EGYÉB MACES ALKALMAZÁSOK IS GYŰJTÖTTEK BÖNGÉSZÉSI ELŐZMÉNYEKET

Úgy tűnik, több alkalmazás is átcsúszott az ellenőrzésen, ami nem lenne katasztrófa, ha nem hagyták volna őket hónapokig garázdálkodni, miközben a szükséges értesítéseket már megkapták.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2018. szept. 11. 16:00
Egyéb maces alkalmazások is gyűjtöttek böngészési előzményeket

Több Adware Doctor felhasználót is meglepett az a hír, amely szerint a sokak által kedvelt alkalmazás nem csak a reklámokat blokkolja, de közben a háttérben webböngészési előzményeket is gyűjti, amelyeket aztán Kínába küld. A problémára már régen felhívták az Apple figyelmét, ám egészen addig nem történt lépés az ügyben, míg az információ be nem járta a világsajtót. Az alkalmazást azóta eltávolították a Mac App Store kínálatából, a felhasználóknak pedig azt javasolják a szakemberek, hogy töröljék az alkalmazást.

Az ügy meglehetősen kellemetlen, ám kiderült vele kapcsolatban még egy érdekesség, ami aggodalomra adhat okot. A Trend Micro biztonságtechnikai szakemberei korábban észrevették, hogy a Dr. Unarchiver, a Dr. Cleaner, illetve több egyéb segédprogram is ugyanazt a gyakorlatot folytatja, amit a fentebb említett Adware Doctor: összegyűjtik a felhasználó böngészési előzményeit és titokban külfölti szerverekre továbbítják. A Mac App Store kínálatából letölthető alkalmazások legalább 2017 december óta gyűjthetik a felhasználók böngészési előzményeit, ám erre a „kellemetlenségre” igazából senki sem figyelt fel egészen addig, míg az Adware Doctor aggasztó tevékenysége napvilágot nem látott.

Mindegyik alkalmazás hasznos és értékes szoftvernek mutatta magát, így több is felkerült a legnépszerűbb fizetős appok listájára, a háttérben azonban mindannyian megkerülték az Apple által alkalmazott sandboxing funkciót, aminek az a feladata, hogy a különböző appok ne férhessenek hozzá olyan adatokhoz, amelyekkel semmi dolguk nem lehetne.

Ez a fiaskó alaposan aláássa a Mac App Store iránti felhasználói bizalmat, hiszen a biztonságos alkalmazás-áruháznak pont az lenne a feladata, hogy csak megbízható, alaposan ellenőrzött alkalmazásokat kínáljon, amelyek nem jelentenek veszélyt a felhasználó privát szférájára. Furcsa, hogy több ilyen alkalmazás is átcsúszott az Apple biztonsági ellenőrzésén, az viszont még ennél is furcsább, hogy az Apple akkor sem lépett az ügyekben, amikor a biztonságtechnikai kutatók felhívták az illetékesek figyelmét: néhány alkalmazással komoly problémák vannak.

A jó hír, hogy az említett appokat azóta eltávolították a Mac App Store kínálatából, aki viszont még mindig használja őket, inkább törölje mindegyik érintett alkalmazást, ha nem akarja, hogy böngészési előzményei egy távoli szerveren landoljanak. Az egész ügyben az a legszomorúbb, hogy komoly média-visszhang kellett ahhoz, hogy az illetéktelen adatgyűjtést végző alkalmazásokkal szemben eljárás induljon.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Merwenus
Merwenus
2018. szept. 11. 20:29
#1

EU ilyenkor miért nem trombitálja popsiba Apple-t?

Vissza az oldal tetejére