Shop menü

A WITHINGS ÚJ CSÚCSMÉRLEGE MÁR TÖBB MINT 60 ADATOT MÉR

A Body Scan 2 a cég szerint egyértelműen segíthet a hosszabb élet elérésében a betegségek korai felismerése, követése révén.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
A Withings új csúcsmérlege már több mint 60 adatot mér

A modern egészségügyi eszközök fejlesztésével foglalkozó Withings a CES-en mutatta be az egyik legfontosabb termékének új generációját. A Body Scan 2 kulcsfontosságú a francia vállalat számára, mivel több éven át dolgoztak rajta a mérnökök, és komoly bevételt remél ebből az újítások révén. 

Három éve már annak, hogy a Withings a visszatérést követően bejelentette a Body Scan berendezést, ami teljesen új dimenzióba helyezte az okosmérleg fogalmát. Sokkal többről szólt már a készülék, mint akármilyen okosmérleg. A Body Scan 2-vel pedig még messzebbre ment a cég. “Longevity station” vagyis hosszú élettartam-állomás címszóval hivatkozik a Withings az új termékre.

Az eredeti Body Scan nagyjából 40 adattal szolgál a felhasználókról egy mérést követően, ehhez képest a Body Scan 2 esetén már több mint 60 adatról kap tájékoztatást a felhasználó.

A berendezés felépítése most nem változott számottevően, csak kisebb változások figyelhetők meg rajta. Ez azt jelenti, hogy a teljes egészségügyi felméréshez továbbra is hozzátartozik a kézzel kihúzható egység megmarkolása is. Az újdonság minden eddiginél jobb pontossággal fog mérni, miután a Withings a korábbi tapasztalatokat, felhasználói és orvosi visszajelzéseket is igyekezett figyelembe venni a fejlesztés során. Több tudóst is bevontak a Body Scan 2 megalkotásába. 

Galéria megnyitása

A szerkezet alapjában nyolc elektróda húzódik, a kihúzható rúdban pedig további négy elektróda kapott helyet. A teljes testet vizsgáló Body Scan 2 egy mérést 90 másodperc alatt tud le, ez alatt igyekszik minden adatból a lehető legpontosabbat jegyezni. Vannak olyan mérések, amik több körben is lefutnak a háttérben a pontosság javítása érdekében. 

A 60 mérési adatot öt fontosabb kategóriára bontja le a Withings eszköze: szívműködés, magas vérnyomás-kockázat, artériaegészség, sejtegészség és anyagcsere hatékonyság, valamint glikémiás szabályozás.

Az eszköznek van saját képernyője, ezen lesz követhető a mérés folyamata, és a fontosabb adatokat is képes megjeleníteni. A Body Scanhez tartozó alkalmazásban pedig jelentős vizualizációval lesz áttekinthető minden mérési adat, rendelkezésre álló információ. A szoftver az előzményekkel is összefésüli a friss értékeket, hogy ezeket még könnyebb legyen értelmezni, nyomon követni. Lehetőséget nyújt arra is a szolgáltatás, hogy megossza az ember az adatokat direktben a kezelőorvosával.

Galéria megnyitása

A részletes adatok megjelenítése mellett pontosan tudja a Withings, hogy mennyire fontos a letisztult és egyértelmű visszajelzés a felhasználók számára. Ezért Health Trajectory címszó alatt egységes pontozást is mutat a szoftver, ami segít a felhasználónak abban, hogy rögtön lássa, hogyan alakul az “egészségügyi pályája”.

Galéria megnyitása

 Elmondta a cég, hogy minden adatot, érzékeny személyes információként kezel, mivel ezek az emberek egészségével kapcsolatosak. Semmit nem oszt meg illetéktelenekkel, és mindent titkosított csatornákon keresztül kezel. A Body Scan 2 nem elemekkel táplált, hanem integrált akkumulátorral rendelkezik. Ez mindenképpen praktikusabb az elemes ellátásnál, és szerencsére nem azért döntött úgy a Withings, hogy beépített telepet alkalmaz, mert olyan sűrűn lemerülne, hiszen a gyártó által megadott adat szerint 15 hónapig képes lehet elmenni egy töltéssel normál használatban. 

Galéria megnyitása

A Withings Body Scan 2 csak 2026 második felében kerül majd a boltokba. A termék ajánlott fogyasztói ára nettó 600 dollárban lett meghatározva, tehát igencsak mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki szeretné megkaparintani a készüléket. A sok újítással együtt jelentősen drágult a masina az első Body Scanhez képest, ami jelenleg 400 dollár körül van az USA-ban, nálunk pedig kicsit több mint 170 ezer forintot kóstál.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére