Jelenleg az IceGiant kínálatában találjuk a világ legnagyobb processzorhűtőjét, ami a Proshiphon Elite nevet viseli. Ez a modell igen hatalmas, ugyanis 164 milliméter magas, 251 milliméter széles és 104 milliméter mély, tömege pedig nem kevesebb, mint 2 kilogramm. A processzor által termelt hőt egy hőkamra veszi át, ahol hűtőközeg található, ez felforrósodik, elkezd forrni, majd megindul a három kondenzátor-egység felé, ahol újra felveszi a folyékony halmazállapotot és visszatér a kiindulási pontra.
Annak érdekében, hogy a hűtési folyamat a lehető leghatékonyabb legyen, az alumínium lamellatömb két oldalára összesen négy darab 120 milliméteres ventilátort szereltek, azaz nem egy szokványos látvány a termék. A légkeverők egyenként maximum 3200-as percenkénti fordulatszámmal pörögnek, közben maximum 32,2 dB(A) zajt generálnak, a statikus nyomásuk pedig elég magas, ugyanis 3,3 mmH2O értéket képvisel.
A masszív processzorhűtő igen komoly hűtőteljesítménnyel rendelkezik, így az AMD sokmagos RYZEN Threadripper processzoraihoz is tökéletesen passzol, vagyis nem lesz neki túl nagy kihívás például egy Core i9-12900K-t lehűteni, amely a maximális boost órajel mellett 241 W-os TDP-t produkál. A támogatott processzorfoglalatok között az alábbiak szerepelnek:
- AMD Socket AM4, TR4, sTRX4
- Intel LGA 115x, 1366, 1200, 2011/2066
A nem mindennapi processzorhűtő jelenlegi kiadása támogatja az Intel és az AMD aktuális konzumerpiaci, illetve HEDT szegmensbe szánt processzorainak többségét, hála a széles kompatibilitásnak, ám az LGA-1700-as foglalat fölé egyelőre nem lehet felszerelni. A gyártó szerint ez rövidesen megváltozik, ugyanis már dolgoznak a kompatibilitás megvalósításán, igaz, pontosabbat egyelőre nem árultak el az új verzió érkezésével kapcsolatban.
Arra egyelőre nincs sok esély, hogy a meglévő példányokhoz ingyenes lefogató keretet biztosít majd a gyártó, de a remény hal meg utoljára. Az LGA-1700 támogatás nélküli verzió egyébként jelenleg is kapható, ára közel 73 000 forint.































