Habár a korábbi információk alapján abban reménykedhettünk, hogy a Mass Effect Andromeda még idén a boltokba kerül, az Electronic Arts pénzügyi vezetője most feloszlatta ezen reményeket. A Morgan Stanley-nél tartott konferencián Blake Jorgensen elmondta ugyanis, hogy a Mass Effect Andromeda csak 2017 első negyedévében jelenik meg, azaz valamikor január és március között.

A dátum nem véletlen: az Electronic Arts teljes üzleti éve idén áprilistől jövő márciusig tart, így az új Mass Effect eredménye feljavítja majd az utolsó pénzügyi negyedévet, a fejlesztők pedig kaptak néhány extra hónapot a tökéletesítésre az idei megjelenés helyett.

Jorgensen szerint azonban így is remek évnek néz elébe a kiadó, és bővelkednek a nagy címekben. Tulajdonképpen igaza is van: már megjelent a Plants vs. Zombies: Garden Warfare 2, hamarosan érkezik az új Mirror's Edge, és most már az is kiderült, amire kotábban nem gondoltunk volna: a Titanfall 2 és a Battlefield 5 is az ünnepi szezonban fog megjelenni.

Korábban, amikor a Mass Effect Andromédát még idénre tervezte a kiadó, azt tippeltük, hogy a két FPS közül a Titanfall folytatása csúszik majd át 2017 tavaszára, hogy a Battlefield megmaradhasson a szokásos novemberi megjelenésénél, de úgy tűnik, hogy nem ez lesz a helyzet. Jorgensen csak annyit mondott, hogy mind a Titanfall 2, mind pedig a Battlefield 5 ősszel érkezik, így mivel gyaníthatóan a Battlefield marad novemberre, az új Titanfall talán ősszel jelenhet meg.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pepeno1
pepeno1
2016. márc. 4. 16:35
#9

Az első rész felvezette a történetet, de nagyon sok a grindelős rész benne.

A második résznek van a legszélesseb küldetéshálózata, és a loyalty mission-ök is érdekesek.

A harmadik rész meg levezeti az egészet. Illetve ennek a multiplayre része is megér pár órát.

A befejezések nekem tetszettek, és mint kiderült számomra, a befejezések száma igencsak függ a galactic readiness-től, illetve, hogy korábbi részekben miket döntöttünk. Gondolok itt a második rész végére például, hogy mit csináljuk a collectorok bázisával.

okumura
okumura
2016. márc. 4. 12:14
#8

Felőlem egy évvel is elcsúsztathatnák ha attól jobb lenne :)

Lehet hogy ciki, de nekem a 2.rész volt a kedvencem, és még a 3. is tetszett befejezéssel együtt :D

Arra is kíváncsi leszek, hogyan rakják bele a 3. rész befejezését...remélem a mentések importálásával megváltozik 1-2 dolog :D

1-2 asari szereplő akár vissza is térhetne :)

Kerub88
Kerub88
2016. márc. 3. 18:39
#7

Nem lehetne az ilyen offolo trollokat kibannolni a **csába?

Titanfall 2 retinapattanásig. Majd ha már nem lehet mire lőni akkor jöhet a BF5.

BReal
BReal
2016. márc. 3. 15:38
#6

Ugyan nem emlékszem a korábbi Mass Effect részekre, hogy kötődtek-e valamelyik VGA gyártóhoz, de mivel az EA-ről és a Frostbiteról van szó, az akarva akaratlanul kötődik az AMD-hez és a Mantlehöz (bár ugye utóbbi ebben a játékban biztos nem lesz), szerintem ez fáj Rimagras piciny lelkének.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. márc. 3. 12:35
#5

A lényeg,hogy jön.Inkább később és normálisan mint korábban és félkészen.Az biztos,hogy valami nagyon ütőset kell alkotni Shepardék nélkül,ami azért nem lesz egyszerű.

thebestgergo
thebestgergo
2016. márc. 3. 12:17
#4

Sztem a befejezése is jó volt bár igen ez ízlés kérdése.

tomchee
tomchee
2016. márc. 3. 12:15
#3

Csinálják csak! Csak jó legyen. Bár ez az év már így is tele lesz jobbnál jobb címekkel :)

thebestgergo
thebestgergo
2016. márc. 3. 11:36
#2

Az egyik legjobb sztorival rendelkező game. És nem csak a sztori jó. Remélem legalább az előző részek színvonalát hozza. Akkor már tuti vétel.

LGx
LGx
2016. márc. 3. 11:42

az előzőekét ne hozza inkább... a történetet leszámítva egyre butább a sorozat. mondjuk a befejezés is érdekes volt. a hangulat ami nagyon ott volt, de számomra az már önmagában kevés egy újabb rókabőrhöz.

Rimagras
Rimagras
2016. márc. 3. 11:18
#1

Nem érdekelt rohadtuk egyik ME sem, ez sem fog szerintem.

tomchee
tomchee
2016. márc. 7. 3:44

[off] Elképzeltelek téged a hétköznapokban.

Sétálsz egy parkban, meglátsz egy társaságot akik beszélgetnek akármiről, oda mész, közlöd velük, h téged rohadtul nem érdekel az amiről ők beszélnek, majd elsétálsz. Mókás napjaid lehetnek :D [/off]

Vissza az oldal tetejére