Nagyon sokáig pletykálták a Call of Duty Black Ops 4-gyel kapcsolatban, hogy egyfajta battle royale módot kap majd (ha már egyjátékos kampány nem lesz benne), majd ezt az E3 alatt a Treyarch meg is erősítette. A játékmód neve Blackout, amiről most a stúdió elmondta, hogy teljesen egyedi élmény lesz, hiszen már amikor belevágtak a tervezésbe, tudták, hogy csak úgy van értelme, ha a Treyarch sajátos stílusát bele tudják vinni. Azt ígérik, hogy közönségkedvenc fegyverek, karakterek "őrült egyvelegét" kapjuk majd egy olyan pályán, ami a korábbi Call of Duty-játékok ikonikus helyszíneit egyesíti. Mindezek mellé pedig földi, vízi és légi járművek is járnak majd.

Hamarosan pedig indul a multiplayer béta is, így érkezett egy új előzetes, amiben már a Blackout mód is látható, igaz, mindössze 13 másodpercig. Maga a béta egyébként egy PS4-exkluzív időszakkal kezdődik augusztus 3-tól 6-ig, majd PC-n és Xbox One-on is elérhető lesz augusztus 10-től 13-ig, a PS4 mellett.

Ebben azonban még nem lesz benne a Blackout, annak egy külön bétatesztet tartanak majd valamikor szeptemberben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére
Call of Duty Black Ops 4 - először mozgásban a battle royale - iPon.hu