A mostani hírt egy logikusan működő világban nagyon nehéz lenne értelmezni, ám magyarként jól képzettek vagyunk, így aligha van olyan hír, amin igazán meglepődnénk. Ennek ellenére mégis lehet olyat látni, ami azért felvonja a szemöldökünk, a mostani is egy ilyen eset lehet.  

Kapaszkodjon meg mindenki, mert a Warner Bros. a Suicide Squad egyértelmű és kimondott kudarca miatt még több élő szolgáltatás játékot akar készíteni. 

A GameSpot szemlézte a Warner Bros. Discovery Morgan Stanley eseményét és a játékokért felelő J.B. Perrette szerint a cégnek még jobban rá kell kapcsolnia a live-service, mobilos és a free to play játékok terén. Szerinte ideje belehúzniuk, hogy még több olyan területre tehessék be a lábukat, ahol nagy a növekedési lehetőség, így ki tudják használni a rendelkezésükre álló címeket, és azt, hogy ők a játékok kiadói és fejlesztői egyben.  

A Hogwarts Legacy hatalmas siker volt, 22 millió példánykelt el belőle, míg a Suicide Squad: Kill the Justice League hatalmas csalódás lett a vállalatnak.  

Nos, ne kérdezze meg tőlem senki, hogy miként és hogyan, de ebből az eredményből a következő gondolati cunamiba pörgött bele a játékokért felelős vezető: „Ahelyett, hogy csinálnánk egy kész konzoljátékot (mint amilyen a Hogwarts Legacy), miért ne csinálhatnánk egy olyan játékot köré, példának okáért egy Harry Pottert, ami úgy élő szolgáltatás, hogy az emberek élhetnek, dolgozhatnak, építkezhetnek és játszhatnak benne, miközben a világ folyamatosan halad előre”. 

Röviden lefordítva: Az élő szolgáltatás miatt a Suicide Squad hatalmas bukás lett, legyen akkor a sikeres, elismert, kész és befejezett Hogwarts Legacy folytatása is élő szolgáltatás, az a tuti recept a növekedésre. 

Az élő szolgáltatás játékok nem szoktak csak úgy működni. Az a félelmetes, hogy egy ilyen magas pozícióban, ilyen sok pénz felett döntő vezető még mindig nem vette elő a házi feladatát, hogy megvizsgálja, miért működhet egy Fortnite, egy Warframe, egy Apex Legends, egy League of Legends stb. élő szolgáltatásként, és miért nem működhet egy erősen sztoriorientált játék ezen a téren. 

Mindenesetre így a Hogwarts Legacy folytatása aligha fog majd olyan jóra sikerülni, mint a mostani.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
WarpEdit
WarpEdit
2024. márc. 8. 20:27
#5

A Live Service Harry Potterről a Matrix Online ugrott be először. Kb. ugyanúgy nem találnának fogást rajta, majd elszúrnák azt a kreatív és merész történetmeséléssel, de mára már a "vízió" rugalmas kezelése is kemény dió. Simán egy varázslós kalandjáték tuira eladhatatlan a Harry Potter világában, kell bele még valami, randizó mechák, lopakodós bázisépítős fedezékharc, akármi. Tökre kár, hogy nem a Ubisoft-nál vannak a jogok. Akkor lehetne kalózos, de egy Harry the Assassin, vagy egy Ron Cry is mekkora lenne élő szolgáltatásként. Mega-Roxfortban még Morpheus is feltámadhatna :D

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2024. márc. 8. 1:05
#4

Ja, ha már kétszer nem sikerült, harmadjára biztosan fog :D Hogy egy klasszikust idézzek:

"Did I ever tell you what the definition of insanity is?
Insanity is doing the exact... same fucking thing... over and over again expecting... shit to change...
That. Is. Crazy."

Terror
Terror
2024. márc. 8. 7:29

@Mosdatlan_falusi Azért ezt az idézetet hanyagolnám, mert nem azt jelenti, amire az emberek gondlnak. Állítólag Einstein mondta ezt a kvantumfizikusokra, csak aztán azoknak igaza lett, neki meg nem.

axe
axe
2024. márc. 7. 22:30
#3

ez is olyan lesz, hogy a warezosok járnak jobban? :D

tomchee
tomchee
2024. márc. 7. 19:53
#2

Akkor mar csináljanak battle royalt belőle. Most ugy is az a menő /s

Merwenus
Merwenus
2024. márc. 9. 16:58

@tomchee most? úgy érted 6 éve?

Mark29
Mark29
2024. márc. 7. 17:14
#1

Nembaj majd ha elegen mennek csődbe akkor a jövő kiadói tanulnak, talán.

Szefmester
Szefmester
2024. márc. 7. 17:50

@Mark29 Nem fognak. Nem egy kiadó halála volt tanulság amiből mégsem tanult egyik konkurens sem.

Vissza az oldal tetejére