Shop menü

BREGGZ ZOHN-1 – A VILÁG ELSŐ IMAX ENHANCED FÜLESE, AMIT A FELHASZNÁLÓK FÜLÉRE SZABNAK

A Breggz a CES-en bejelentette, hogy az IMAX és a DTS partnereként filmezésnél is lehengerlő élményt tud nyújtani a fülhallgatója.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Breggz Zohn-1 – A világ első IMAX Enhanced fülese, amit a felhasználók fülére szabnak

Valószínűleg nagyon kevés olvasónknak cseng ismerősen a Breggz márkanév, ez a cég ugyanis csúcskategóriás fülhallgatót gyárt, amit nagyon kevesen engedhetnek meg maguknak. A cég által fejlesztett Zohn-1 füles már tavaly felbukkant, és a CES-en bejelentette a fejlesztő, hogy már IMAX Enhanced tanúsítvánnyal is rendelkezik az eszköz.

Az IMAX Enhanced minősítés azt mutatja, hogy az adott eszköz az ágazat legmagasabb elvárásainak megfelelő élményt képes biztosítani. Jelen esetben a Zohn-1 a kiemelkedő hangzással tudja a filmezést magasabb szintre emelni. Ezt használva az emberek nem zavarnak másokat, és mégis remek térhangzást kapnak. Korábban láttunk már IMAX Enhanced minősítéssel rendelkező tévét, laptopot, mobiltelefont, hangszórót, hangprojektort, most pedig már fülhallgató is akad a sorban. 

Galéria megnyitása

A hollandok örömmel emelték ki, hogy az általuk fejlesztett Zohn-1-et használók minden esetben úgy hallják majd a különböző műveket, alkotásokat, ahogy azt a készítők elképzelték. A fülesek használata sokszor lemondással jár, azonban a Breggz arra törekedik, hogy a vásárlóknak semmiben ne kelljen kompromisszumot kötnie. Az IMAX Enhanced és a DTS minősítések pedig arról tanúskodnak, hogy itt tényleg a legjobb élmény érhető el a tartalomfogyasztás során. 

Galéria megnyitása

Eredetileg azzal keltette fel az emberek érdeklődését a Breggz, hogy a Zohn-1 fülhallgatót minden vásárló egyedi fülformájához alakítva gyártotta le 3D nyomtatással. A termék megrendelésénél a Breggz Scan applikációval kellett képeket készíteni a fülről. Ennek köszönhetően tökéletes anatómiai illeszkedés jellemzi a kiegészítőt, ami nemcsak a passzív zajcsökkentés miatt érdekes, hanem a jobb hangzáshoz is hozzájárul.

Galéria megnyitása

A Zohn-1 rendkívül fejlett és kiegyensúlyozott armatúrás hangkeltőket használ, amiket nagyon kifinomultan tud vezérelni. Lehetőséget nyújt a szerkezethez kapcsolódó szoftver arra, hogy a hangzását precízen személyre szabják az emberek. Az egyedi ízléshez igazítva lehet a maximumot kihozni a termékből, ehhez pedig soha nem látott részletességet nyújtó vezérlő panelt biztosít. A Breggz kiemelte a készülék kapcsán, hogy nincs két egyformán megszólaló Zohn-1, de mindenkinek a sajátja biztosítja majd a számára legjobb élményt.

Galéria megnyitása

A füles többféle módon vezérelhető. Érintésérzékeny a felülete, a tapintásokat három szenzor érzékeli rajta, kezelhető fejmozgással is, ehhez van benne mozgásérzékelő, és különböző gesztusokat lehet benne beprogramozni. Továbbá a mikrofont kihasználva a hangvezérlés is támogatott, elérhető vele a mobilon futó MI segítő is. 

Galéria megnyitása

Bluetooth 5.2 modult használ a kiegészítő a vezeték nélküli kapcsolódáshoz. Támogatott az alacsony késleltetésű átvitel is egyebek mellett, ami jól jöhet például játékok mellett. Van az eszköznek áteresztő módja, ezáltal a felhasználó tisztán hallhatja a környezetét, ha például valakivel beszélni szeretne, vagy az úttesten kelne át biztonságosan. 

Galéria megnyitása

Egy töltéssel 8 órán keresztül lehet folyamatosan használni a Zohn-1 fülhallgatót. Támogatja az eszköz a gyorstöltést, ennek köszönhetően 10 perc töltés elég ahhoz, hogy utána 2 órán keresztül lehessen újra használni. A tokba épített akkut maximálisan kihasználva akár 40 órás üzemidő is kihozható a készülékből közepes hangerő mellett.

A Breggz Zohn-1 900 euróba kerül.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére