A Maciej “groobo” Maselewski 15 évvel ezelőtt töltött fel egy YouTube videót, amiben 3 perc 12 másodperc alatt kiviszi a Diablót. A végigjátszást a %Any kategóriában teljesítette, ami azt jelenti, hogy a játék bugjait ki lehet használni, nincs megkötés, hogy tisztességesen kell játszani, legalábbis addig a pontig, amíg külső eszközhöz nem nyúl az illető, tehát egy csaló program vagy egy mentést átíró megoldás már nem megengedett. 

A speedrun annyira jól sikerült, hogy lehetetlenné vált a megdöntése, de többen emiatt évek óta gyanakodtak rá, hogy csalás állhat a háttérben. 

Ha megnézzük a végigjátszást, azt láthatjuk, hogy a játékosnak hihetetlen szerencséje volt azzal, hogy a lejáratok egymás mellett voltak. A csalás sokáig aztért sem volt biztos, mert 2.2 milliárd pályavariációt tudott a Diablo 1 generálni, többen elhitték, hogy lehetséges ilyen jellegű mapot generáltatni a játékkal, csak nagy szerencse kell hozzá. 

Ahhoz viszont, hogy megfelelő pályákat generáljon a játék, 1970 január elseje és 2038 december 31 között az adott idő másodpercén alapulva készít a játék pályát (ez utóbbi azt jelenti, hogy valószínűleg 2039-re az eredeti Diablo játékok nem fognak rendesen működni mókolás nélkül).  

A Diablo MapGen csapata volt az, aki erre rájött, és ők azok, akik a Diablo speedrunnerekre specializálódtak, segítve nekik a gyors végigjátszást. Ahhoz viszont, hogy kiismerjék a játékot, muszáj volt nekik visszafejteniük az eredeti Diablo kódját, ez alapján pedig ki tudják jelenteni, hogy groobo nem létező kombinációt használt a pálya megszületése során. Hiába a 2.2 milliárd variáció, nem lehetséges ilyen pályaelrendezést létrehozni. Egyetlen lehetőség az lehetne, hogy a játékkal elhitetik például azt, hogy 2077-van, emiatt összeomlik a pálya generátor, bár ők se tudják, hogy miként lehetne olyan pályát generálni, mint amit groobo mutatott be, szerintük úgy sem lehetséges ez.  

Csalás nélkül tehát lehetetlen ilyen pályát létrehozni a játékkal.

Másrészről viszont, ha elfogadja mindenki azt, hogy lehetetlenül nagy szerencséje volt a játékosnak, akkor is készültek kutatások arról, hogy mennyi probléma van a felvétellel, ami csalásra utal. TASbot elemzései alapján a videó több Diablo verzióból van összevágva. Például a kezdőképernyőn az látható, hogy 1996-2001 Blizzard játék, miközben a következő menüpontban ott az 1.0 felirat. Az 1.0 verzió kezdőképernyőjén nem lehetett ott a 2001-es dátum, hiszen a játék 1997-es. Ez azért is fontos, mert a speedrun során látott bugok különböző verziók sajátosságai, egy verzión belül ezek a bugok sosem voltak elérhetőek. Diablo pedig túl könnyen volt legyőzhető, ahogy minden más is túl nagy szerencse volt a játékos részéről, olyan, ami matematikailag sem létezhet a Diablo 1-ben.

A kutatások szerint groobo kézzel törölt, vágott, szerkesztett tartalmakat a játékban és a videóban, ami egyértelműen nem megengedett a speedrunner közösségben. 

A speedrunner közösség szerint Groobo hatalmas károkat okozott, mindenki kedvét elvette attól, hogy megdöntsék a rekordját. Az igazságtételre azonban szerintük szükség lenne, hiszen a Diablo végigjátszás bekerült a Guinnes rekordok könyvébe is, és bár évek óta igyekeznek cáfolni a jogosságát, máig nem sikerült a közösségnek elérnie azt, hogy megvonják Groobo-tól az elismerést.  

Groobo rekordját nem is jegyzi a Speedrunner közösség, a legjobb elfogadott idő jelenleg 12 perc 30 másodperc Kisimovtól.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pepeno1
pepeno1
2025. febr. 18. 11:06
#4

Kisimovnál minden négy szintből egyen volt úgy, hogy az előző szint feljárata és a következő szint lejárata egy szobába esett.

Resike
Resike
2025. márc. 4. 18:30

@pepeno1 A sok techzseninek 15 éven át nem esett le hogy a majomarcú amikor lemegy egy szintet véletlenül teljesen máshol lesz a kurzor pozíciója az új mapon.

Enno
Enno
2025. febr. 17. 21:44
#3

3 perc alatt kijátszotta, mikor nagyjából 30másodperc volt mire lesétált az első szintre. Hány szint is volt benne annó? Tizen valamennyi? Nem beszélve arról, hogy az esély arra, hogy minden következő szint lejáratát a szádba rakja non-stop a játék kb nulla :D A Másik vicces hogy lvl3as szinten honnan szült össze annyi manát, hogy mikor spammelik a succik kb nem hal meg instant még a mana shield ellenére is, sőt kb úgy néz ki, mintha átrepülnének rajta a lövedékek és el sem találnák.

Enno
Enno
2025. febr. 18. 20:15

@czibulazoli Párszor kipörgettem Én is mágussal is meg lovaggal is. Kb egy kezemen megtudom számolni, hányszor esett nagyon OP item. Ez a muksó meg a videóban 1 bottal megoldotta xD. Nem tudom valaki ezt valaha is bevette, hogy van realitás alapja. Hellfire maradt ki egyedül, lehet egyszer majd leporolom és feldobomrá azt is :)

Resike
Resike
2025. febr. 17. 20:30
#2

Szóval a balfasz aki minimap nélkül diablózik csaló? Ki hitte volna, elon musk much.

Renhoek
Renhoek
2025. febr. 17. 19:39
#1

Imadtam a Diablo 1-et es a 2-t (A 3 elment)... de ez azert nonszensz :D "akkor is készültek kutatasok arrol kutatások arról, hogy mennyi probléma van a felvétellel, ami csalásra utal"

Ez elmenne a Nature szaklapba is... Nagyon raertek a sracok :D

Vissza az oldal tetejére
Csalás lehetett a Guinnes rekord Diablo végigjátszás - iPon.hu