AZ APPLE VEZÉRE A VÁLLALAT ÁLTAL KIFEJLESZTETT MAGIC MOUSE HELYETT INKÁBB LOGITECH EGERET HASZNÁL

A pletykák szerint már készül az új Apple Magic Mouse, ami remélhetőleg már alkalmas lesz arra is, hogy az Apple vezére elsődleges munkaegérként vesse be – és vele együtt sokan mások is elégedetten fogadják.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2025. ápr. 8. 10:39
Az Apple vezére a vállalat által kifejlesztett Magic Mouse helyett inkább Logitech egeret használ

Az Apple vezetője, Tim Cook nemrégiben adott interjút a The Wall Street Journal munkatársainak, amelynek keretén belül sok-sok témáról esett szó, egyebek mellett arra is fény derült, milyen hardvereket használ a mindennapok során a vezér. A válasz a cég szempontjából nézve eléggé meglepő volt, hiszen jól látszik belőle, nem véletlenül kap kritikákat az Apple Magic Mouse, ami az utóbbi időszakban igazából sokat fejlődött, de mindennapi munkavégzésre a jelek szerint még mindig nem elég ütőképes ahhoz, hogy Tim Cook is elégedetten használja.

A válasz alapján Tim Cook azt az egeret részesíti előnyben, ami a használhatóságot helyezi előtérbe a kecses és modern dizájnnal szemben, ez pedig nem más, mint a Logitech MX Master 3. Ez elég sokat elmond a termékről, illetve a vásárlók által megfogalmazott kritikáknak is alapot ad valamilyen szinten.

Galéria megnyitása

Maga az Apple Magic Mouse egy fontos mérföldkő volt az Apple egerek történetében, ugyanis elsőként tette elérhetővé a multi-touch funkcionalitást, ami nagy előrelépést hozott. Az Apple egerek addig csak egygombos funkcionalitást kínáltak, ám a Magic Mouse révén elérhetővé vált az érintés alapú vezérlés lehetősége is, ami sok-sok új lehetőség előtt nyitotta meg a kapukat. A formatervezők az ergonómia helyett inkább a látványt részesítették előnyben, valamint a funkcionalitás is sokkal szerényebb volt az akkori egerek képességeihez mérve, hiszen a normál PC-s egerek nemcsak két egérgombot és görgőt, hanem oldalsó egérgombokat is kínáltak, amelyek jelentősen megkönnyítették a mindennapi feladatok elvégzését.

A görgő hiányáért persze valamilyen szinten kompenzálta a felhasználókat a multi-touch vezérlési lehetőség, de a gombok hiánya akkor is probléma maradt, illetve a jelek szerint a formavilág sem felelt meg az Apple vezetőjének arra, hogy mindennapi egérként vesse be a vállalat termékét. Pedig az egér új verziója fejlődött az elmúlt évek folyamán, még USB-C portot is kapott, igaz, a könnyű, működés közben is működő töltési lehetőséget feláldozták a dizájn oltárán: az USB-C port az egér aljára került, vagyis az akkumulátor lemerülését követően a hasával felfelé néző rágcsálót sajnos nem lehet használni – kilóg belőle a töltőkábel. Emiatt rengeteg kritikát kapott a termék, teljesen jogosan, ebből remélhetőleg tanulni fognak az Apple szakemberei, akik a korábbi pletykák szerint éppen egy friss modellen dolgoznak.

A Tim Cook által preferált Logitech MX Master 3 egy régi, jól bevált dizájn köré épül, remekül kézre esik, pontos szenzorral rendelkezik, halk a görgője és hatékonyan használhatóak a gombjai, valamint az USB-C port sem az aljára került, hanem az elejére. Ráadásul az MX Master 3-ból nemrégiben megjelent egy továbbfejlesztett verzió is, a Logitech MX Master 3s, ami jobb szenzorral, illetve halkabb egérgombokkal rendelkezik és manapság is széles körben kapható. Az egér arra is lehetőséget ad, hogy ne csak PC-vel vagy Mac konfigurációval, hanem akár táblával is használhassuk.

Az egér-preferencia mellett szóba kerültek az Apple termékei is, vagyis az, pontosan mi mindent használ az Apple vezetője a mindennapok során. Egyebek mellett egy Mac Studio, egy iPad Pro, illetve egy régi iMac G4 is használatban van, igaz, utóbbi csak nosztalgia jelleggel jut szerephez. A mindennapi „egerészéshez” a Logitech MX Master 3 a favorit, de időnként az Apple Magic Mouse, illetve az Apple Magic Trackpad is kap feladatot.

Az mindenképpen beszédes, hogy még maga Tim Cook sem tartja arra alkalmasnak az Apple Magic Mouse egerét, hogy a mindennapokban azzal dolgozzon, ami remélhetőleg arra sarkallja majd a fejlesztőcsapatot, hogy a friss dizájnt már jobban használhatóra, funkcióban gazdagabbra alakítsák, és az USB-C portot is tegyék az egér elejére, hogy töltés közben is működőképes maradjon.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tilikum
tilikum
2025. ápr. 9. 8:36
#8

Én is apple egérről váltottam MX Master 3-re, de egyáltalán nem gondolom, hogy használhatatlan lenne a mighty mouse, vagy hogy az MX mindenkinek jó vagy jobb megoldás lenne. Sokan vagyunk, sokféle kézmérettel és igénnyel. szerintem jó egér a mighty, és bár nevetségesnek tartottam, de gyakorlatban sose zavart a háton töltés. Egyszerűen grafikai munkára nekem jobban bevált, és hosszú ujjaimhoz jobban passzolt az MX. De rengetegen vannak, akiknek jó/elég a laptop trackpad, vagy a magic trackpad. Ezek is jó választások lehetnek. Szerintem gázabb lenne, ha Tim egy olyan egeret használna, ami nem kényelmes neki, minthogy egy kiegészítőnél egy másik cég termékét választja. iPhone-nál vagy laptopnál nem is nagyon tehetné meg.

Resike
Resike
2025. ápr. 9. 21:05

@tilikum Mit kell nézni? Mondjuk ahogy cefrefan Brownie majd körberöhögi a nagyceót, vagy hogy egy totál szimmetrikus egeret "ergonómikusnak" nevezi miközben egy másik gyártó ténylegesen ergónómikus egerét használja, de ez ugye nem kétarcúság.

A valóság meg az hogy ez egy görgő nélküli egy gombos, majd 100 ms click latency-vel rendekező hanyatttölthető borzalom, de minden csak nem ergonómikus:
https://www.rtings.com/mouse/reviews/apple/magic-mouse-2

axe
axe
2025. ápr. 9. 0:54
#7

kicsit talán túl van lihegve szerintem, teljesen más a 2 egér. hát ha még cad-ezne is....

Gólyatöcs
Gólyatöcs
2025. ápr. 8. 17:35
#6

2009-ben jött ki ez a csoda. Egész hamar rájöttek, hogy használhatatlan. :D

marc23
marc23
2025. ápr. 8. 15:18
#5

ebben nem az szomorú, h az a kötcsög másik egeret használ, na jó az is, hanem, h ebből is látszik, nem képes irányítani egy ilyen céget, h jó és pöpec egeret készítsen! és ezzel az egér cserével le minősíti az egérkészítő részleget, de egyben le minősíti saját magát is mint a cég első embere, aki szánalmasan szar ebben a pozícióban!

gaborca
gaborca
2025. ápr. 8. 14:12
#4

Próbáltam a Logitech MX Master 3-at, de nekem nem volt jó Mac-el... Inteles iMac és M1-es Macbook Pro, nálam teleportált a kurzor, teljesen használhatatlan volt ez az egér számomra... viszont a görgője valami elképesztően szuper.

tilikum
tilikum
2025. ápr. 9. 8:39

@gaborca az valami egyedi hiba lehetett. Logi Options+ a hivatalos app, amivel én M1-en használom, de szerintem anélkül is mennek az alap funkciók. Ugrálás/teleportálás szerű probléma nekem egéren akkor volt, amikor az alsó érzékelő elé bekerült egy hajszál.

Resike
Resike
2025. ápr. 8. 13:27
#3

ROSSZUL FOGJA A HANYATTEGERET!

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2025. ápr. 8. 13:09
#2

Mentségére szóljon, hogy ő még csak egy raktáros volt, amikor az Apple mérnökei megálmodták ezt az emberiség elleni bűncselekményt.

nigrablack
nigrablack
2025. ápr. 8. 11:17
#1

És a történelem a markába röhög...

Vissza az oldal tetejére