AMD PLATFORMOKAT ÉRINTŐ BIZTONSÁGI RÉST FOLTOZNAK BE

Az AMD a partnerek többségéhez már eljuttatta a javítást, aki viszont még nem kapta meg, ahhoz június végéig egészen biztosan megérkezhet, így a felhasználók is megkaphatják az elkövetkező hetek folyamán.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. jún. 19. 11:40
AMD platformokat érintő biztonsági rést foltoznak be

Az AMD a napokban egy potenciális sebezhetőségre hívta fel a figyelmet, amelynek keretén belül a támadó manipulálhatja az AGESA (AMD Generic Encapsulated Software Architecture) szoftvert, ezáltal különböző kódokat futtathat le az adott rendszere, mindezt pedig úgy viheti véghez, hogy az operációs rendszer nem szerez róla tudomást. A támadási forma ijesztően hangzik, de szerencsére van egy nagyon fontos előfeltétele, ami nélkül nem kivitelezhető: a támadónak mindenképpen rendszergazdai jogosultságot kell szereznie az adott rendszeren. Ez szerencsére behatárolja a lehetőségeket, ám ennek ellenére sem szabad félvállról venni a veszélyt.

Galéria megnyitása
A CVE-2020-12890-es jelölés alatt futó sebezhetőségre Danny Odler bukkant rá és az SMM Callout Privilege Escalation Vulnerability nevet kapta. Az AMD jelenlegi információi szerint ez a sebezhetőség csak és kizárólag a 2016 és 2019 piacra dobott klienspiaci, illetve beágyazott APU egységek egy részét érinti, pontos listát azonban nem közölt a vállalat, a fentebb említett CVE bejegyzés információtartalma pedig eléggé csekély ezen a téren, hiszen az érintettek kérésére egyelőre nincs pontos technikai leírás a sebezhetőséggel kapcsolatban. Később alighanem ezt is elérhetővé teszik.

Az AMD már eljuttatta a partnerek többségéhez azt a frissített AGESA kódot, amely mentes a sebezhetőségtől, a többi partnerhez pedig még a hónap végéig eljuthat a frissítés. A felhasználóknak éppen ezért érdemes lesz figyelemmel kísérniük az elkövetkező hetek során a rendszerben található alaplap hivatalos gyártói weboldalát, illetve a komplett konfiguráció gyártójának weboldalát is, hiszen a javítás itt fog megjelenni, méghozzá BIOS frissítés formájában.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Resike
Resike
2020. jún. 19. 17:01
#4

De az AMD érintett-e?

axe
axe
2020. jún. 20. 15:24

@Resike igen, de szerencsére nem hardveres így lehet javítani :)

ZSORRO
ZSORRO
2020. jún. 19. 15:47
#3

Azért ha valaki meg akarja bizgerálni a gépem, és már fizikailag hozzáfér, valamint admin jogokat is szerzett, nem hiszem, hogy ez lesz az amit elkezd piszkálgatni...

A javítás itt legalább nem okoz lassulást/fagyást... 

-

axe
axe
2020. jún. 19. 12:48
#2

eközben az intel újabb hadrveres rést alkot

Busterftw
Busterftw
2020. jún. 22. 13:35

@vizipok74 "It seems like the IntelliJ IDE has a specific sequence of instructions that trigger Ice Lake CPUs to crash OS. "

vs
"Az Ice Lake laptopok fagynak bizonyos programok futtatása közben. "

kk.

Samanoske
Samanoske
2020. jún. 19. 12:05
#1

Ja ez a 1002-es agesa? Gigához már megjött.

Samanoske
Samanoske
2020. jún. 19. 15:11

@DiEGO Igen nem az,ez az apura és az új procikra jött.Gyanús volt az agesa 1002,amikor már 4 van.

Vissza az oldal tetejére