, de van néhány hátránya is.
  5. "The 2024 Raptor R's engine output was increased to 720 hp" link A kamionoknál az elsődleges cél az alacsony fogyasztás, ezért relatíve gyenge a motorjuk. Viszont a nyomatékuk az többszöröse a pickup-okénak, hogy meg tudják mozdítani azt a 40 tonnát. És még így is kapaszkodó sáv kell nekik a komolyabb emelkedőkön.
    Egészen más a helyzet ha a vásárló vezeti az autót, és jobban érdekli a kényelem, mint a fogyasztás. Ők hajlandók feláldozni a fogyasztást azért, hogy a 100-at ne egy perc alatt érje el az autójuk, hanem 5 másodperc alatt, akár vontatmánnyal is.
  6. Egyébként is az elektromos hajtásnál olcsó a sok lóerő, nincs értelme spórolni vele. Ezt is elmagyaráztam már sokszor. A hatékonyságra optimalizált Tesla kamion is 1500 lóerős.
  7. Amerikában nagyon sokan mennak hosszú útra pickup-pal is. Nekik mondd, hogy nem arra való. A Cybertruck meg pont kiváló rá, mert a menettulajdonságai és a futóműve sokkal inkább luxusautósak, mint teherautósak. Ez is a különleges felépítés miatt van. A jó viselkedés egyik kulcsa a torziós merevség, amit az aksi, az öntvények, és a külső váz biztosítanak.
    Ebből a szempontból inkább hasonlít egy nagy SUV-ra.
humaniod
humaniod
2025. máj. 11. 16:20
#8

Számomra a Cybertruck jelezte először, hogy Elon Musk hülyeségein nincs fék.
Aztán jött a többi...

Gondolom már túl nagy tekintélye lett a cégnél, és nincs aki tarkón merje verni egy hólapáttal.

Resike
Resike
2025. máj. 16. 18:59

@BiroAndras ZSÍRRA SZÁLLT ROZSDA.

pdx006
pdx006
2025. máj. 11. 16:07
#7

Nem fog az sokáig működni amiket Musk művel. Szemetet gyártat űrbe, földre. Mert meg akarja valósítani azokat, amiket gyerekkorában látott a filmekben. Csak erre nem mindenki kíváncsi. Halála után be is fuccsol az egész, majd a 40 gyereke elcseszi a maradék örökséget is.

martinair
martinair
2025. máj. 11. 11:32
#6

:D
…pedig nekünk a szakértőnk mást mondott. Akkor biztosan csak “szokásos hazugság” a cikk.

Hiszen a világ legjobb autója, a rengeteg elégedett vevő, a sok milliós előrendelés, meg ugye nem győzik gyártani azt a “prémium” minőséget (popszegecs, ragasztott acéllemez…), nem gagyi fapados, hanem prémium belső…

Mi tudatlanoknak, most aztán kikerekedett a szemünk! Bandi: segíts kérlek, mondd, hogy csak hazugság az egész, világosíts fel, hiszen Te értesz hozzá és objektív vagy!
Mi a valóság ezzel a forradalmi kasszasikerrel?

BiroAndras
BiroAndras
2025. máj. 22. 21:00

@Rhynmei
Már többször részletesen kifejtettem. De majd a következő 200 alkalommal bemásolok egy szabvány választ a kedvedért.
Egyébként te meg semmire nem válaszoltál.

gombabacsi
gombabacsi
2025. máj. 11. 11:09
#5

pedig jól néz ki. lakni lehet benne? :)
amúgy a fő ok szerintem az lehet hogy a vidéki amcsiknak belsőégésű motoros autó kell, nem tudta őket átprogramozni musk...

Kajafun
Kajafun
2025. máj. 11. 9:25
#4

Hála az égnek, engem nem érint. XD Mondjuk ez az AI buborék nem tetszik jobb alul...

Rhynmei
Rhynmei
2025. máj. 11. 22:30

@Kajafun Mondjuk már engem is rohadtul idegesít ez az AI plecsnivel adjunk el mindent, mert AI-val minden jobb.
Főleg a fórum részén bazira hasznos tud lenni, hogy milyen szállítási módok vannak :D
Legalább azt sikerült volna megoldani, hogy a webshop-ban legyen, fórumon meg ne, és akkor már értelme is lenne.
Szivesen, ipon.hu :)

thestock
thestock
2025. máj. 11. 8:42
#3

Ismét egy ilonmászkot lejárató cikk! Még kapjátok a USAID pénzeket lipsik!?
Mászk sosem mondta, hogy a szájbertrákkot sikerszériának szánja, ahogyan a pénz,és a politika sem érdekli. Most építik át a gyártósorokat, mindenki az ipszilont várja. Amúgy golyóálló, szoftverfrissítéssel kétéltű, a legjobb autó amit megvehetsz.

BiroAndras
BiroAndras
2025. máj. 26. 19:56

@martinair
ez a véleményed pontosan megmutatja, hogy milyen magas szinten értesz az autókhoz (is).
Ezek után nem tudom miről érdemes beszélni veled...

Elon.Musk
Elon.Musk
2025. máj. 11. 8:04
#2

.#2milliárdelőrendelés (눈_눈)

axe
axe
2025. máj. 11. 7:54
#1

minek tárolják? miért nem adják oda a rengeteg vevőnek?

peti19870621
peti19870621
2025. máj. 11. 20:23

@axe 'mer vissza küldik a feladónak, hogy kezükbe maradt az ajtó.. ööö autó.. öö akkupakk.. öö cybertruck.. -és így tovább labdáznak, mire elállnak a rendelesétől.

Vissza az oldal tetejére