A Common Sense Media által publikált legújabb felmérés szerint az elmúlt években jelentősen felpörgött a fiatalok körében a számítógép és mobilhasználat. Egyre több időt töltenek képernyő előtt a gyerekek, és a nagyobb gond az, hogy a számok elképesztő növekedést mutatnak.

Az Egyesült Államokban viszgálta a Common Sense Media a fiatalságnak a képernyő előtt töltött idejét, hogy megállapítsa, hogy az egyébként is emelkedő tendencia a járványhelyzet és a gyorsuló digitális világ hatására hogyan alakult. És az eredmény elég egyértelműen az lett, hogy az elmúlt három évben sokkal nagyobb növekedés volt az átlagos képernyőidőben, mind korábban bármikor. Két korosztályt vizsgált külön a csapat, és mindkét esetben nagyon hasonló eredmény született, szóval a legkisebbeket is ugyanúgy érinti ez a helyzet, mint az idősebbeket.

Galéria megnyitása

A Common Sense Media a 8 és 12 év közötti gyerekeket, valamint a 13 és 18 év közötti tiniket vizsgálta külön. 2015-ről 2019-re a képernyő előtt töltött ideje a gyerekeknek eléggé változó növekedést mutatott. A legkisebbeknél csak 3 százalék volt az emelkedést, szóval annyira korábban nem kaptak rá erre, a tinédzsereknél pedig 11%-os volt az emelkedés, ami azért már jelentősebb. 2019-ről 2021-re viszont a 8 és 12 éves korosztálynál is ugyanolyan gyors emelkedés zajlott le, mint a 13 és 18 évesek körében. Mindkét korosztály 17%-kal töltött több időt a mobil előtt ülve.

A felmérés alapján egyértelmű, hogy egyre fiatalabban kapnak rá a gyerekek a mobilozásra is, a tévénézés mellett.

A 17 százalékos növekedés a kijelző előtt töltött időben nagyon sok a korábban tapasztalt növekedéshez képest. Főleg azért, mert a korábbi adatot még 5 éves intervallumban mérte a Common Sense Media, míg a mostanit már csak 3 év alatt. Nem túl jók a kilátások, ha ez a trend marad. Lassan valószínűleg azt is érdemes lenne már néznie a kutatóknak, hogy 8 éves kor alatt mi a helyzet.

Galéria megnyitása

A kisebb gyerekek átlagosan 5 órát és 33 percet töltenek valamilyen képernyőt nézve, a tinézsereknél pedig már 8 óra és 39 perc jött össze. 2015-ben a 13 és 18 év közöttiek még „csak” 6 órát és 40 percet töltöttek képernyő előtt, lassan már ezen a szinten lesznek a fiatalabb generáció tagjai. Benne van ebben már a televízió is, nemcsak a mobil, de összességében a telefon nyomkodása és az online tartalomfogyasztás az, ami dominál. Elsősorban a kisebbek azok, akik még azért inkább a tévé előtt töltenek több időt, de játszani is egyre többen kezdenek.

Galéria megnyitása

Egy másik kutatás szerint az olvasási hajlandóság nem növekedik, kevesen kezdenek irodalmi művekbe a maguk szórakoztatása érdekében. A fiataloknak csak a harmada mondta azt, hogy néha olvas, és mindössze az ötöde, aki rendszeresen ragad könyvet vagy e-könyvet. Szerencsére ezen a téren nincs nagy változás a 2019-es adathoz képest, minimális visszahúzódás történt.

A YouTube nélkül sokan nem tudnának élni saját bevallásuk szerint.

Megkérdezte a Common Sense Media, hogy amennyiben egy alkalmazást kellene választani, melyik lenne az, amit megtartanának. Mivel elsődlegesen egyértelműen a multimédiás tartalomfogyasztás megy már, nem meglepő módon ilyen felületek kerültek említésre. Csaknem a gyereknek a harmad mondta azt, hogy a YouTube-ot választanák, 20% körüli eredményt hozott össze a Snapchat, a TikTokra pedig 13% voksolt.

Galéria megnyitása

Problémás az is, hogy a kutatás szerint a 8 és 12 év közöttiek már 38 százalékban használják a közösségi platformokat – 2019-ben mér csak 31% volt ez az arány. Itt a legnagyobb baj az, hogy technikailag nekik nem is szabadna regisztrálniuk ilyen felületekre. Még az idősebbeknek a megvédésében sem túl hatékony a Facebook és társai, a kisebbeknek pedig még súlyosabb problémákat okozhatnak ezek a szolgáltatások.

Galéria megnyitása

Azt el kell fogadni, hogy a gyerekek egyre több időt töltenek képernyők előtt ülve, viszont egyre nagyobb szükség lenne arra, hogy már egészen kicsi kortól jobb tájékoztatást kapjanak ezekkel kapcsolatosan. Gondolunk itt elsődlegesen a közösségi médiára és a videomegosztó szolgáltatásokra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

22 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
privateer
privateer
2022. ápr. 2. 9:52
#11

Ugyanmár, milyen szociális fejlődésről beszélsz te? Van 2000 kontaktja akikkel remekül elcseveg, de ha beülnének egy étterembe mondjuk hatan mint legjobb barátok, vajon hogy viselkednének, kommunikálnának? A világ nem csak virtuáliából áll.

privateer
privateer
2022. ápr. 2. 9:50
#10

Legalább necsak fogyasztásra állnának be, hanem kreatív tartalom előállításra. És itt nem az influenszer féle digitális szemétgyártásra gondolok. Tisztelet a minőségibb kivételeknek.

Resike
Resike
2022. ápr. 2. 4:40
#9

Hogy képzelik ezek hiszen minden hétköznap napi 6-8 óra Zoomra voltak ítélve.

bsunyibm
bsunyibm
2022. ápr. 1. 13:44
#8

Nem azt írtam, ne menjen ki, de bent is vannak opciók, csakhát ahoz a szülő is kell.

bsunyibm
bsunyibm
2022. ápr. 1. 12:43
#7

Érdekes, csak két opció jut mindenki eszébe : had nézze-ki kell küldeni. Tudtok róla, hogy léteznek társas játékok? Arra találták ki hogy dzülö és gyermeke együtt tölthesse az időt akár a lakásban is. S ez működik gyermek - gyermek felállásban is akár 2-3-4 vagy több emberről van szó. Igen, van gyermekem, tehát van sejtésem arról amit írok.

U. i.:Az elmúlt két évben egy könyvem sem tünt el a polcról, tehát volt lehetőség akár olvasni is:)

privateer
privateer
2022. ápr. 2. 9:54

@ájPon Ugyanmár, milyen szociális fejlődésről beszélsz te? Van 2000 kontaktja akikkel remekül elcseveg, de ha beülnének egy étterembe mondjuk hatan mint legjobb barátok, vajon hogy viselkednének, kommunikálnának? A világ nem csak virtuáliából áll.
És a minőségi könyvolvasás igenis segíthet, mert egy műveltebb ember ha jól tud beszélni, simán tud érvényesülni.

tomchee
tomchee
2022. ápr. 1. 11:20
#6

Azért tegyük hozzá,h az elmúlt 2 évben nem sok más lehetősége volt az embereknek úgy általában

ElEvEn11
ElEvEn11
2022. márc. 31. 19:18
#5

Ha te képes voltál úgy megtanulni, hogyan kell emberi kapcsolatokat teremteni, hogy gyerekkorodba a kijelzőkre meredtél és nem más szemébe néztél, akkor kivételesen tehetséges vagy. Nyugi! Senki nem beszél a technológia ellen. A használat aránya az, ami egyszerűen túl sok.

tookmindegy
tookmindegy
2022. márc. 31. 19:04
#4

És mit kéne csinálniuk a büdös kölköknek helyette? Mert azt sose írják le. "Ne bámuld a mobilt!!! Miért? CSAK." Kb. ez a szint.

_PARASZT_
_PARASZT_
2022. ápr. 1. 10:31

@tookmindegy Mondjuk ki lehetne meni a földekre kapálni?

predike07
predike07
2022. márc. 31. 16:36
#3

Egyáltalán nem meglepő. Kérdés az, hogy mit tesznek ez ellen ha lehet is? Nagyon úgy tűnik az ilyen olyan platformok nagyon jól elvannak azzal ha naponta több millió a megtekintés.

fekpat
fekpat
2022. márc. 31. 16:21
#2

Elvenni tőlük és kiküldeni őket az udvarra játszani! Ez szülői felelősség lenne, nem a gyerek hibája. A legtöbb mai "szülő" azt hiszi az a gyereknevelés, ha odaad neki egy telót, mert azzal egész nap el van a gyerek. További teendője nincs.

thestock
thestock
2022. ápr. 1. 12:00

@Robeast ezt most miért nekem írod? Nem mondtam hogy jó a telefonnyomkodás, csupán azt tettem szóvá hogy amit leírt az nem megoldás a problémára.

thestock
thestock
2022. márc. 31. 16:01
#1

A tévénézés csak a kijelzőre korlátozódik, vagy a TV csatornák tartalomfogyasztásáról van szó?

Vissza az oldal tetejére