Shop menü

APPLE: MEGÚJULT A TELJES WATCH FELHOZATAL, A SERIES 11 MELLETT FRISS SE ÉS ULTRA IS BEFUTOTT

Az új okosórák az eddigieknél több egészségügyi lehetőséget nyújtanak, és már 5G támogatást is képesek biztosítani.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Apple: Megújult a teljes Watch felhozatal, a Series 11 mellett friss SE és Ultra is befutott

Aki most szeretne Apple Watch okosórát vásárolni, az kiváló kínálatból szemezgethet majd, miután a vállalat úgy döntött, hogy az összes eddigi eszközből újat ad ki. A legolcsóbbtól a legdrágább eszközökig teljesen friss lesz a paletta, amire rég nem volt példa.

A Watch Series 11 42 és 46 milliméteres méretben lesz elérhető, minden eddiginél vékonyabb testet öltött ez a termék. A Watch Series SE harmadik generációja 40 és 44 milliméteres lehet, szóval aki igazán kicsi órát szeretne, itt találhatja meg a számítását. A Watch Ultra 3 pedig már 49 milliméteres, pont mint előzőleg volt. A kijelzőkkel nem sokat variált a cég, de a Watch Ultra 3 vékonyabb káva mellett kicsit nagyobb, 1,98 colos képátlót ért el. A Watch SE 3 1000 nites fényerőt tud, a Series 11-nél 2000 nit jelenti a plafont, a Watch Ultra 3 pedig 3000 nittel ragyoghat.

Galéria megnyitása

Az Apple a továbbiakban az alumínium tokkal szerelt karóráknál már egy új Ion-X üveg védelmet használ majd, ami kerámiával erősítve nyújt az eddigieknél sokkal jobb védelmet a karcok ellen. A titán modelleknél pedig maradt a zafír kristályüveg alkalmazása. A Watch SE 3 csak aluötvözetbe csomagolva lesz elérhető, a Watch Series 11 alumínium és titán is lehet, a Watch Ultra 3-nál pedig már csak a titán opció van szokás szerint.

Galéria megnyitása

Az eszközök a watchOS 26 operációs rendszerrel kerülnek bevetésre, ami már a Liquid Glass dizájnt használja, ennek köszönhetően a grafikus felhasználói felület látványosabb lesz. Bevezetésre kerül a friss közegben a Workout Buddy funkció, ami már az Apple Intelligence csomag részét képező edzőtárs. Jön egy továbbfejlesztett Smart Stack, valamint hatékonyabb lesz a gesztusvezérlés, több dologra lehet majd reagálni egyetlen csuklómozdulattal. Azt is megjegyezte az Apple, hogy már valós idejű fordító is lesz az órákra tolmácsnak.

Galéria megnyitása

Az egészségügyi lehetőségek az Apple karóráknál mindig nagyon fontosak voltak. Az újdonságok sora a Watch SE 3 kivételével képes lesz felismerni a magas vérnyomás betegséget (hipertónia), és jelez erről a felhasználók számára. Arról továbbra sincs szó, hogy képes lenne mérni a vérnyomást bármelyik eszköz, a pulzusmérőtől származó hosszútávú adatokból tudja nagy pontossággal megállapítani, hogy mikor lehetett magas a felhasználó vérnyomása. Ez a funkció nem mindenhol lesz rögtön elérhető, mert hatósági engedély kell hozzá.

Galéria megnyitása

Minden óra képes már alvási apnoéval kapcsolatos értesítéseket küldeni a felhasználónak, és újdonság az alvási pontszám megjelenítése. Az eszközök elemzik majd a felhasználó alvásának minőségét, és ez alapján adnak egy pontszámot, amit az emberek egyszerűen tudnak majd értelmezni. A Watch SE 3 EKG-t továbbra sem tud, míg a többiek igen, és a véroxigén funkciótól is le kell mondani a legolcsóbb karóra esetén.

Galéria megnyitása

Lényeges újítás az Apple Watch fronton, hogy innentől már az összes karóra 5G mobil hálózati modemes opcióval lesz elérhető, nem 4G támogatást kapnak a vásárlók – de lesz olyan régió, ahol nem fog menni az 5G. Áttervezte az antennát az Apple, így jobb lesz a lefedettség, erősebb térerő érhető majd el olyan helyeken, ahol nem túl jó a hálózat. Ennek köszönhetően a beszélgetések stabilabbak lesznek a karóra használata mellett.

Galéria megnyitása

Minden órában az Apple S10 chip dolgozik a W3 kapcsolati lapkával karöltve, ebből a szempontból már nincs nagyobb különbség a kínálatban. Biztosítanak az eszközök Bluetooth 5.3 modult, NFC chipet és 802.11n Wi-Fi-t is (a Watch SE 3 csak egysávos, míg a többiek kétsávosak). A GPS is ott van minden órában, de a Watch Ultra 3 már precíziós, kétfrekvenciás megoldásra támaszkodik a nagyobb pontosság elérése érdekében.

Galéria megnyitása

A tárhely kiviteltől függetlenül 64 GB-os az új Apple Watch modellekben, erre támaszkodva lehet az órákon zenei gyűjteményeket és offline elérésre térképeket tárolni. A vészhelyzeti SOS segélyhívó funkció is része az eszközöknek, mint ahogy balesetérzékelés is van bennük. Viszont a Watch SE 3-nak továbbra is le kell mondania az UWB technológia támogatásáról, így a nagy pontosságú helymeghatározás sem érhető el a Lokátor használatakor.

Galéria megnyitása

Az Apple Watch Series 11 egészen vékony lett, az alján levő szenzorcsoportot nem számolva, csak 9,7 milliméteres az újdonság. Ennek köszönhetően kellemesebb viseletet fog nyújtani. A Watch SE 3 egy milliméterrel vastagabb, 10,7 milliméteres, a Watch SE Ultra 3 pedig már 12 mm, de ezt nem is azért szeretik az emberek, mert diszkrét lenne a megjelenése. A legnagyobb okosóra a titán tok ellenére már 61,8 gramm tömegű. A Watch Series 11 43,1 gramm a 46 mm-es tokkal és 34,6 gramm a 42 mm-es kivitelében, a Watch SE 3 pedig csak 26,4 grammot nyom a 40 mm-es változatában, és a 44 mm-es sem több 33 grammnál.

Galéria megnyitása

A készülékek több új színösszeállítást is felvonultatnak. A tokoknál is vannak új színek, és a szíjak felhozatala is tovább bővült. A Watch Series 11 és a Watch SE 3 továbbra is 50 méterig vízálló, míg a Watch Ultra 3 már a 100 méterig bírja, és ebben 40 méteres határral van mélységmérő is, ami a Series 11-nél csak 6 méterig adott, a Watch SE 3-ból pedig hiányzik.

Galéria megnyitása

A vállalat elmondása alapján jobb üzemidőket érhetnek majd el az új okosórák. A Watch Ultra modell már akár 42 órán keresztül bírja a cég hivatalos adata alapján, a Watch Series 11-nél 24 óra érhető el, a Watch SE 3-nál viszont még be kell érni a 18 órás ígérettel, ami energiatakarékos módban kitolható 32 órára. Az üzemidő sosem lesz az igazi erőssége az Apple okosóráknak, de a cég folyamatosan próbál egy kicsit többet és többet nyújtani. Van gyorstöltés támogatás is, 15 perc töltést követően elvileg kibírnak 8 órát az olcsóbb karórák, a Watch Ultránál pedig már 12 órás üzemidőt ígér az Apple negyedóra töltést követően.

Galéria megnyitása

Az Apple Watch Series 11 ajánlott fogyasztói ára 180 ezer forint a 42 mm-es méretben és 195 ezer forint a 46 mm-es változatnál, a mobil hálózati modemes verzió 230 és 245 ezer forintot kóstál majd. Az Apple Watch Ultra 3 ajánlott fogyasztói ára 370 ezer forint itthon, de amennyiben valaki a titán milánói szíjjal akarja megvásárolni, abban az esetben már 420 ezer forintot kell érte kifizetni. A Watch SE 3 pedig 110 ezer forintról indul 40 mm-es kivitelben, 44 mm-rel meg 125 ezer forintot kóstál csak GPS-szel, 5G modemmel pedig 135 és 150 ezer forintos vételárakkal kell számolni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére