Shop menü

CSAK 2025-BEN KAPHAT PROMOTION KIJELZŐT AZ ALAP IPHONE

Az Apple-nél mostanában nem tervezik a ProMotion támogatást kiterjeszteni, és ez más fejlesztések elmaradását is magával hozhatja.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Csak 2025-ben kaphat ProMotion kijelzőt az alap iPhone

Nagyon úgy fest, hogy az Apple továbbra is visszatartja a 120 Hz-es megjelenítési lehetőséget az olcsóbb iPhone-októl, és ez kizárólag a drágább készülékek privilégiuma lesz. Egy ideje már ez a helyzet, de sokan bíztak abban, hogy ez akár már idén megváltozhat. Friss pletykák szerint azonban ebben egy ideig még nem érdemes erre számítani.

Ross Young, a Display Supply Chain Consultants elemzője, aki korábban már sok nagy technológiai váltást pontosan jelzett előre, most arról számolt be, hogy az Apple a ProMotion technológiát kihagyja az iPhone 15 és 15 Plus modellekből, de nemcsak ezekből, hanem még a következő generációkból is. Ezt egy másik technológiai váltással köti össze az Apple, ami bizony költségesebb, mint pusztán a képfrissítési ráta megemelése.

Ma már a legtöbb középkategóriás androidos mobilnak 120 Hz-es képernyője van, és olyat pedig már szinte nem is lehet találni, ami ne tudná legalább a 90 Hz-et. Ennek ellenére az Apple még a felsőkategóriában is gond nélkül értékesíti a 60 Hz-es támogatással üzemelő iPhone-okoat, ez pedig egyhamar nem is fog megváltozni a legfrissebb ágazati információk szerint. A beszállítói lánctól származó adatok azt mutatják, hogy az Apple csak az iPhone 17-nél válthat ProMotion képernyőre az alapmodelleknél.

Galéria megnyitása

A DSCC és Royy Young előrejelzése szerint az iPhone 17 esetében jelenhet majd meg az LTPO AMOLED panel, felváltva az LTPS eljárással készülő OLED egységet, amit hosszú évek óta alkalmaz a vállalat nagy megelégedéssel. Az iPhone X-nél kezdett az Apple LTPS OLED-et alkalmazni, és az iPhone Pro termékvonal esetén 2021-ben, vagyis lassan két éve jelent meg az LTPO OLED, elhozva ezzel a ProMotion technológiát is. A normál iPhone sorozatnál 2025-ben jöhet el ennek az ideje.

Az LTPO OLED révén alacsonyabb fogyasztás érhető el, ennek lényegesen jobb a hatékonysága, és mivel a 120 Hz támogatás adott esetben a fogyasztás növekedését vonja magával, az Apple emiatt nem kívánja a ProMotiont bevezetni LTPS alapon. Ha pedig már itt tartunk, azt is hozzátehetjük, hogy jó esély van arra, hogy az LTPO OLED nélkül a mindig bekapcsolt kijelzőt sem lehet majd használni, szóval az AOD funkciónál is megvan arra az esély, hogy egészen 2025-ig vissza lesz tartva. Hiszen itt is az LTPO eljárás révén lehet a plusz energiafogyasztást ellensúlyozni.

Galéria megnyitása

Öröm az ürömben, hogy Ross Young is megerősítette azt, hogy az iPhone 15 és 15 Plus idén megkapja majd a Dynamic Island fejlesztést, ami azt jelenti, hogy lyukba költöznek a Face ID komponensei és az előlapi kamera, plusz ezekhez igazodva lesz egy sor szoftveres funkció is, ami a kivágáshoz igazodik. Ebből a szempontból még az iPhone 16 és 16 Pro széria is hasonló lesz, és az iPhone 17-nél jöhet majd egy újabb nagyobb váltás. Amikor az iPhone 17 megkapja az LTPO OLED panelt, akkor az Apple megkísérli majd a Face ID-t a képernyő mögé rejteni a zászlóshajónál.

A mostani előrejelzésben persze még sok változás jöhet, ha valamilyen téren a fejlesztések nem úgy jönnek össze, mint ahogy azt az Apple tervezné. És egyébként a Display Supply Chain Consultants egészen 2027-ig írja, hogy milyen fejlesztéseke tervez jelenleg a vállalat. Állítólag az iPhone 19 kaphatja meg a rejtett Face ID-t, és az iPhone 19 Pro esetében már megpróbál az Apple kijelző mögé rejtett előlapi kamerát használni, ami a ZTE-nél 2020-ban jelent meg először.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére