Az AMD a napokban tartott rendezvényén bejelentette, hogy az IBM megkezdte a Trinity APU egységek szerződéses gyártását, így a chipek mostantól nem csak a GlobalFoundries, hanem az IBM üzemeiben is készülnek, amelynek eredményeként a remények szerint elegendő mennységben állhatnak majd rendelkezésre a következő generációs APU-k.

Korábban az AMD központi egységeit csak és kizárólag a GlobalFoundries, az AMD kiszervezett gyárait tömörítő vállalat gyártotta. 2011 folyamán a GlobalFoundries gyengélkedése miatt nem készültek elegendő mennyiségben a Llano APU egységek, ami az AMD-t több szempontból is kedvezőtlenül érintette. A cég a korábbi hírek szerint pont emiatt bukta el a lehetőséget, hogy a Llano APU egységek bekerülhessenek az Apple ultravékony noteszgépeibe. Az alacsony kihozatali arány miatt az AMD a GlobalFoundries-zel olyan megállapodást kötött, amelynek értelmében az AMD nem ostyánként, hanem működő chipenként fizet – ez pedig sokat elárult a dolgok akkori állásáról. Mivel az AMD egy ideje gyár nélküli cégnek minősül, így bérgyártókra kell támaszkodnia termékei gyártásához. A bérgyártók közül eddig a vállalat a TSMC-vel és a GlobalFoundries-zel volt kapcsolatban. Az utóbbi hetek, illetve hónapok alapján sejthető volt, hogy a cég más alternatívát is keres annak érdekében, hogy a Trinity esetében már ne fordulhasson elő az a kellemetlenség, ami a Llano megjelenésének első pár hónapját beárnyékolta – a hiány.

Azáltal, hogy már az IBM is belépett a képbe, az AMD piaci helyzete jelentősen javulhat, hiszen akkor, ha a Trinity APU egységek elegendő mennyiségben készülnek, jobb a versenypozíció az Intellel szemben. Tény viszont az is, hogy az Intel világszerte ötnél is több olyan üzemben készíti különböző chipjeit, amelyekben modern, piacvezető gyártástechnológia áll rendelkezésre. Ezek az üzemek sokkal több chip gyártására képesek, mint a GF és az IBM együttvéve, de az AMD szempontjából nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a Trinity APU-k sokkal szélesebb körben elérhetőek lesznek a piacon, mint elődeik, a Llano APU egységek. A jelek szerint a Trinity APU egységek IGP teljesítmény tekintetében sem lesznek rosszak, igaz, az egy szálon futó alkalmazásoknál még mindig az Intel processzorainak áll majd a zászló.

A belsős tesztek szerint a 35W-os TDP-vel érkező Trinity APU egységek, amelyek már Piledriver lapkákra épülnek, 25%-kal jobb teljesítmény kínálnak majd, mint ugyancsak 35W-os TDP-vel rendelkező Llano társaik, amelyek K10.5+ Husky processzormagokkal rendelkeztek. 3DMark Vantage alatt az említett Trinity APU egységek 50%-kal jobb teljesítményt mutatnak fel, mint elődeik. Időközben már arról is lehullott a lepel, hogy IGP teljesítmény tekintetében mire megy a 17W-os Trinity APU az ugyancsak 17W-os TDP-vel rendelkező, ultrabookokba szánt Sandy Bridge processzorok ellen, legalábbis 3DMark Vantage-ben.

Hogy a piacon miként teljesítenek majd az újdonságok, illetve mennyire lesznek népszerűek? Nos, ez pár hónap múlva kiderül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

25 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
carraroxt
carraroxt
2012. febr. 7. 20:36
#19

Csak oldják meg valahogy a memória-sávszélességet, mert egy ilyen GPU-nak kéne vagy 40GB/s optimálisan.

carraroxt
carraroxt
2012. febr. 7. 20:34
#18

Szerintem érdemesebb a Trinity-re koncentrálni a Bullal szemben, már csak az eladható darabszámot nézve is. A Bull nagy hasznot csak szerverprociként hozhat, de ott nagy eladásokra még kell idő, hogy felfusson...

atti2010
atti2010
2012. febr. 7. 13:40
#17

józsef m.A Bullt a GLOFOU is le tudja gyártani gondolom inkább a Trinity-ben fognak segítségre szorulni pláne ha csak ősszel jön a next Bull mikor már a Trinity-k java le kell legyen gyártva.

jozsefm
jozsefm
2012. febr. 7. 20:43

A B2-es steppingnél nem ezt tapasztaljuk.:(

madcaptain
madcaptain
2012. febr. 7. 12:19
#16

Na végre valami bíztató hír, jó lenne értelmes áron, jó kiépítésben egy trinity-s noti :P

jozsefm
jozsefm
2012. febr. 7. 12:55

Sőt ha beválik gyártsák le ők a következő gen. Bulldozert is,:D ugyse kell annyi belőle mint az APU-ból. Legalább a Glo-Fou is érezné kicsit ,hogy össze kell kapniuk magukat.

atti2010
atti2010
2012. febr. 7. 11:27
#15

bodomeheszet Nem vészes, voltak már 100x rosszabb helyzetben is, most hogy sokkal hamarabb megjelent a HD 7xxx VGA -juk jóval hamarabb mint a GF behozzák a kiesést és a Trinity is nagyon ígéretes pláne hogy az IBM is segít a gyártásban.

bodomeheszet
bodomeheszet
2012. febr. 7. 10:54
#14

Mikrobi - 2012-02-07 09:38:40 - a mutatók inkább csökkenést jeleznek mint stagnálást :(

atti2010
atti2010
2012. febr. 7. 10:00
#13

Mikrobi Szerintem okos emberek dolgoznak ott akik egy kicsit jobban fel tudják mérni a helyzetet, inkább hagyd rájuk a dolgokat.Lehet hogy mint 5 -let jól néz ki de nem biztos hogy az IBM akar ilyesmivel foglalkozni, fogalmad sincs meg nekünk sem menyibe kerülne az AMD felvásárlása, rengeteg dolog van amiről nem tudunk ezek nem olyan üzletek amikbe bárki beletud látni.

atti2010
atti2010
2012. febr. 7. 8:29
#12

Mikrobi Biztos az IBM-nél tok bunkók dolgoznak és senkinek sem jutott még eszébe, de honnan veszed hogy az AMD eladó?

bodomeheszet
bodomeheszet
2012. febr. 7. 8:25
#11

Az a baj, ha a tervek nem jók, akkor az IBM sem tud normális CPU-t gyártani :(

jozsefm
jozsefm
2012. febr. 7. 8:35

Mint látható az órajeleken nem a tervekkel van a gond, bár a terezés alatti egyeztetés a gyártóval azért az is tervezői feladat

jozsefm
jozsefm
2012. febr. 6. 22:23
#10

Ez is megerősíti a következő konzolgeneráció IBM CPU+AMD GPU összetételét.

ThompsoN
ThompsoN
2012. febr. 6. 20:34
#9

Úgy már más, Sanyix, akkor bocs.:D

TJZ83
TJZ83
2012. febr. 6. 19:25
#8

Az AMD-re ráférne már, hogy az elméletet át tudják ültetni a gyakorlatba. Az utóbbi két évben szinte minden egyes termékük kapcsán felmerültek technikai nehézségek (a gyártó cégeknél, borzalmas kihozatali arány, azon belül pedig a rossz minőség miatti magletiltások, érdekes öszvér termékek megjelenése stb.)

Ha az IBM tényleg jobbat tudna kihozni mint a GF az csak nekünk vásárlóknak jó. Jelenthet alacsonyabb árakat, vagy ugyanolyan áron jobb minőségű, gyorsabb procikat. A másik oldala ennek, hogy minél több helyen készülnek chipek, annál nagyobb az esélye annak, hogy selejttel találkozunk, bár ez az AMD-nél nem igazán jellemző, vagy csak nem hallani róla mostanában.

sanyix
sanyix
2012. febr. 6. 19:04
#7

A smileyt lefelejtettem ;) de az idézőjel ott van. Ezt szokták ugye mondani az intel fanboyok, hogy az s3trio64-nél gyorsabb gpu-t csak a szent i7 tud "kihalytyani"

ThompsoN
ThompsoN
2012. febr. 6. 18:57
#6

Sanyix, ezt a baromságot honnan szedted? Ne próbáld itt bárkinek is bemagyarázni, hogy egy alsókategoriás GPU-t nem tud kihajtani egy 4 magos processzor.. Egy Athlon 2 X2 is kihajtaná minden gond nélkül.

carraroxt
carraroxt
2012. febr. 6. 18:56
#5

Remélem ez azt is jelenti egyben, hogy viszonylag olcsóak lesznek.

sanyix
sanyix
2012. febr. 6. 18:40
#4

@I.Jozsef83: "de hát az amd gyenge cpu magjai ki sem hajty(tsák)ák a gpu-ját"

atti2010
atti2010
2012. febr. 6. 18:27
#3

I.Jozsef83 Szegeny Ivy még meg sem jelent maris meggyalázták.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. febr. 6. 17:55
#2

Az adatok szerint a szóban forgó APU egység 3DMark Vantage alatt 2355 pontot ér el, míg ugyanebben a tesztben egy Core i5-2537M típusú, ugyancsak 17W-os TDP mellett üzemelő Sandy Bridge processzor mindössze 1158 pont begyűjtésére képes.

A megjegyzések között arra is fény derül, hogy az AMD az Ivy Bridge architektúra köré épülő processzorok esetében nagyjából 30%-os teljesítménynövekedést vár IGP tekintetében. Ennek értelmében a gyártó 1505 pontos 3DMark Vantage eredményre számít egy, a tesztelt Sandy Bridge modellével azonos kategóriában elhelyezkedő Ivy Bridge processzortól.

Hogy mi lesz itt :O :D AMD nyomul rendesen ...

Taragas
Taragas
2012. febr. 6. 17:27
#1

Hoppá! Érdekes fejlemény. Ennél már csak az lenne nagyobb poén, ha a IBM jobb teljesítményű procikat gyártana le végre, mint GF. Így végre lehetnének értelmes procik az AMDtől. :D Bár én úgy se nagyon cserélnék most, mert elég amim van.

Vissza az oldal tetejére