Bemutatkozott a Steam Deck, a Valve saját kézikonzolja

Erős AMD-alapú hardverrel, ismerős irányítási lehetőségekkel érkezik, és akár még Windows is telepíthető rá.

Bemutatkozott a Steam Deck, a Valve saját kézikonzolja

Már régóta keringenek pletykák azzal kapcsolatban, hogy a Valve egy saját kézikonzolt építene, azonban ezt sokan kétségbe vonták, legutóbb ugyanis, amikor a Valve a Steam Machine-ok formájában próbált hardveres cégként fellépni, eléggé befürdött. Mindenesetre egy általuk tervezett és gyártott kézikonzollal első ránézésre tényleg jobban járhatnak, így most megtörtént a hivatalos bejelentés:

Steam Deck néven érkezik a hordozható gép, a megjelenésére pedig idén decemberben kell számítani.

Viszont a mai naptól (július 16. péntek) 18:00-tól kezdve lehet majd előre lefoglalni a gépet. Ehhez le kell tennünk 5 eurót, illetve az első 48 órában csak azok foglalhatnak, akik vásároltak bármilyen játékot a Steam-fiókjukra június előtt. Egy fiókról csak egy Steam Deck foglalható. A Valve ezeket az intézkedéseket azért hozta, hogy megpróbálja visszaszorítani a scalpereket. Amikor megjelenik a konzol, a kiszolgálás elméletileg a lefoglalás sorrendjében történik majd.

Amit a hardverről tudni kell

Kezdjük talán a legfontosabbal, vagyis a hardveres alapokkal, amit a Valve az AMD-vel közösen dolgozott ki. A Steam Deck egy 4-15 Watt fogyasztású APU egységet kapott, amiben egy 4 magos / 8 szálas Zen 2 alapú processzor kapott helyet. Az órajel 2,4 - 3,5 GHz között változhat, így akár 448 GFlops teljesítményre is képes.

A GPU-részleg az AMD RDNA 2-es architektúrájára építkezik, 8 darab CU-t vonultat fel, az órajele pedig 1,0 - 1,6 GHz között változhat. Ez maximálisan 1,6 TFlops számítási teljesítményt jelent. Összehasonlításként az alap PlayStation 4 például 1,84 TFlops teljesítményű, bár természetesen egy jóval öregebb GCN-alapú architektúrán. Memóriából 16 GB LPDDR5 került a masinába, tárhely tekintetében pedig három különböző verzió érhető el, ami egyben befolyásolja az árazást is:

  • 64 GB eMMC (PCIe 2.0 x1) - 419 EUR
  • 256 GB NVMe SSD (PCIe 3.0 x4) - 549 EUR
  • 512 GB NVMe SSD (PCIe 3.0 x4) - 679 EUR

Természetesen az NVMe SSD-vel szerelt változatok esetében az átviteli sebesség jóval nagyobb, mint az eMMC-nél, ráadásul a legnagyobb verzió egyben a leggyorsabb is, de azt pontosan egyelőre nem részletezte a Valve, hogy mennyivel gyorsabb az 512 GB-os SSD a 256 GB-osnál. A tárhely egyébként minden esetben bővíthető SD, SDXC és SDHC bővítőkártyákkal is. Ezen kívül különbség még, hogy egyedül a legdrágább verzió kap tükröződésmentes mart üveget.

Kijelző tekintetében egy 16:10-es képarányú, 1280x800 pixel felbontású egységet tartott helyénvalónak a Valve, ami LCD alapokra építkezik, 7 hüvelykes átmérőjű és 60Hz-es képfrissítésre képes. A Valve szerint a 400 nites fényerő elérhető, és tartozik az egészhez egy ambient light szenzor is.

Galéria megnyitása

A Valve nem hanyagolta el a hangzást sem. Az ígéretek szerint a beépített sztereó hangszóró meglepően jól szól majd, külön nagy teljesítményű DSP tartozik hozzá, és alapból kap a masina két mikrofont is, így semmilyen kiegészítőre nincs szükség a hang alapú beszélgetéshez. Nem maradt ki a 3,5mm-es jack csatlakozó sem, de a DisplayPortként is funkcionáló USB-C kimeneten, vagy a Bluetooth 5.0 segítségével csatlakoztatható többcsatornás hangrendszer is.

De, ha már csatlakozási lehetőségek, akkor a Bluetooth 5.0-n kívül kapunk egy kétcsatornás Wi-Fi egységet is 802.11a/b/g/n/ac támogatással.

Akkumulátor tekintetében egy 40 wattórás egységre lehet számítani, ami a Valve szerint 2-8 órát bír majd. Az utóbbi inkább akkor értendő, ha böngészésre, vagy nagyon kis teljesítményigényű játékokra használjuk a gépet, míg a legkomolyabb 3D-s anyagok tekintetében inkább az előbbihez húz majd az akkuidő. A töltés 45 wattal mehet USB-C porton keresztül.

Természetesen egy kézikonzol esetében a vezérlés is kiemelkedően fontos, és látszólag a Valve nem spórolt semmin.

Kapunk két teljes értékű analóg kart, egy D-padot, két vállgombot, két ravaszt, négy testreszabható funkciójú gombot a markolatban, és a megszokott ABXY-gombokat.

Galéria megnyitása

Ezen kívül visszaköszön a Steam Controllerről megismert nyomásérzékeny, haptikus visszajelzésre is képes érintőpad is, melyből szintén jutott két darab a gépre, és a Valve szerint ezek már 55%-kal kisebb késleltetéssel működnek, mint a Steam Controller esetében.

A gyártó beépített 6 tengelyes giroszkópos vezérlést, valamint HD haptikus visszajelzést is.

Akár Windows is telepíthető rá, és érkezik egy hivatalos dokkoló is

Ahogy az a hardveres alapokból kitűnik, a Steam Deck tulajdonképpen egy nagyon kicsi PC, méghozzá nem is gyenge. A szoftveres alapokat a Linuxra építkező SteamOS továbbfejlesztett változata adja, amit minden tekintetben a kis masinához optimalizáltak. Így persze csak olyan játékokat futtathatnánk, amik kompatibilisek a Linuxszal, azonban a Valve beépítette a Proton emulációs réteget is, így tulajdonképpen a Steamen elérhető legtöbb játékkal megbirkózik majd a Steam Deck.

Fontos azonban, hogy a Valve nem teszi zárt rendszerűvé a kézikonzolt.

Mivel a gép PC-s alapokra épül, így gyakorlatilag bármit meg lehet vele csinálni, amit egy PC-vel, tehát akár Windows is telepíthető rá. Könnyen lehet, hogy a játékok alatti teljesítmény itt nem lesz olyan jó, hiszen a SteamOS-t kifejezetten a Steam Deckhez optimalizálták, de ezt majd a tesztek megmutatják. De semmi nem akadályozza meg a felhasználót például abban hogy mondjuk Windows alól Xbox Game Pass-játékokat, vagy Epic Store-os játékokat toljon.

Galéria megnyitása

Érkezik egy hivatalos dokkoló is a Steam Deckhez, ami tényleg segíthet teljes PC-vé tenni. A dokkolón következő dolgok lesznek megtalálhatók:

  • 1 x USB-A 3.1 port
  • 2 x USB-A 2.0 port
  • Ethernet csatlakozó
  • DisplayPort 1.4
  • HDMI 2.0
  • USB-C porton keresztüli tápellátás.

Ennek segítségével tehát akár 8K-s kijelző is csatlakoztatható a masinára, vagy éppen lehetségesé válik a 4K / 120 Hz-es játék is.

Gabe Newell szerint nagyon fontos az árazás

A Valve fejese, Gabe Newell hangsúlyozta, hogy kifejezetten agresszív árazást alkalmaznak a Steam Deck esetében, szerinte ugyanis a mobilos piacon nagyon fontos a megfelelő arány eltalálása az ár és a teljesítmény között. Ettől függetlenül azonban megjegyezte, hogy azért a Valve számára inkább a teljesítmény volt az elsődleges.

Galéria megnyitása

"Egyszerűen kézbe akarom venni, és rá akarok csodálkozni, hogy mennyire gyorsan működik. Az árazás ezután következett és egy kicsit fájdalmas volt, de kétségtelenül nagyon fontos. A legfontosabb azonban a teljesítmény és a felhasználói élmény, alapvetően ennek tükrében alakítottuk ki az egészet" - mondta, majd hozzátette:

"Úgy látjuk, hogy ha minden rendben lesz, akkor milliókat fogunk ebből eladni, és meg fog teremteni egy teljesen új termékkategóriát, amiben később aztán nem csak mi, de más PC-s gyártók is részt vehetnek. Ez pedig hosszú távon nagyon előnyös számunkra, így mi ebben a keretrendszerben gondolkozunk".

Newell elmondta, hogy a konzolgyártókkal ellentétben nem az a fontos számukra, hogy mennyi játékot tudnak eladni a kis gép segítségével, hogy az megérje számukra: "Inkább azzal számolunk, hogy ha ez a megfelelő termék, akkor nagyon nagy értéket jelenthet a játékosoknak és a fejlesztőknek egyaránt a PC-s ökoszisztéma kiterjesztése ebbe az irányba. Ennek a terméknek ezt kell majd bizonyítania".

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap