A VÁRVA VÁRT VALVE STEAM MACHINE EGYCSATORNÁS MEMÓRIA-KIÉPÍTÉSSEL KERÜLT FORGALOMBA

Az egyedi AMD processzorral érkező Steam Machine egy 28 aktív CU tömbbel ellátott NAVI 33-as GPU-t alkalmaz, a rendszermemóriát pedig két So-DIMM foglalaton keresztül fogadja, igaz, ezekhez nehéz hozzáférni.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2026. júl. 3. 6:08
A várva várt Valve Steam Machine egycsatornás memória-kiépítéssel került forgalomba

A Valve Steam Machine megjelenését sokan várták már, az apró asztali PC, ami a nappaliban játékkonzolként is helytállhat, meg is indult leendő tulajdonosai felé, ugyanis az első szállítmányokat már hódító útjukra indították. A Valve csapata már a rajt előtt egyértelművé tette, az egyedi AMD CPU-val és RDNA 3 alapú GPU-val ellátott apróság kétcsatornás memóriatámogatással rendelkezik, amit két So-DIMM memóriafoglalat formájában lehet igénybe venni, természetesen DDR5 alapon, viszont 2 x 8 GB helyett esetenként 1 x 16 GB-nyi memória kaphat helyet a foglalatban, ami hatással lehet a teljesítmény alakulására.

A memória utólag is bővíthető, igaz, ehhez eléggé sokat kell szerelni, még ragasztott szalagkábelekkel is meg kell küzdeni, ami a hardverszerelés terén tapasztalatlan gamerek számára kihívást jelenthet. Azóta kiderült, hogy a Steam Machine készlet jelenlegi adatja egycsatornás memóriatámogatással kerül forgalomba, az ok pedig prózai: egyszerűen nem tudtak megfelelő áron 2 x 8 GB-os memória-kiépítést biztosítani, így az 1 x 16 GB-os megoldás mellett döntöttek.

Galéria megnyitása

A Gamers Nexus munkatársai le is tesztelték, mit jelent a gyakorlatban, ha két darab 8 GB-os memóriamodul helyett egy darab 16 GB-os áll rendelkezésre. A Steam Machine szétszedését követően hozzáfértek a So-DIMM foglalatokhoz, ahova egy második 16 GB-o modult szereltek, de állításuk szerint a rendszer terhelése jellemzően 16 GB körül maradt, így a mérések a 2x 8 GB-os üzemmódot tekintve is relevánsak lehetnek, hiszen nem a memóriakapacitásban rejlő különbségekre, hanem az egy- és kétcsatornás módok közötti teljesítmény-eltérésre fókuszálnak.

Galéria megnyitása

A játékkonzolként és asztali PC-ként is használható Steam Machine a tesztek alapján főként a CPU-limites méréseknél profitált a kétcsatornás memóriatámogatásból, ahogy az várható volt: 7 Zip alatt például közel 20%-os gyorsulást jelentett a második memóriamodul bevetése. Mivel gamer PC-ről van szó, természetesen a játékokkal kapcsolatos mérések kapták a főszerepet.

A 28 aktíc CU tömbbel rendelkező, NAVI 33 alapú GPU köré épülő rendszer, ami 8 GB-nyi GDDR6-os VRAM-ot használ, a kétcsatornás memória-kiépítésből játékok alatt is azokban az esetekben tudott profitálni, ahol CPU-limitbe futott az adott cím. A Baldur’s Gate 3 15,3%-ot gyorsult 1080p Low beállítás mellett, míg az Outer Worlds esetében ez az érték 14,7% volt ugyanezen feltételek mellett. A Resident Evil 4 szintén gyorsult 10%-ot a második memóriamodul hatására – utóbbi esetben 1080p-s felbontás és Prioritize Performance beállítás volt érvényben.

Galéria megnyitása

A GPU-limites teszteknél 1% alatti gyorsulást mutatott az egycsatornásról kétcsatornásra történő váltás Kingdom Come: Deliverance II alatt 0,6%-kal, Dragon’a Dogma 2 alatt 0,6%-kal, míg Cyberpunk 2077: Phantom Liberty alatt 0,9%-kal tejesített jobban a kétcsatornás rendszer, mint az egycsatornás verzió. Ezek a címek mindannyian 1080p-s felbontás és Ultra beállítás mellett futottak, azaz jókora terhelést róttak a GPU vállára. Voltak kivételek is, Resident Evil 4 alatt a GPU-fókuszú beállítások mellett 3,4%-os gyorsulást hozott a kétcsatornás mód, míg Starfield alatt 3,6%-os, Baldur’s Gate 3 alatt pedig 8,7% volt a gyorsulás mértéke – ugyanúgy 1080p-s felbontás és Ultra beállítás mellett.

A fentiek alapján az egycsatornás memóriatámogatás többnyire nem okoz jelentősebb lassulást a kétcsatornás módhoz képest, vagyis a Valve döntése nem volt rossz – a memóriakrízis közepette sajnos szükség van az efféle „kreativitásra”. Idővel persze lehet majd bővíteni a rendszermemóriát, ha az árak is barátibbak lesznek, de hogy az az időszak mikor jön el, azt jelenleg senki sem tudja – még a memóriagyártók is csak tippelgetnek, hiszen a piaci folyamatok alakulását nehéz megjósolni akkor, amikor ennyire sok a változó az egyenletben – és akkor a vis-major lehetőségeket még be sem emeltük a képbe.

Azért a memória-bővítés folyamatát tehették volna felhasználóbarátabbá is, például egy dedikált ajtóval, amelyen keresztül szükség esetén cserélhetőek vagy bővíthetőek a So-DIMM alapú memória-alrendszer moduljai. A Gamers Nexus videóját itt találják az érdeklődők.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
R3LaX123
R3LaX123
2026. júl. 3. 13:54
#5

Borzasztó, milyen memória árak vannak.
Én is most fogom cserélni a 2 laptopomat (egyik melós, másik játszós) 1 asztali gépre és egy bikább laposra. Mind2 bőven 7 számjegyű, ahogy eddig konfigoltam, de bármennyire is akartam, egyikben sem lesz 32gb ramnál több egyelőre (min 64-re terveztem mind2-t). Csak abban bízok, hogy a közeljövőben visszább mennek az árak, majd akkor bővítem a gépeket. Bár van olyan érzésem, hogy csak szarabbul fogok járni később :D.

EpicTroll
EpicTroll
2026. júl. 3. 10:50
#4

Baromi rosszkor dobták piacra ezt az egészet. Bár tény hogy valószínűleg már csak rosszabb lesz a piac az AI baromság miatt.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2026. júl. 3. 12:33

@EpicTroll nyilván 4-5 éve amikor elkezdték fejleszteni még nem látták, hogy egy pszichopata meg a ferdeszemű haverja megrektelik a teljes hardverpiacot. A Sony is ugyanígy fog járni, hiába fikázzák most a Valve-t. PS6 $1500-ról fog indulni, mire megjelenik.
Az Xbox meg már csak azért létezik, mert ha valamiben élen jár az MS, akkor az a totál értelmetlen és veszteséges projektek életben tartása. (lásd Windows Phone, Copilot, Surface)

noPublicFG
noPublicFG
2026. júl. 3. 10:05
#3

30-ról 33-ra , meg 55-ről 60-ra valóban 10-14% gyorsulás! 😅

Dragon3k
Dragon3k
2026. júl. 5. 21:57

@noPublicFG A táblázat szerint 14-15% cpu intenzívebb játék esetében volt meg, de az is low grafika mellett, hát ha már ennyit elköltenék egy ilyen gépre, akkor valahogy nem a low grafikát lőném be célnak, hanem valahol a mediumot, ahol ekkora különbség sem lenne, a vga intenzív játékok esetében meg 10% sincs, mert elég gyenge a vga része és így is bőven elég hozzá a cpu ereje.

Sinamun
Sinamun
2026. júl. 3. 9:24
#2

Értem én, hogy drága a ram, de 16Gb 2026-ban?

Egyébként maga a SteamOS remek lett, és még sokat fog fejlődni. Igazán elgondolkodtató a windows cseréje. Hamarosan lesz intel ARC vga támogatás, és év végére jöhet az nvidia vga-k támogatása is. Aki sokat játszik, nem kérdés, a SteamOS az igazi választás.

Rhynmei
Rhynmei
2026. júl. 4. 0:13

@Sinamun Arról se feledkezz meg, hogy ezen nem Windows fut :)

gombabacsi
gombabacsi
2026. júl. 3. 8:58
#1

érdekes, mindig azt hittem hogy többet számít a kétcsatornás mem

Dragon3k
Dragon3k
2026. júl. 3. 9:47

@gombabacsi gondolom itt a cpu rész 1 ram mellett is bőven elég erős a mellé rakott vga-hoz, ezért nincs nagy különbség a single és a dual channel közt, egy jóval erősebb vga esetében valószínűleg sokkal nagyobb különbségek lennének.

Vissza az oldal tetejére
A várva várt Valve Steam Machine egycsatornás memória-kiépítéssel került forgalomba - iPon.hu