CLARKDALE PROCESSZOR 4,7 GHZ-EN, LÉGHŰTÉSSEL

Az Intel háza táján január folyamán nagy lesz a mozgolódás: a vállalat január 3-án dobja piacra új, 32 nm-es csíkszélességgel készülő Clarkdale processzorait, de ekkor érkezik a vállalat új Atom processzora és a hozzá tartozó Pine Trail platform is, illetve végül, de cseppet sem utolsó sorban január 17-én a Pentium E6600-as processzor is forgalomba kerül.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2009. okt. 21. 19:13
Clarkdale processzor 4,7 GHz-en, léghűtéssel

Az Intel háza táján január folyamán nagy lesz a mozgolódás: a vállalat január 3-án dobja piacra új, 32 nm-es csíkszélességgel készülő Clarkdale processzorait, de ekkor érkezik a vállalat új Atom processzora és a hozzá tartozó Pine Trail platform is, illetve végül, de cseppet sem utolsó sorban január 17-én a Pentium E6600-as processzor is forgalomba kerül.

Az újdonságok megjelenésének időpontja egyre közeledik, így szinte előre borítékolható, hogy egy-egy kósza gyorsteszt, valamint a termékek tuningképességeivel foglalkozó tesztek is meg-megjelennek. Ezúttal is a tuningra került elsőként sor: a

szerencsés tesztelőknek sikerült szert tenniük egy Core i5 650-es processzorra, amely alapjáraton 3,2 GHz-es órajelen üzemel. A román tuningmesterek 1,424V-os feszültség alkalmazásával egészen 4,7 GHz-es órajelig jutottak, mindezt pedig léghűtés segítségével érték el. A hűtő egy Noctua NH-U12P modell volt, amelyen egy 120 mm-es átmérővel büszkélkedő Coolink SWIF 2 120P ventilátor teljesített szolgálatot. A mérnöki tesztpéldány a fent említett órajel és feszültség alkalmazásával 77 Celsius fok körüli hőmérsékleten üzemelt, ami léghűtéses rendszertől szép eredmény. A közel 50%-os órajel emelés jó tuningpotenciálra enged következtetni, ám mivel ez a processzor még csak egy mérnöki tesztpéldány, messzemenő következtetéseket nem szabad levonni. Érdekességképpen azt is megvizsgálták, hogy a 4 GHz-es órajel eléréséhez mekkora a legkisebb feszültség, ami szükséges a rendszer stabil működéséhez. Meglepő módon 0,832V-on gond nélkül elketyegett a rendszer 4 GHz-en. A 4,7 GHz-es órajelen ketyegő rendszeren stabilan futott a Prime 95.

Hogy a Clarkdale processzorok esetében is gondot okoz-e majd a komolyabb, folyékony nitrogén alkalmazása mellett zajló tuning, az egyelőre rejtély, ám a Lynnfield modellek esetében a hardcore tuning mágusok már több processzort és több processzorfoglalatot is megsütöttek, mint arról korábban már beszámoltunk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2009. okt. 22. 17:41
#16

jövőben: anyu anyu vettem egy szgépet muterja: és nehéz volt elhozni kisfiam? és amúgy hol van? gyerek: elővesz egy 3x3-as chipet 2x akkora csatlakozókkal ittvan anyu ez lenne az:D:D

StevyXIX
StevyXIX
2009. okt. 22. 14:40
#15

Az, hogy az is egy cpu lesz (integrált gpu-val).

Fary
Fary
2009. okt. 22. 11:51
#14

És a Larabeenek mi köze a cpu piachoz?

TescoZsomi
TescoZsomi
2009. okt. 22. 10:35
#13

Segal: És jövőre jön a Larrabee is.

Gpety
Gpety
2009. okt. 22. 8:04
#12

Nekem ezek a Win alól történő szoftveres húzással elért eredmények nem mérvadóak. Húzzák BIOS-ból és amin még rendesen be is bootol a gép, meg betöltődik gond nélkül az oprendszer, az már érdekes eredmény lehet.

Segal
Segal
2009. okt. 22. 0:34
#11

Én is azt mondom érdemes kivárni a Sandy Bridge-et az annyi újdonságot fog hozni hogy csak győzzük követni... /főleg alaplapnál/

TescoZsomi
TescoZsomi
2009. okt. 21. 23:46
#10

Hunter008: Történt egy átállás ugye az elnevezések terén. i5 és i7 nem foglalatok, hanem teljesítmény alapján osztélyozódnak. Nem lehet, hogy ez kavar be??

Hunter008
Hunter008
2009. okt. 21. 22:33
#9

Ez mind szép és jó de az mi hogy cpu-z ben core i-5 van real temp- ben pedig core i-7 ???

Emberek normálisan fake eljetek már.

shabbarulez
shabbarulez
2009. okt. 21. 22:00
#8

Ez a 4Ghz és 0.832V nem tűnik túl hihető kombinációnak. Az Intel saját publikált mérései az 1-1.5 évvel korábbi teszt chipjéről 1.15V-ot ad meg 4Ghz-enél és 0.925-öt 2.66Ghz-nél. Nem túl valószínű hogy a 32nm tranzisztor technológia ilyen drasztikus javuláson esett volna át az elmúlt egy év során. A mobil chipek is 2.66Ghz-es maximum órajellel fognak elstartolni jővő januártól, ha ilyen magas órajelet lehetne elérni ilyen alacsony feszültség szint mellett, akkor gyaníthatóan a mobil termékek is magasabb órajelekkel startolnának.

shabbarulez
shabbarulez
2009. okt. 21. 21:44
#7

ByrDer:

Nem valószínű hogy 2011-ig kell várni, 32nm-es Sandy Bridge nagy valószínűséggel jővő őszre(szeptemberre, egy évvel Lynnfield után) már ki lesz adva, de ha nagyon sietnének vele akár a jővő nyár is bele férhetne. Nem valószínű hogy jó fél évet csak úgy ülnének rajta, hogy csak 2011-re adhassák ki.

45nm-nél is fél évvel a piacra kerülés után már igen jól felfutott a kihoztal és ezt 32nm-nél is ugyanígy tervezik. Ha ez bejön jővő nyár felé, akkor egy nagyobb méretű 4 magos mainstream Sandy Bridge tömeggyártását is meg fogja érni beindítani, főleg akkor ha igazak a pletykák és valóban 220 mm2 körüli die mérettel bír majd. Az jóval kisebb lenne mint a Lynnfield 296 mm2-e, márpedig egy mainstreamesedő 4 magos kínálat mellett ez döntő szempont lehet a mielőbbi váltásra.

VictoryA
VictoryA
2009. okt. 21. 21:09
#6

Nekem is Noctua NH-U12P procihűtőm van :) nagyon jó :) de én csak 3,7 GHz-n futtatok egy Phenom II 720 X3 Black Edition-t :) igen jól teljesít mindkettő !

ByrDer
ByrDer
2009. okt. 21. 21:07
#5

32nm-es 4 magos dejólenne.. de az ütemtervben 2011-ig csak a gulftown (hatmagos 1366-os) meg ezek a clarkdale-ek készülnek 32 nm-en.Mondjuk arra nagyon kíváncsi lennék hogy mennyit ér ezeknél a prociknál a hyper threading. Még az is lehet hogy így 4Ghz környékén simán alázza a natív négymagosokat multithreades alkalmazásokban a 4 virtuális maggal. Az bizony szép eredmény lenne.

MassKilla
MassKilla
2009. okt. 21. 20:51
#4

a növelés árt, mert akkor gyakorlatilag megsül a cuccos, a csökkentés az tudtommal csak instabilitást okoz, ami csak gép újraindulást jelent, de akkor már tudod mi a gond, és emelsz rajta egy kicsit, igaz ilyet a túl magas órajel is okozhat...

hungarypeter
hungarypeter
2009. okt. 21. 20:50
#3

Ezek a régi LGA1156-os pl P55-UD3-ba is belefognak menni?=DÉs lesznek majd 4 magos 32nm-es procik is 1156-ra?:P

ThePoweR
ThePoweR
2009. okt. 21. 20:49
#2

Hát azé giga lap volt alatta. :D

alex1224
alex1224
2009. okt. 21. 20:22
#1

VISSZA A HIRHEZnemárt a prociknak ha feszültséget csökkentünk? pl egy amd procinál?

Vissza az oldal tetejére