Galéria megnyitása

Az ACB-TYPE3-as modell átlátszó, 5 milliméter vastag tiszta akril lapokból (plexi) épül fel, ami különleges megjelenést kölcsönöz neki.

Galéria megnyitása

A nyitott számítógépházban minden komponens jól látszik, az alaplap pedig a megszokottal ellentétben nem a ház oldallapjával párhuzamosan, hanem arra merőlegesen helyezkedik el, mint egy tesztpad esetében.

Galéria megnyitása

A torony formátumú ház három darab 5,25 colos, három darab 3,5 colos, illetve 2 darab 2,5 colos adattároló beszerelésére ad lehetőséget. A képek alapján egyszerre maximum két 2,5 colos, egy 3,5 colos és egy 5,25 colos adattároló beszerelésére van mód. A tápegység az alaplap alatt kialakított „fiókban” kap helyet.

Galéria megnyitása

A különleges újdonság mini-ITX, micro-ATX és ATX formátumú alaplapok beszerelésére egyaránt lehetőséget ad, processzorhűtőből pedig maximum 190 milliméter magas példányok alkalmazását teszi lehetővé.

Galéria megnyitása

A rendszer fejlett kábelmenedzsmenttel érkezik, így a különböző kábeleket, illetve vezetékeket esztétikusan el tudjuk vezetni. Mivel nyitott számítógépházról van szó, így ezúttal rendszerhűtő ventilátorok nem képezik a kínálat részét.

Galéria megnyitása

A 368 x 270 x 347 milliméteres mérettel rendelkező ACB-TYPE3-as számítógépház tömege mindössze 2,6 kilogramm. A terméket a vásárlóknak saját maguknak kell összeszerelniük, ugyanis az lapra szerelve érkezik, így doboza is meglehetősen kompakt.

Galéria megnyitása

A Scythe 85 amerikai dollárért árulja a plexiházat, ami már elérhető kereskedelmi forgalomban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

22 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
yodamester10
yodamester10
2012. aug. 2. 22:33
#18

Igazad van:)Ellopták a konstrukcióm!

yodamester10
yodamester10
2012. aug. 2. 22:27
#17

Nem bírtam megállni,hogy ne linkeljem megint be a kis pc kuckóm:)

http://kephost.hu/image-682A_501AE208.jpg

Sokan kicsit el vannak tévedve a porosodással kapcsolatban,vagy lehet a sivatagban laknak.

Asagrim
Asagrim
2012. aug. 2. 22:29

Hallod, már mikor először megláttam a cikket poénból be akartam írni, hogy:

Yoda, perelj! :D

DogTheDog
DogTheDog
2012. aug. 2. 22:15
#16

Szerintem nem tul mutatos,egy olcso TV allvanyra hasonlit inkabb:)

Terror
Terror
2012. aug. 2. 22:11
#15

Ha port akarok gyűjteni, akkor csak kirakom az asztalra a cuccokat, és ugyanúgy látható minden, mint ebben.

Amúgy újabban mintha fizikai fájdalmat okozna a gyártóknak az, hogy normális házakat gyártsanak, végignézve a felhozatalon csak a Lian Li és Fractal Design palettáján találtam értékelhetőt (na azok sem valami nagy számok), csak éppen horribilis áron.

Asagrim
Asagrim
2012. aug. 2. 22:26

Azért vannak, csak azért tűnik rémesnek a felhozatal, mert sokkalta több modellt gyártanak mint pár éve, így szembetűnőbb az esztétikailag kifogásolható átlag. Lehet találni 10 ezer forint alatt is stílusos házat (csak szó se róla, keresni kell! :D).

józsef m.:

Jesszusom! :D

jozsefm
jozsefm
2012. aug. 2. 22:03
#14

Valakinek a házi moding topikban van ilyenje.:D

carraroxt
carraroxt
2012. aug. 2. 21:12
#13

Mikrobi Nekem is rögtön ez jutott eszembe. Én zártra csinálnám, szűrőfilteres ventikkel. De biztos lesz majd olyan is. Addig is érdekességnek nem rossz! :)

EMILIEN
EMILIEN
2012. aug. 2. 20:51
#12

Aranyosak, hogy egy GTX285-el fényképezték le :)

Simba
Simba
2012. aug. 2. 18:18
#11

Öröm lesz nézni, hogy a legyeket hogy darálják be a ventilátorok.:D

Asagrim
Asagrim
2012. aug. 2. 18:55

Én a nyáron már legalább 3 molylepkét láttam betámadni a ledes ventimet! :D

mythbuster
mythbuster
2012. aug. 2. 17:34
#10

Őszintén nem rosz, bár támogtom Zack( ro) torony formátumról szóló gondolatát.

Ami még kérdéses, hogy ez illetve a körülötte elhelyezkező érzékeny(wifi, erősítő) és társai hogyan fognak viselkedni egy szűk szobában. Tudomásom szerint a számítógép házakat nem poénból építik fémből, ezzel szigetelik el a külvilágtól és a külvilágot a magas frekvenciájú elektromágneses sugárzástól. Mivel itt nincs szigetelés, előfordulhat hogy nagyobb terhelésnél gondok adódhatnak, ha rezonanciába lépnek az aktív térben elhelyezkedő készülékek egymással, ennek főbb jelenségei, hogy megcsappan a rendszer stabilitása, vagy elszáll a wifi, esetleg totyogni fog a vezeték nélküli internet, önálló életre kel a rádió és hasonló érdekességek.

Nekem a szobában van egy Asztali gép, egy Szerver, egy NoteBook és egy MacBook. Közben van hogy az erősítőt a TV -re kötve(aminek műanyag a hátlapja), mikor valami nagyobb terhelésnek van kitéve, vagy a wifi vagy a szerver(TV alatt) ugyanis erre a kettőre gyanakszom, a hangfalak elkezdenek pattogni(olyan 30 másodpercen át), pedig az erősítő is fém dobozban van...

dfsz34
dfsz34
2012. aug. 2. 17:28
#9

Nekem nagyon nem tetszenek ezek az átlátszó házak.

axe
axe
2012. aug. 2. 17:24
#8

és ebben mi a nagy cucc? régóta létezik egyszerű picit időigényes az otthoni elkészítése, de nemrosz próbálkozás.

Kryl
Kryl
2012. aug. 2. 17:21
#7

Plexi, Lexan, mindegy mi a neve.. De még, h egyszerű bárhol kapható profil elemkre van rögzítve.. no meg arról nem is beszélve, h vízvágással nem nagy kunszt ezt összehozni. De tényleg semmi előnye, még nem is szép.. föleg, h 85 dodó...

Destructo
Destructo
2012. aug. 2. 17:12
#6

Érdekes egy komplexum,próbálkozás...max 10$ adnék érte..

Köszi a cikket!

sensejke
sensejke
2012. aug. 2. 17:10
#5

A legfőbb probléma a házzal az h karcolódni fog mint az állat ha le akarod törölni majd a port!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. aug. 2. 16:57
#4

Na aztan meg meg 100 dollar hogy el tudjuk rejteni a kabeleket!

atti2010
atti2010
2012. aug. 2. 16:46
#3

Ha még 2x felmegy a HDD -ára egyből megtudod.

Sr4c
Sr4c
2012. aug. 2. 16:45
#2

ezek már 10 éve is hugyszarok voltak.

fogd meg 1x aztán megéred pucolni a plexiről az ujjlenyomatot

Zack( ro)
Zack( ro)
2012. aug. 2. 16:38
#1

Annyira nem veszes az ara. En 2x annyire gondoltam.

De miert nem lehetett torony formatumu? Nekem ugy jobban kellene, de igy is nagyon tetszetos darab. Egy "modern" tervezesu lakasban szerintem a tervezo ezt tervezne be. :)

Vissza az oldal tetejére