A Treyarch vezetője, Dan Bunting egy interjúban reagált az Eurogamernek néhány olyan dologra, amire a rajongók is nagyon kíváncsiak a Call of Duty: Black Ops 4 kapcsán. Főleg olyanokról volt szó, hogy lesznek ugyan zombik, lesz persze multiplayer, és bejön Blackout néven az új battle royale mód is, de az egyjátékos kampány teljesen kimarad.

"Ebbe a játékba sosem terveztünk hagyományos értelemben vett kampányt. Ez elejétől kezdve úgy álltunk neki, hogy most valami mást szeretnénk letenni az asztalra, és azt vettük alapul, hogy a Black Ops 3-ban mivel töltötték az idejüket a játékosaink. Azt látjuk, hogy ez a multiplayer és a zombis mód, és nem csak játékon belül, hanem azon kívül is, például streamek vagy fórumbeszélgetések formájában" - mondta Blunting, hozzátéve, hogy ez kijelölte a fejlesztés irányát is.

"Ennek a játéknak az a szíve és a lelke, amikor együtt játszol a barátaiddal, és ezen a téren többet akartunk adni, mint korábban bármikor."

Azt persze Blunting is belátja, hogy a rajongók egy része lázongani fog, néhányan már azzal fenyegetnek, hogy bojkottálják a játékot, nem fogják megvenni azt. "Mindig is tudtuk, hogy a változást nehéz lesz megemészteni. Viszont azt mondanám, hogy a Treyarch sosem hagyta cserben a rajongóit az évek során."

Ezzel együtt a Black Ops 4-ben lesznek egyedül is játszható küldetések, amiknek leginkább a specialisták bemutatása a célja - szóval egyfajta rávezetésről van szó a multiplayer módhoz. "Ez teremti majd meg a háttérsztorit, a kötődést a világhoz. Kik ezek a karakterek és mit csinálnak? Kinek dolgoznak? Ilyenekre fogunk válaszolkat kapni" - zárta Blunting.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére