Shop menü

AZ NVIDIA IMMÁR CSAK KARNYÚJTÁSNYIRA VAN EGY ÚJ REKORDTÓL, A 4 BILLIÓ DOLLÁROS PIACI KAPITALIZÁCIÓTÓL

Nemrégiben megdöntötték az Apple korábbi rekordját, viszont a 4 billió dolláros szintet még nem sikerült átlépni.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az Nvidia immár csak karnyújtásnyira van egy új rekordtól, a 4 billió dolláros piaci kapitalizációtól

Az Nvidia szédületes tempóban növeli értékét, illetve árbevételeit is, ami annak köszönhető, hogy kiválóan ki tudják aknázni az AI lázban rejlő lehetőségeket, hála az ütőképes CUDA platformnak, illetve a köré épülő AI és HPC piaci gyorsítóknak. A vállalat termékei meghatározóak a piacon, elsöprő dominanciát mutatnak az AI szektorban, igaz, ennek a riválisok nem örülnek, próbálnak tenni az Nvidia befolyásának csökkentése érdekében, saját fejlesztésű AI gyorsítóik azonban eddig még nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Időközben egyre több nagy megrendelő is saját AI gyorsítók fejlesztésébe vágott – például az OpenAI, a Facebook, illetve a Microsoft is – ami idővel veszélyeztetheti az Nvidia beton biztos piaci pozícióját.

Időközben a vállalat nagyon szépen teljesít a tőzsdén is, ennek köszönhetően az Apple által korábban, még 2024 végén beállított rekordot, a 3,915 billió dolláros szintet is át tudta lépni egy rövid időre az elmúlt napokban, hiszen 3,92 billió dollárra ugrott a piaci kapitalizációja, igaz, ez nem tartott sokáig, csak 2025. július 4-ére szólt, azóta viszont csökkent egy picit a cégérték, az ugyanis a 3,89 billió dolláros szint körül hullámzik éppen.

Az Nvidia részvényeivel kapcsolatban nagyfokú optimizmus látszik a piacon, hiszen a vállalat magabiztosan uralja az AI gyorsítók szegmensét, maga az AI piac pedig töretlenül fejlődik, ennek megfelelően a továbbiakban is óriási kereslet mutatkozhat a vállalat speciális termékei iránt. Ezeket a gyorsítókat számos nagyvállalat vásárolja óriási mennyiségben, gondoljunk csak az Amazon, az Alphabet, a Microsoft, a Tesla, vagy éppen a Facebook törekvéseire, akik mind-mind próbálják hatékonyan és dinamikusan növelni az AI-hoz kapcsolódó feladatok kiszolgálását segítő infrastruktúra képességeit és számítási teljesítményét, ezt pedig jelenleg az Nvidia termékeivel tudják megtenni.

Galéria megnyitása

A vállalat csillaga tehát fényesen ragyog: a cégérték közel nyolcszorosára növekedett az elmúlt négy esztendő folyamán, hiszen 2021 környékén még csak 500 milliárd dollárra rúgott, manapság pedig már a 4 billió dolláros szinthez közelít, amit még egyetlen egy techipari vállalatnak sem sikerült átlépnie eddig.

A mesés cégérték mögött óriási teljesítmény bújik meg, és természetesen pénzügyi eredmények terén is sorra dőlnek a rekordok. A legutóbbi beszámoló alapján például 44,1 milliárd dolláros teljes árbevételt sikerült elkönyvelnie a cégnek, ami éves szinten 69%-os növekedést jelent, ebből az összegből pedig 39,1 milliárd dollárt tett ki a Data Center divízió teljesítménye, vagyis az AI-hoz kapcsolódó forgalom. Amennyiben minden a lehető legjobban alakul, a 2026-os pénzügyi év végére elérhetővé válik a 170 milliárd dolláros éves teljes árbevétel, ami óriási előrelépés lesz a 2025-ös pénzügyi évben elért 130,5 milliárd dolláros teljesítményhez képest.

A helyzet persze közben bonyolódik is, hiszen egyre több nagyvállalat próbálja saját fejlesztésű AI gyorsítóval biztosítani saját teljesítményigényét, ami idővel az Nvidia megrendeléseinek csökkenését eredményezheti. Fájó pont az is, hogy az amerikai exportkorlátozások legújabb köre miatt az óriási népszerűségnek örvendő HGX H20-as gyorsítókat, amelyek kifejezetten a korábbi exportkorlátozások követelményeinek megfelelően, kifejezetten Kína számára készültek, már nem szállíthatja a vállalat a kínai partnereknek, pedig ezekből az üzletekből masszív dollármilliárdok származtak az elmúlt negyedévek folyamán. A vállalat természetesen nem adja fel, újabb AI gyorsítót készítenek, ami már megfelel az aktuális amerikai exportkorlátozásoknak, valamint a gamereket sem hagyják csúcskategóriás videokártya nélkül, a betiltott GeForce RTX 5090D helyére érkezik a GeForce RTX 5090D v2. Az új termékekkel a vállalat ismét üzletelhet Kínában, ami segíthet az árbevételek további növelésében.

-

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére