CSÚCSRA JÁRATOTT, GAMEREKNEK IS ÉRDEKES LÉZER TELEVÍZIÓT JELENTETT BE A XGIMI

Az Aura 3 Max néven érkező berendezés brutális fényerőt biztosít ultrarövid vetítési távolság mellett, egy dedikáltan erre tervezett felületre.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2026. aug. 26. 6:10
Csúcsra járatott, gamereknek is érdekes lézer televíziót jelentett be a Xgimi

A projektorpiac egy népszerű szereplője lett az elmúlt évek során a Xgimi, ami több dolognak köszönhető. A vállalat remek ár-érték arányú megoldásokkal állt elő, és emellett egy olyan széles palettát alakított ki, amiben éppúgy van hely az olcsó és hordozható projektoroknak, mint a felsőkategóriás UST technológiás megoldásoknak.

A Xgimi nagy tapasztalattal rendelkezik már az ultrarövid vetítési távolsággal üzemelő berendezések piacán, és most egy nagyon érdekes konstrukcióval rukkolt elő az Aura 3 Max képében. Az Aura 3-at már korábban megismertük, az újdonság efölé érkezik a kínálatba, és már 5700 ISO lumenes fényerő elérésére lesz alkalmas a gyártó ígérete szerint. A brutális fényerő mellett érdekessége az is a készüléknek, hogy 8000:1-hez natív kontrasztarányt ígér. 

Galéria megnyitása

Egy nagyon vékony kávával rendelkező vetítési felület tartozik az Aura 3 Maxhoz, melyen kibontakozhat az UST projektor a 120 hüvelykes maximális képátlójával. A paneltől mindössze 8 colos távolságból kell elhelyezni a projektort, hogy hibátlan képet tudjon produkálni. Ez annak köszönhető, hogy mindössze 0,163:1-hez vetítési távolság arány jellemzi a szerkezetet. A Xgimi a nappalikban, nagy és nyitott terekbe tervezve az Aura 3 Max modellt, de persze azért továbbra is úgy lehet majd elérni a legjobb használati élményt, ha biztosítjuk a sötét környezetet a szórakozáshoz. 

Galéria megnyitása

A készülékben dupla DLPC 8545 egység és egy 0,47 colos DMD dolgozik. 4K Ultra HD felbontásra képes, és a világon az elsők között gondoskodik az UST technológiával karöltve a 120 Hz-es támogatásról is – a natív felbontásán. Az optika dupla dinamikus íriszes felépítéssel szolgál, így képes a kontrasztot és a fényerőt tökéletesen szabályozni. Van külön technológiai megoldás a sötét részek erősítésére, hogy a kontraszt még jobb legyen. Az RGB tripla lézer révén az  Aura 3 Max akár 110%-os BT.2020 színtér lefedésre is képes, amivel ez az egyik legnagyobb színterű projektor a fogyasztói szegmensben.

Galéria megnyitása

Az újdonság HDMI 2.1 aljzaton keresztül biztosítja a 4K120 minőséget, gondoskodik a VRR és az ALLM támogatásról is. Továbbá adott még a Dolby Vision Gaming formátum is a szimpla Dolby Vision, a HLG és a HDR10+ mellett, a Xgimi pedig még az is kiemelte, hogy az input lag 1 ms alatt marad a működés során. Ideális lesz a terep a konzolok, gamer PC-k csatlakoztatására, és jó játékélményben lehet része a felhasználóknak. Még 1080p240 módra is kapcsolható a projektor, ha a megjelenítési tempó különösen fontos.

Galéria megnyitása

Az operációs rendszert a Google biztosítja, az Android TV révén széles alkalmazás kínálatból válogathatnak majd a vásárlók. Minden lényeges streaming szolgáltatás elérhető lesz natív alkalmazással, így biztoított például a Netflix, a Disney+ és egyebek mellett persze a YouTube is. Érdekessége az Aura 3 Maxnak, hogy még a 3D támogatásról is gondoskodik, így a még megmaradt 3D rajongók is örömüket lelhetik benne (ehhez két 3D szemüveget tartalmaz a csomag).

Galéria megnyitása

Az Aura 3 Max gondoskodik a Dolby Atmos és a DTS Virtual:X formátumok támogatásáról és van egy egészen korrekt integrált hangrendszere. 80 wattos zenei teljesítményre képes az újdonság, a hangolását pedig a rajta található felirat tanúsága szerint a Harman Kardon segítette. Persze azok, akik igazán ütős hangzásra vágynak, úgyis vásárolnak majd hozzá külön hangrendszer, amihez biztosít eARC csatlakozási lehetőséget. A berendezés 588 x 295 x 138 milliméteres testet öltött, és olyan dizájnt kapott, ami a modern nappalikba zökkenőmentesen fog belesimulni. 

Galéria megnyitása

A Xgimi Aura 3 Max ajánlott fogyasztói ára nem derült ki, a vállalat egy közösségi finanszírozási kampány keretében szeretné majd elindítani. Egyelőre azt sem tudjuk, hogy ezt mikorra tervezi, de a Kickstarter ad majd kiindulási alapot a számára.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Capritain
Capritain
2026. aug. 26. 14:20
#2

Ütős kis darabnak tűnik, főleg annak fényében, hogy ust-hez képest tudja a 3D-t. De ne felejtsük el, hogy ha igazán ki akarjuk használni az ust előnyeit, egy megfelelő, kifejezetten ust-hez való feszített vagy keretes (ez a legjobb ehhez a rendszerhez) vászonra is be kell ruházni, ami szintén nem olcsó dolog. Amúgy bírnám itthon!

kovacsna
kovacsna
2026. aug. 26. 8:50
#1

A tolvaj elitnek készül, az emberiség parazitáinak. Rendkívül fontos az emberiségnek.

predike07
predike07
2026. aug. 26. 21:42

@kovacsna
A lehetőség mindenki előtt ott áll.Van aki élni is tud vele.
Egyébként kb 2 millió körül fog mozogni az ára,ez nem éppen elit kategória.

Vissza az oldal tetejére
Csúcsra járatott, gamereknek is érdekes lézer televíziót jelentett be a Xgimi - iPon.hu