DIABLO III TÉMÁJÚ ÚJDONSÁGOK A STEELSERIES-TŐL

A Blizzard és a SteelSeries együttműködésének egy újabb gyümölcse érett be, amely ezúttal a sokak által várt Diablo III-hoz kapcsolódik. A SteelSeries és a Blizzard mérnökei, illetve dizájnerei egy egeret, két egérpadot és egy mikrofonos fejhallgatót készítettek, amelyek kereskedelmi forgalomban majd csak a játék megjelenésével egy időben válnak elérhetővé.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2011. jún. 7. 10:01
Diablo III témájú újdonságok a SteelSeries-től

A Blizzard és a SteelSeries együttműködésének egy újabb gyümölcse érett be, amely ezúttal a sokak által várt Diablo III-hoz kapcsolódik. A SteelSeries és a Blizzard mérnökei, illetve dizájnerei egy egeret, két egérpadot és egy mikrofonos fejhallgatót készítettek, amelyek kereskedelmi forgalomban majd csak a játék megjelenésével egy időben válnak elérhetővé.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Az első újdonság, azaz a Diablo III témájú egér ambidextróz felépítéssel érkezik, ami annyit jelent, hogy mind a bal-, mind pedig a jobbkezesek kényelmesen használhatják. Az újdonság 5000 CPI érzékenységű lézeres szenzorral üzemel, aranyozott USB csatlakozóval rendelkezik és összesen hét egérgomb található rajta, amelyek élettartama nagyjából tízmillió kattintásnyira tehető. A tekeredés-mentes kábelt alkalmazó rágcsáló matt, jó fogást biztosító bevonattal érkezik és hangulatos, démoni vörös fényű megvilágítással is büszkélkedik. A vezetékes rágcsálóért az Amerikai Egyesült Államok területén 69,99 dollárt, míg Európában 69,99 eurót kérnek majd el.

Galéria megnyitása

A következő a sorban a matt fekete festéssel ellátott mikrofonos fejhallgató, amely természetesen a fentebb bemutatott egérhez hasonlóan Diablo III-as díszítést kapott. Az 50 milliméteres átmérőjű hangszórókat kényelmes párnázás veszi körül, de a fejhallgató pántja alatt is kényelmes, szivaccsal ellátott anyagot helyeztek el, hogy a fejhallgató viselése hosszabbtávon se legyen kényelmetlen. A játékostársakkal történő kapcsolattartást egy kihúzható iránymikrofon segíti, a megfelelő hangulatvilágításról pedig 18 darab vörös led gondoskodik. Az USB-s mikrofonos fejhallgató az Amerikai Egyesült Államokban 119,99 dollárba, az európai üzletekben pedig 119,99 euróba fog kerülni.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Végül, de nem utolsó sorban, érkezik még két új egérpad is, amik Qck "Barbarian Edition" és "Witch Doctor Edition" fantázianeveket kapták. A csúszásgátló gumitalpra épülő egérpadok az eltérő témától eltekintve méretben és textúrában nem különböznek, így mindketten kiválóan gondoskodnak arról, hogy az egerészés pontos és kényelmes legyen. A 270 x 320 x 2 mm-es újdonságok 14,99 dollárba, illetve 14,99 euróba kerülnek majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
jocek
jocek
2011. jún. 7. 20:26
#15

CyberPunk666: a g500-at semmi nem veri ;)

CyberPunk666
CyberPunk666
2011. jún. 7. 18:20
#14

Lol, ennyi pénzért már lehet venni Logitech g500 egeret.

A kettő pedig nem is egy ligába tartozik.

Fuxy0322
Fuxy0322
2011. jún. 7. 18:04
#13

Természetesen mindegyik tetszik de 188=/=265

raiden
raiden
2011. jún. 7. 15:41
#12

A füles tetszik, meg a barbáros egérpad, a többi nem. Bár játszhatnék már a dió3-mal! :S

exec79: Nem oltalak le, már más megtette... Nagy kapufát lőttél az előző kommenteddel.

Diablo hasonlóan "egérgyilkos", mint a starcraft... Ezért én használtan vennék egeret, amin már nincs gari - természetesen bolti ár alatt. A rengeteg klikkeléstől csak a mikrokapcsoló mehet tönkre, aminek a pótlása kb 50 forint. Biztos akad egy haver, aki meg is tudja szakszerűen forrasztani. Így ha netán tönkremenne a mikrokapcsoló, akkor nem kell heteket várni a gariztatásra, és olcsón orvosolva van a hiba.

Mint mindig, most is csak ajánlani tudom a logitech mx518-as egeret. Megbízható, strapabíró, kontakthiba esetén forrasztás nélkül cserélhető a kábel, használtan olcsó példányokat is ki lehet fogni, én teljességgel elégedett vagyok vele.

Szerintem játékhoz, és műszaki programokhoz(AutoCAD és társai) fontos egy pontos, és jó egér. A DPI szerintem 800-on az optimális, de ezt mindenkinek saját magának kell beállítania.

proton
proton
2011. jún. 7. 13:11
#11

exec79:

"mennyire számíthat diablonál az egér érzékenysége. Jó tudom jó másra is, de arra inkább valami komoly gamer egeret használnék nem egy meg-designolt 1500ft-os fajtát."

LOL te bolond vagy az az 1500 ft-os egér egy XAI ami korántsem egy bóvli szar a füles egy Siberia v2. Maximálisan professzionális játékra tervezve. (Nem nincs egyetlen Steelseries termék sem a tulajdonomban)

JackFeryll
JackFeryll
2011. jún. 7. 13:00
#10

Hűha. Ez erősen Diablo fanoknak készült.

Ugyanis ilyen áron vannak jobb alternatívák :)

paulbig
paulbig
2011. jún. 7. 12:14
#9

A fülesen kívül a többi eszköz abszolút fantáziátlan.

Ereshkigal
Ereshkigal
2011. jún. 7. 12:09
#8

Ez a witch doctoros egéralátét elég ronda.

HunZsoltee
HunZsoltee
2011. jún. 7. 12:04
#7

"Az újdonság 5000 CPI érzékenységű lézeres szenzorral üzemel"

Gondolom DPI,CPI-ről még nem hallottam.

Trolltaxi
Trolltaxi
2011. jún. 7. 11:38
#6

A 10 millió kattintás azért komolyan hangzik! :) Diablóhoz egeret én is ezzel reklámoznék.

Mondjuk ha 10 mp alatt kattintok 40-et, akkor az óránként 14400, ebben az ütemben 694,44 óra alatt jön össze a 10.000.000, ami viszont napi 12 óra Triablóval kevesebb, mint két hónap.

Szóval drága... :)

Benny
Benny
2011. jún. 7. 11:21
#5

A füles tetszik de azért ennyit nem érne nekem.

A dio4-et meg várhatod mivel kb 2 évente jön majd a 3hoz kiegészítő, így az még odébb van. A 3 is jó esetben csak év végén jön, bár én sajnos a jövő év elejét látom reálisnak. Monk powwaB)

tibszi
tibszi
2011. jún. 7. 10:34
#4

Tojok az egérre, a játékot adják már ki!!!:D:D:D

exec79
exec79
2011. jún. 7. 10:29
#3

mennyire számíthat diablonál az egér érzékenysége:). Jó tudom jó másra is, de arra inkább valami komoly gamer egeret használnék nem egy meg-designolt 1500ft-os fajtát.

Yencee
Yencee
2011. jún. 7. 10:14
#2

Nekem valami sokkal durvább jutott az eszembe. :D

noPublicFG
noPublicFG
2011. jún. 7. 10:08
#1

Ezen a dollár-euro árfolyamon tartsák meg maguknak :D

Vissza az oldal tetejére