Shop menü

AMAZON: ÍME AZ ELSŐ ÉRINTŐKIJELZŐS ECHO

Az Amazon Alexával szerelt eszközök sorába áll be az Echo Show, aminek nagyméretű kijelzője lett.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Amazon: Íme az első érintőkijelzős Echo
Galéria megnyitása

Az Amazon megállás nélkül fejleszti az Alexát, ami ezúttal egy új hardvert kapott Echo Show néven. Néhány kiszivárogtatott információnak köszönhetően már nagyjából sejteni lehetett, hogy mire készül a vállalat, most pedig már teljes valójában is megismerkedhetünk az újdonsággal.

Galéria megnyitása

Az Echo Show legfontosabb ismérve az, hogy az előlapján már egy 7 hüvelykes megjelenítő terül el, nem csupán mikrofonok és hangszórók alkotják. Ez az első olyan Amazon Alexát felvonultató, lakásba szánt gépezet, ami képi tartalom megjelenítésére képes és vezérelhető akár érintéssel is. Sőt mi több, még kamera is van a kelléktárában. Az Echo Show az újításai révén még hasznosabb tagja lehet az okosotthonoknak, ugyanis már tud kapcsolódni a bel- és kültéri kamerákhoz, valamint lebonyolíthatóak vele videokonferenciák is. Az Amazon közleménye szerint zenelejátszáskor képes lesz a dalszöveget megjeleníteni a készülék, illetve még akár klipek, sorozatok – és ezzel együtt persze filmek – megtekintésére is alkalmas a termék, de erre aligha ezt használják majd a jövendőbeli vásárlók. Az Echo Show integrált kamerája 5 megapixeles fotók és Full HD videók megörökítésére alkalmas, szóval nem egy magas minőséget nyújtó egységre kell számítani, de a célnak megfelelhet. (Segédfény nem került mellé, szóval este nem árt majd jól kivilágítani a helységet a használatba vétel előtt.)

Bár az Echo Show-nál már van egy aránylag nagy érintőkijelző, azt azonnal le kell szögezzük, hogy az Amazon nem lépett vissza a széria új modelljénél, ez is teljesen vezérelhető kéz nélkül, kizárólag hangalapú utasításokkal. Elég mindössze annyit mondani a felhasználóknak, hogy „Alexa”, és a digitális személyi asszisztens máris figyelemmel kíséri az ember összes szavát. Az Alexa esetében nem történt érdemi változás a funkcionalitásban, nagyjából ugyanolyan lehetőségeket nyújt majd például a lakáselektronika vezérlésekor és a kérdések megválaszolásakor is. Ugyanez persze ez Echo Show-ról nem mondható el, hiszen ahogy azt már fentebb elárultuk, ez a kijelzőjének hála sokkal több dologra lesz képes, mint például az Echo vagy rendkívül kompakt Echo Dot. Minden Echo sorozatú kütyühöz hasonlóan a Show is bőven meg lett pakolva mikrofonokkal: a rács alatt összesen nyolc egység fülel zajszűréses technológiával megtoldva.

Galéria megnyitása

Az eddigi Echo modelleknél általában úgy volt kialakítva a hangszóró, hogy az körbe, 360 fokba szólaljon meg, a mostani eszköznél viszont már be kell érni szimplán előre figyelő hangkeltőkkel. Az Echo Show már valóban egy olyan „célszerszám”, melynél az Alexa minél szélesebb körű kihasználása a cél. A masina kettő darab 2 colos hangszórót rejt egyébként, tehát sztereóban lesz képes megszólalni, és mivel ezek előre figyelnek, erőteljesen ad majd magának hangot. A gépezetre került külön kikapcsoló gomb a kamera és a mikrofonok számára, így limitálhatóak a képességei. Ez jó ötlet, hiszen egészen biztosak vagyunk benne, hogy sokan nem örülnek annak, ha a készülék folyamatosan fülel, illetve szemmel is tartja a felhasználókat.

Galéria megnyitása

Mivel ez már egy egészen komplex termék, így viszonylag izmos hardver került bele. Az Amazon érdekes módon azonban nem ARM alapokra helyezte az Echo Show-t, hanem egy Intel központi chipet pakolt alá. A sokoldalú vas az Atom x5-Z8350 processzornak ad otthont, ez felel azért, hogy a működés minden pillanatban gyors és zavartalan legyen. Mélyebb információkkal a belbecsre vonatkozóan nem szolgált a vállalat. A kapcsolati lehetőségek terén a Wi-Fi-t kell kiemelni itt, ami ugyan legfeljebb 802.11n támogatást nyújt. Ennek a használatával a szerkezet képes önállóan zenét streamelni olyan szolgáltatásokról, mint a Pandora, a Spotify, a TuneIn vagy éppen az iHeartRadio. És persze egyébként akad az Echo Show-ban Bluetooth modul is, amellyel például okostelefonról tud zenét lejátszani vagy hanghívásokat bonyolítani.

Galéria megnyitása

Az Amazon Echo Show már nem olyan apró, mint mondjuk az Echo Dot volt. Ez az újdonság nem kevesebb mint 1,17 kilogrammot nyom, ami pedig a térfogatát illeti, 187 x 187 x 90 milliméteres vonalakkal rajzolható körül. Az előlapja minden esetben fekete lesz a digitális segítőnek, viszont a ház többi része a fekete mellett akár fehérbe is burkolózhat. Sajnos a borítás műanyag, és igazából az Echo Show megjelenése már nem olyan diszkrét, mint az eddigi megoldásoké, de persze a feltűnést keltő kijelzővel egyébként is nehezen lenne képes beolvadni egy hétköznapi lakás berendezésébe. Az újdonság képes lesz kapcsolatot teremteni olyan mobilokkal vagy tabletekkel, amelyen a Fire OS, az iOS vagy az Android operációs rendszer fut – nem meglepő módon a windowsosok erről is lemaradnak.

Az Amazon Echo Show nemcsak az eddigi legösszetettebb Alexával ellátott terméke a tartalomszolgáltatónak, hanem a legdrágább is. Az érintőkijelzővel is megtoldott digitális asszisztensért 230 dollárt kell majd kifizetnie a vásárlóknak, illetve vehetik az emberek rögtön pakkban is, kettő eszköznél eleinte 100 dolláros kedvezmény jár a másodikra. Előrendeléseket már felvesz az Amazon, a szállítás viszont jóval később, csak június 28-án veszi kezdetét, így az érdeklődőknek bőven van ideje gondolkodni a vásárláson. Az Echo Show kizárólag az Egyesült Államokban lesz elérhető első körben, és csak később jöhet Európába.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére