Shop menü

A VALVE SZERINT NEM FOG MEGINT CSÚSZNI A STEAM DECK

A játékok és az operációs rendszer is készen fog állni az új hardverre.
Török Roland
Török Roland
A Valve szerint nem fog megint csúszni a Steam Deck

A Valve Time egy ismert fogalom a gamer közösségben, azt jelenti, hogy amit a Valve dátummal bejelent, az sose képes időre megjelenni és még akár évekig várhatunk rá. Mivel a chiphiány miatt a Steam Decket is elérte már egyszer a Valve idő, ezért felmerül a kérdés, hogy vajon jövő év februárjában tényleg megkezdik-e a szállítást. A PC Gamer-nek nyilatkozó Valve dizájner, Greg Coomer szerint jól haladnak a dolgok.

„Úgy érezzük minden a terv szerint halad. Még mindig dühösek vagyunk amiatt, hogy az idei év végéről a jövő év elejére csúszott a megjelentés, de igen, minden jel arra mutat, hogy februárban tudjuk őket szállítani.”

Az első előrendelők fogják majd megkapni a készüléküket februárban. Több ezer emberről lesz szó, viszont az azt követő hónapokban sokszorta több Steam Deck kerül majd kiszállításra. A Valve tervei szerint szép lassan akarják felfuttatni a hardvert, nem pedig az elejére tesznek fel mindent. Úgy gondolják, hogy 2023-ban is tudják majd növelni az eladásokat.

A gyártási problémákat nem a gyártókapacitás hiánya jelenti, hanem az alkatrészek beszerezhetetlensége. A Steam Deckben Coomer szerint 50 olyan alkatrész van, amiből bármikor hiány lehet a piacon és emiatt gondot okozhat a gyártás. A csapat egy része azon fáradozik, hogy betartassa a gyártókkal a kötelezettségvállalásaikat, ugyanis most is egy olyan chip miatt késik az eszköz, amit az autógyártók is nagyon akarnak maguknak.

Nem csak hardveresen, de szoftveresen is készül a Valve az eszköz érkezésére.

Az eszközre alapvetően bármilyen kompatibilis operációs rendszer, így Windows is telepíthető majd, de gyárilag a SteamOS-re épül, ami viszont eddig 24 gigabájt helyet foglalt el. Egy frissítésnek köszönhetően viszont 10 GB-ra csökkent a rendszer tárhelyigénye, így a vásárló sokkal több hellyel gazdálkodhat majd, mintha minden a régiben maradt volna.

Ezen kívül a Dota 2 éppen most kapott kísérleti kontroller támogatást, amivel a Steam Decken is játszhatóvá válik a cím. Az ilyesfajta irányítást külön kell még egyelőre bekapcsolni a menüben, de lényegében teljes értékű lesz kontrollerrel is a játék, a fejlesztők pedig várják a visszajelzéseket, hogy finomhangolni tudják a dolgot.

Több régebbi játék, a CS:GO és a Half-Life szériát is kompatibilissé alakította át a Valve a napokban és további Valve játékok is kapnak majd Steam Deck frissítést. A cél az, hogy a cég összes játéka élvezhető legyen az új hardveren.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére