Az Android Oreo (Go edition) operációs rendszert a Google azért hozta létre, hogy az egészen olcsó okostelefonok számára friss és jó felhasználói élményt nyújtó szoftveres környezetet tudjon biztosítani. És a jelek szerint a speciális alap nemcsak a mobilgyártóknak jöhet jól, hanem a chipgyártók is megláthatják benne a fantáziát.
A Spreadtrum sosem örvendett óriási népszerűségnek az okostelefonok körében, de voltak nívós partnerei. A Samsung éveken át alkalmazott Spreadtrum központi chipeket alsó- és alsó-középkategóriás Galaxy készülékekben, mások mellett pedig a Lenovo kínálatában is lehetett találkozni olyan androidos eszközzel, amiben ilyen szív dobogott. Mostanra azonban teljesen a háttérbe szorultak a kínai vállalat lapkái, ám az Android Oreo (Go edition) operációs rendszerrel talán újra utat találnak a szegmensbe. A Unigroup Spreadtrum RDA vezérigazgatója, Adam Zeng elmondta, hogy a Google-lel közösen azon dolgoznak az Android Oreo (Go edition) számára megfelelő támogatást biztosítsanak. A szakember úgy véli, hogy versenyképes konfigurációt tudnak nyújtani az új platformmal, valamint a saját fejlesztésű központi chipjeikkel.
A Spreadtrum három mobilplatformhoz nyújt most Android Oreo (Go edition) támogatást, viszont a közeljövőben ezeknek a száma tovább fog bővülni. Többször is kiemelte a vállalat, hogy szoros együttműködésben dolgoznak a Google-lel, ennek köszönhetően előre láthatólag még jobb teljesítménnyel és élménnyel lehet számolni, illetve a biztonságra is jó hatása lesz a kollaborációnak.
Egyelőre három termékéről mondhatja el a Spreadtrum, hogy teljesen kompatibilis az Android Oreo (Go edition) operációs rendszerrel. A támogatást biztosító trió egyik tagja az SC9850, a másik az SC7731E, a harmadik pedig az SC9832E. A Spreadtrum elmondása szerint az SC7731E központi chip 512 MB-nyi rendszermemóriával megtoldva már sima teljesítményt és jó felhasználói élményt képes biztosítani az Android Oreo (Go edition)-nel. Ez a lapka ugyan már négymagos, de még mindig Cortex-A7 egységekre épül, vagyis 32 bites, a Mali-400 IGP dolgozik benne, és a 4G LTE támogatásnak is híján van. Sokkal azonban az SC9832E és az SC9850 esetében sem jobb a helyzet, mivel ezekben is 1,3 GHz-es órajelen üzemelő Cortex-A7 kvartettre kell számítani, de legalább már van a fedélzeten 4G képes hálózati modem, és az SC9850-be nem Mali-400 IGP került, hanem Mali-T820.
A Spreadtrum tehát megszerzett minden tanúsítványt ahhoz, hogy előre tesztelt, minősített és teljesen Android kompatibilis platformmal szolgáljon a mobilgyártók számára. Ez a környezet magába foglalja a Google mobil szolgáltatásokat (GMS), a Google kompatibilis tesztcsomagot (CTS) és persze a rendszeres biztonsági frissítéseket is. Itt azért azt meg kell említeni, hogy a MediaTek és a Qualcomm már korábban átesett ezen, ők eddig is támogatták az Android One (Go edition)-t, de a Spreadtrum valószínűleg nem tervezi, hogy versenyre kel a piacvezető szereplőkkel – valószínűleg már néhány eszköz meghódítását komoly sikerként könyvelné el.
Zárásul még megjegyezzük, hogy a Spreadtrum egyébként a jövőben sem kíván visszavonulót fújni a mobilpiacon. A vállalat szakemberei a színfalak mögött már az első 5G hálózati támogatást biztosító termékükön dolgoznak, és ebben nem más, mint az Intel a partnere a Spreadtrumnak. A tervek szerint a kínaiak jövőre elkészülnek majd az első Androidot támogató, 5G-vel ellátott megoldásukkal, amiben az Intel modeme fog szolgálatot teljesíteni. (Érdekességképpen megjegyezzük, hogy valószínűleg a Apple is az Intel által fejlesztett 5G modemet fogja alkalmazni, de a hírek szerint az iPhone-okban jövőre még nem lesz ilyen hálózati támogatás.)
































