Az Apple előző heti bemutatójának főszereplői az új MacBook Pro modellek voltak, amelyek sok-sok érdekes újítással érkeznek, ahogy arról korábbi hírünkben is beszámoltunk. Frissített iMac-ek viszont nem érkeztek, ahogy a Mac Mini és a MacBook Air család sem változott – utóbbi kvázi nyugdíjba is vonult.

Galéria megnyitása

Sajnos új Thunderbolt Display sem érkezett, beépített videokártyával ellátott modellnek pedig se hír e se hamva – pedig arról is pletykáltak már a magukat jól értesülteknek beállító források. Viszont lehullott a lepel két LG monitorról, amelyek kifejezetten a macOS alapú eszközökhöz készültek, igaz, a show alkalmával ezekről még nem igazán lehetett megtudni semmi konkrétumot. Azóta változott a helyzet, hiszen most már minden fontosabb részlet napvilágot látott, így nem titok: az új LG monitorok az UltraFine sorozatot erősítik, USB-C portra kapcsolódnak, natív felbontás terén pedig 4K-ra és 5K-ra képesek.

Az új monitorok a jelek szerint ugyanazokat a paneleket használják, amit az iMac sorozat tagjai is. A kisebbik, azaz a 21,5 hüvelykes monitor 8-bites IPS panelt kapott, ami 16,7 millió színárnyalat megjelenítésére képes, míg a nagyobbik, 27 hüvelykes példány már 1,07 milliárd színárnyalatot kezel. A betekintési szögek mindkét esetben 178 fokosak, felbontás terén azonban van különbség, ahogy az a lenti táblázatból is kiderül.

Galéria megnyitása

Míg a 21,5 hüvelykes monitor meghajtásához elég egy USB 3.1 Gen2 Type-C port, addig a 27 hüvelykes modellnél már Thunderbolt 3-as vezérlőre támaszkodó USB Type-C portra van szükség, ez a modell ugyanis egy helyett két darab DisplayPort 1.2-es streamet igényel a működéshez, azaz „osztott módban” dolgozik. Beépített hangszórókat természetesen mindkét modell kapott, valamint mindketten képesek a csatlakoztatott MacBook/MacBook Pro akkumulátorának töltésére – a 4K-s modell 60 wattos, az 5K-s pedig 85 wattos teljesítménnyel áll a mobil konfigurációk rendelkezésére.

A P3-as színteret támogató monitorok mindketten 500 cd/m2-es maximális fényerősséggel dolgoznak, a fényerősséget pedig macOS Sierrán belülről könnyedén lehet módosítani, mint ha csak egy beépített MacBook vagy iMac kijelzőről lenne szó. Az LG egyébként kiemelt figyelmet fordított a minél jobb macOS integráció biztosítására, így az új monitorok minden téren tökéletesen passzolnak a macOS alapú rendszerekhez, Windows alapú konfigurációkhoz azonban nem jók. Egyrészt színkezelés terén a macOS alapú rendszerekhez optimalizálták őket, így Windows alatt túlszaturált színeket lehet majd tapasztalni, hiszen jó eséllyel nincs sRGB módjuk, valamint a jelenlegi információk alapján az OSD és a menügombok is hiányoznak róluk.

Galéria megnyitása

A 21,5 hüvelykes példány az új MacBookhoz és az új MacBook Pro konfigurációkhoz passzol, a kamerával és mikrofonnal is felvértezett 27 hüvelykes modellhez azonban már csak az új MacBook Pro noteszgépek passzolnak. A kisebbik, azaz a 4K-s újdonság 699,95 dollárba kerül, míg 5K-s társáért 1299,95 dollárt kérnek el. Előbbi már a következő hónapban, utóbbi azonban majd csak december elején jelenik meg.

A 4K-s modell hazai ára 239,999 forint lesz, az 5K-s pedig 449,999 forintba kerül majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
wellhopa
wellhopa
2016. nov. 2. 8:55
#1

Jó, hogy nem 6K-s :)

Vissza az oldal tetejére
Egy 4K-s és egy 5K-s USB-C monitort mutatott be az LG - iPon.hu