Az AMD a korábbi pletykák szerint már a frissített RYZEN processzorok piacra dobására készül, amelyek 12 nm-es csíkszélességgel készülnek, elődeiknél magasabb órajeleken üzemelnek, így némileg gyorsabbak is lesznek. Készülnek hozzájuk 400-as sorozatú lapkakészletek is, amelyeknél a PCI Express 2.0-s hubot PCI Express 3.0-s megoldásra cserélik, ettől eltekintve azonban nem számíthatunk túl sok újításra.

Galéria megnyitása

Ahogy az lenni szokott, egy-egy új termékcsalád megjelenése előtt a régit kivezeti a gyártó, hogy a raktársöpréssel helyet teremthessen az új termékeknek. Nincs ez másképp most sem, ugyanis az AMD bejelentette, csökkenti egyes RYZEN processzorai árát. Mivel ez hivatalos árcsökkenés, így idővel egészen biztosan érezhetővé válik a kiskereskedelmi árakban is (de vannak processzorok, például az 1800X, ami már régóta nem az eredeti árán kapható egyébként sem).

A lenti táblázat alapján látható, hogy a RYZEN 7-es sorozat tagjai most már a 350 dollár alatti ársávba csúsznak le: 349 dollár a RYZEN 7 1800X, 309 dollár a RYZEN 7 1700X és 299 dollár a RYZEN 7 1700. Az újdonságok a friss árazás jóvoltából versenyképesebbek lettek az Intel felsőkategóriás Coffee Lake processzoraival szemben, amelyek közül a Core i7-8700K 400 dollár körüli, a Core i7-8700 pedig 330 dollár körüli áron kapható.

Galéria megnyitása

Ezek a RYZEN processzorok lettek olcsóbbak

Egy szinttel lejjebb, azaz a RYZEN 5-ös osztályban is csökkentek az árak, így ezen a téren is javult a versenyképesség az Intel processzoraival szemben – rossz hír ez a Core i5-8600K és a Core i5-8400 számára. A RYZEN 3-as sorozatban már nincs változás, de a Threadripper sorozat legkisebb tagja, a RYZEN Threadripper 1900X olcsóbb lett, méghozzá 100 dollárral.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

22 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Samanoske
Samanoske
2018. jan. 8. 20:21
#7

Hiába gyorsabb az Intel 8400 kb.20 fps-sel a ryzen5-1600X-hez képest ha 60%-on pörög,a ryzen meg 30-40.

Az intel előbb utóbb kileheli a lelkét.

captainhero
captainhero
2018. jan. 8. 19:31
#6

Nekem pl. aki kifejezetten gamelésre használja a gépét igenis számít a single thread perf. Ráadásul pont mostanába akarok cpu-t cserélni, mert a haswell intelem kezd kevés lenni, és a ryzen 2 egész szimpinek tűnik a magasabb órajelek miatt. Ha hinni lehet az amd diáknak (Kappa) akk kétszámjegyű teljesítménynövekedés jön ami legalább +400mhz-et jelent.

Sanyiii
Sanyiii
2018. jan. 8. 18:31
#5

Kb. mennyi idő szokott lenni míg egy ilyen árcsökkentés eléri a Magyar kiskereskedelmi árakat? Napok, hetek, hónapok?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. jan. 8. 18:02
#4

captainhero

az intel pedig egy szálas teljesítménybe veri az amdt jelenleg.

Írjál már a zIntelnek , hogy rajongóknak elég lenne egy 1Core iOne CPU , mert ez ver minden RyZ N processzort 2018 -ban is . MO -ról sok a fanatikus akik az egy magban az erő - CPU -t istenítik . És ez már akkor 6GHz -en is mehetne léggel .

Közben már 2 Core is haldoklik - kevés , tizes windowsnak épp elég a normális futáshoz.

hunluki
hunluki
2018. jan. 9. 8:08

Szerintem inkább azt hogy nem feltétlenül lesz az egész 7nm csíkszélen, hanem lesz benne "vastagabb" rész is, intelnél is hasonló megoldás van (volt?). Majd aki jobban ért hozzá pontosít :)

captainhero
captainhero
2018. jan. 8. 16:55
#3

érdekes, hogy egyedül a ryzen 3ak árát nem csökkentik, pedig jelenleg azok állnak legrosszabbul a coffee lake ellen, ugyanis míg ryzen 5-7nél több szálat ad azonos árért amd addig 8.gen i3 is 4/4 és ryzen 3 is 4/4, az intel pedig egy szálas teljesítménybe veri az amdt jelenleg.

B_Real
B_Real
2018. jan. 8. 17:49

Persze tudom, hogy arra gondoltál, hiszen Ryzen 3-at írtál. Csak azért jöttem az 1500X-szel, hogy még az is olcsóbb, mint a drágább i3. Valami oka biztos volt, hogy pont azoknak nem csökkentették. Egyébként az 1200, amit szépen lehet húzni is, kb. 10%-kal olcsóbb a 8100-hoz képest, és az alaplapok között jelenleg akár kétszeres árkülönbség is lehet, ami a budget kategóriában óriási hátrányt jelent.

thestock
thestock
2018. jan. 8. 15:58
#2

Intel és AMD egy cikkben? Winter is coming...

Kerub88
Kerub88
2018. jan. 8. 16:43

You know nothing John Snow!

slayer007
slayer007
2018. jan. 8. 15:56
#1

Nocsak, még a végén árversenyt láthatunk egy számítógép alkatrész piacon... de szép is lenne... :)

Vissza az oldal tetejére