Shop menü

BAMBUSZROST HANGSZÓRÓVAL ÉS ÉRDEKES ZAJSZŰRŐVEL JÖTT ÚJ OPPO FÜLHALLGATÓ

Az Oppo a viselhető kiegészítők fejlesztésére is komoly erőt fordít, ennek eredményeként született meg az Enco Free3.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Bambuszrost hangszóróval és érdekes zajszűrővel jött új Oppo fülhallgató

A mobilpiacnak hosszú ideje meghatározó szereplője a BBK Electronics és annak legnagyobb leányvállalata, az Oppo. A cég pedig szeretne a viselhető kiegészítők terén is meghatározóbb szerepet betölteni, éppen sok erőforrást fordít a technológiai fejlesztésekbe, és most itt az Enco Free3, ami valóban érdekes megoldásokkal szolgál.

A Find X6 okostelefonok mellett bejelentett valódi vezeték nélküli fülhallgató több olyan megoldást is használ, amivel képes kitűnni a tömegből. Például a termék lelkét jelentő hangszóró egyebek mellett bambuszrostból préselt réteget is tartalmaz, melynek köszönhetően 60 százalékkal könnyebb lett a membrán. Ennek eredményeként kevésbé hajlamos nem kívánatos rezgésekre, jobb lesz a csillapítása, és alacsonyabb hangtorzítást tud elérni. Az Oppo elmondása szerint 10 Hz-től 40 kHz-ig minden hangot képes megszólaltatni.

Galéria megnyitása

A 12,4 milliméteres hangszóró az új felépítésnek köszönhetően lényegesen jobb hangzással lesz képes szolgálni a felső hangtartományokban. Sokkal jobb lesz a tisztasága a hangoknak, mint a hagyományos felépítések esetén. Az Oppo a mélyek fokozására egy nagyobb hangüreget használ a hangkeltő mögött. A magasak és a mélyek is nagyon feszesek lesznek, és jó zenei élményt fog biztosítani a termék jó basszussal és részletgazdag hangképpel. A gyors ritmusú daloknál sem fognak a hangok összemosódni.

Galéria megnyitása

Az Oppo egyébként leginkább a zajszűrést emelte ki, arról beszél a legtöbbet, hogy a háttérzajok megszüntetése terén milyen fejlődést ért el. Már az előző Enco Free modell is nagyon jó volt ebből a szempontból, de az Enco Free3 49 dB-es zajszűrési hatékonyságát semmi nem übereli. Nincs olyan vezeték nélküli füles, ami ebből a szempontból jobb lenne, ugyanezt a szintet viszont a konszernen belül tudja még néhány modell. A Vivo és a OnePlus is használja a BBK égisze alatt ugyanazt a technológiát, amit az Oppo.  

Galéria megnyitása

Az Enco Free3 gépi tanulást is használ ahhoz, hogy az élmény még zavartalanabb legyen, intelligensen képes felismerni olyan konstans zajforrásokat, amik a leggyakrabban rontják az élményt, és ezeket különösen hatékonyan fogja megszüntetni. Ilyen például a szélzaj, ami nagyon zavaró tud lenni, és szinte folyamatosan jelen lehet, ha az ember a szabadban viseli a fülest. A kiegészítő érintésekkel kezelhető, és egyebek mellett a zajszűrést is lehetőség lesz gesztusokkal kontrollálni.

Galéria megnyitása

A TWS gond nélkül társítható lesz különböző eszközökkel párhuzamosan, lehet majd hozzá társítani okostelefont és táblagépet is egyszerre. A források között magától is képes lesz váltani, ha azt érzékeli, hogy a másik eszközről érkező hang lehet a fontosabb, például amikor a tableten néz filmet az ember, és jön egy hívása, akkor magától át fog ugrani a Enco Free3 a mobiltelefonra. Játékoknál is ideális partner lesz az újdonság, mert nagyon alacsony, 47 ms-os késleltetést lesz képes elérni.

Galéria megnyitása

Bluetooth 5.3 modult használ itt az Oppo. A vállalatnak már van egy egyedi audio lapkája is, ami nagyon izgalmasnak ígérkezik, de annak a bevetésére még várni kell. Az viszont jó hír, hogy az LDAC támogatott (990 kbps), ennek köszönhetően a lossless zenehallgatás is értelmet nyer itt, és meg is kapta a füles a Hi-Res Audio Wireless minősítést.

Galéria megnyitása

Zöld és fehér színekben jön a termék. A tok és a fülesek természetesen azonos árnyalatban fognak pompázni. Azt is megtudhattuk, hogy IP55 minősítéssel rendelkezik a valódi vezeték nélküli fülhallgató, ami azt jelenti, hogy por nem juthat bele káros mennyiségben, a nedvesség pedig nem okoz neki gondot intenzívebb eső esetén sem, de vízbe meríteni már nem szabad.

Galéria megnyitása

Az újdonság mindössze 10 perc töltést követően 2 órán keresztül lesz használható megszakítás nélkül, és egyébként korrekt üzemidővel szolgál amellett, hogy a töltése is fürge. Egy szusszal 7 órán keresztül lehet majd használni az eszközt, és a tokba integrált akkumulátort teljesen kihasználva összesen 30 órás futási teljesítmény préselhető ki belőle.

Az Oppo Enco Free3 500 jüanba (kb. 26 ezer forint) fog kerülni, Kínában kerül először a boltokba, és április elejétől lesz kapható. Az Enco széria friss tagja előre láthatólag elérhető lesz majd Európában is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére