Amikor a legtöbb fejlett ország a népességcsökkenés problémájával küzd, akkor igencsak érdekes látni, hogy milyen szinten is „védik” az embereket attól, hogy olyan tartalmakhoz jussanak, ami közvetve, de a fajfenntartási ösztönhöz köthető. Míg a tömeggyilkosságok és a fegyverek rendfenntartásra való használatának bemutatása a szórakoztatóipar részének tekinthető, addig elég egy Hot Cafe modot készíteni egy GTA San Andreas-hoz, hogy teljes őrület alakuljon ki a fiatalok mentális egészségének védelme körül.  

Mindez annak fényében is furcsa, hogy amúgy kifizetődő a 18 plusz dolgokkal foglalkozni, mármint gazdasági értelemben biztosan, hiszen az internet egyik legnagyobb forgalmát a felnőtt tartalmak bonyolítják le. 

Valami ilyesmi logika alapján térhetett át a Twitch.tv az erotikus oldalak piacára. Természetesen magát nem így kategorizálja az oldal, ők a kreatív közösséget szolgálják ki a videojátékokon és egyéb időtöltéseken keresztül, de sok tartalomgyártó inkább egyfajta OnlyFans oldalként tekint a Twitch-re, mintsem gamereknek szánt felületre. 

Az első ilyen váltás a hot tub streamerek elterjedésénél volt, amikor is az alulöltözöttség cenzúráját úgy próbálták főleg a női streamerek kijátszani, hogy egy kádat tettek a szobájukba, ami indokolttá tette a csupasz bőrük mutogatását. A Twitch azóta nagyot ment az engedékenységben, már-már versenyre kellhet a legnagyobb XXX oldalakkal is, hiszen ha véletlenül valaki felmegy az oldalra, az ajánlott streamerek között szinte mindig lesz valaki, aki éppen nem játszik, csak a testét mutogatva próbál pénzt szerezni. Ez amúgy nem profilozott ajánlás, teljesen új fiókok esetén is találkozhat ilyennel az ember, hiszen ezek a streamek rendkívül népszerűek, ezzel pedig sok pénzt hoznak a platformra, így az algoritmus előszeretettel ajánlja őket. 

Ha valaki felmegy a művészi szekcióba, akkor láthatja, hogy elszaporodtak a péniszes furry alkotók is. A Twitch már lényegében nem szab határt a nemiszervek ábrázolásának, amennyiben azok emberi kézzel készültek. Valahol az lehet az elvben, hogy ha a Dávid szobor meztelensége megengedett, akkor egy kortárs alkotó miért ne lehetne kiemelve? 

Valahol tehát progresszív a Twitch álláspontja, másrészről a társadalom nem áll rá készen. A művészet évezredek óta a szexualitás körül forog, elég csak a kőkori Vénusz szobrokra gondolni. A jelenlegi „keresztény értékrend” viszont annyira eltávolodott már a természettől, hogy a nyugati világ tabuként kezeli a dolgot. 

Valószínűleg a gamer világ sem akadna fent a Twitch tartalmain, ha nem egy videojátékos oldalról lenne szó. A probléma az, hogy a Twitch még mindig gamer álcát húz magára, holott a videojátékos tartalmakat már rég csak kihasználja pár olyan nő és férfi, akik tudják, hogyan kell az emberekben szunnyadó szexualitáson keresztül pénzt szerezni. Ez a fajta rátelepedés a gamingre pedig rombolja a gaming imázsát és a játékok népszerűségét is. 

Ha szülő vagy és szeretnéd kontrollálni a tartalmakat, amit a gyermeked nézhet, akkor jobb, ha minél hamarabb tiltod a Twitch elérhetőségét az otthoni és a mobilhálózatokon egyaránt, mert ha nem, akkor jobb, ha valahogy elmagyarázod a gyermekednek a világ működését, mielőtt más magyarázza el neki.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
thestock
thestock
2023. dec. 23. 6:04
#9

"A művészet évezredek óta a szexualitás körül forog" - elég egyoldalú, és egyszerű értelmezése a művészetnek.

pdx006
pdx006
2023. dec. 22. 14:24
#8

Fejlett országok a népességcsökkenés problémájával foglalkoznak? Megy azokba annyi bevándorló hogy esetleg a növekedés mértéke csökkenhet néha. Kínának meg nem hiszem hogy ilyen gondja lenne. Jobban szaporodik az ember mint az invazív rovarok. Tegnap 8 milliárd, holnapra 9 milliárd, ez barátok közt is háborút szül előbb vagy utóbb mikor jönnek a hiányok és a föld megkopasztása. XXX ipar? Persze mert dől belőle a pénz a rengeteg faxverő által. Youtube se fog kimaradni, tele van cenzúrázatlan tartalmakkal jógának, bikini bemutatónak meg minden istenfaxának álcázva, ráadásul egyre fiatalabbakkal és az ember képébe is tolja.

kiberg
kiberg
2023. dec. 23. 22:03

@pdx006 9 milliárd holnap? 2037-re jósolják a 9 milliárdot, a népesség növekedése lassul. Én el nem tudom képzelni ilyen embereket mint te hol élnek, milyen álom világban vagy milyen tiltott szereket fogyasztasz? Vagy csak hobbiból irogatsz olyan témáról amiről semmit nem tudsz és kb. fél perc lenne utánanézni? A bolygó sokkal több embert elbírna ennél tartani, de élj csak a fantáziádban továbbra is.

ha3flt
ha3flt
2023. dec. 22. 14:01
#7

"Míg a tömeggyilkosságok és a fegyverek rendfenntartásra való használatának bemutatása a szórakoztatóipar részének tekinthető, addig elég egy Hot Cafe modot készíteni egy GTA San Andreas-hoz, hogy teljes őrület alakuljon ki a fiatalok mentális egészségének védelme körül."

A valóság bemutatásánál sokkal nagyobb baj a szinte válogatás nélküli brutális fikcióké. Örülök, hogy valaki legalább néha megemlíti ezt a szándékosan elkövetett aljasságot, mármint a minden pórusából erőszakot és brutalitást árasztó, vérprimitív, mocskos szellemi és erkölcsi pöcegödröt, amit világszerte szórakoztatóiparnak hívnak, a játékok döntő többségét is beleértve, és ami természetesen ezeket a közösségi felületeket is ellepi, hogy lássa mindenki kicsitől a nagyig. Mert az  játék... Hát persze. Ennek vastagon szerepe van abban, hogy ennyire lepusztult a morál és bármi előfordulhat a hétköznapokban, az emberek viselkedésében. Akit a halál szórakoztat és nem összerándul attól, hogy valakit éppen lelőnek, hasba szúrnak, megnyomorítanak, nem okádik a primitív ösztönélet látványától, az beteg, hiányzik belőle az empátia és nem való egy modern kor társadalmába akkor sem, ha jelenleg a 99,99... százalék szerint ez a normalitás. Ez a hiány egyenes összefüggésben van a világról való ismereteivel és a felfogóképességével, műveltségével. Ott persze nem tud erőt felmutatni, ahol saját alapvető érdeke lenne, de az már egy következő pont. Ahogy a gyermekek fejlődésében a szexuális tartalom, a gyermekek és felnőttek által fogyasztott erőszakos tartalmak is már rég nemcsak a józan ész alapján, hanem megfelelő módszerekkel bizonyítottan is ártalmasak. Könnyen belátható, milyen képekkel, módszerekkel, megoldásokkal töltekezik, akinek a lövöldözés, a hierarchiaharc a napi betevője - az már csak hab a tortán, ahogy egy-egy ilyen site-on is összemosódnak a valósággal.

axe
axe
2023. dec. 22. 14:18

@ha3flt látod, régen ez is jobb volt. régen megélték a pillanatot, nyilvános akasztások, lefejezések, beltenyészetes uralkodók civakodásából népek kiírtása. ezeket is tönkretette ez a mocskos játékipar

ha3flt
ha3flt
2023. dec. 22. 13:58
#6

"A Twitch már lényegében nem szab határt a nemiszervek ábrázolásának, amennyiben azok emberi kézzel készültek. Valahol az lehet az elvben, hogy ha a Dávid szobor meztelensége megengedett, akkor egy kortárs alkotó miért ne lehetne kiemelve?"

Mert mindig is volt különbség a pornó és a művészeti alkotás közt, ami maga a szellemi minőség, a szándék és néhány aktuális körülmény. Igaz, a még nem felnőtteknek az utóbbiból is csak annyit szabad mutatni, amit már képesek felfogni és nem teszi őket tönkre. Bár az erkölcs mindig egy adott kor és helyzet függvénye, egy széles skálán bármilyen értéket felvehet, a társadalmaknak mégis volt egy kiegyenlítő szerepe, ami visszafogta a szélsőségeket - értelmesen is és tompaságból is. Talán mert a többiekhez viszonyítva a gondolkodóknak egy kicsit még mindig nagyobb volt a hatása, létezett az a bizonyos tekintély, amit annyira nem szeretünk, mert jó és rossz oldalát is megtapasztaltuk személyesen és társadalmi szinten is. Csak hát jó hatása általában több szokott lenni. A műveltség az ember gondolkodását változtatja meg alapjaiban, ha nem is mindenkiét és nem is egyformán, de mindig a tömegek számítanak. Az "art" angol szó egyébként eleve megtévesztő, az iparosmunkától kezdődően mindent beleértenek, nincs sok köze a szellemi minőséghez.

Azt próbálom mondani, hogy több évtizede figyeljük, hogy a világ magától pusztul-e le ennyire szellemileg és erkölcsileg, vagy a gazdasági-politikai erők bomlasztásának, sok-sok folyamat összehangolásának és megművelésének sikere az aktuális állapot. Ami ott tart, hogy az "igény" vagy a "tudás" már szitokszó és kirekesztés, ezért mindent lehet, sőt kell, függetlenül a hatásaitól, felelősség pedig csak ötletszerűen kiragadott esetekben létezik, le lett választva szinte mindenről a sporttól, a hétköznapi magatartástól a szakmai tevékenységekig. A soha nem látott technikai eszközöket megint a szokásos módon hasznájuk, plusz segítségükkel soha nem látott hatalomhoz jutottak velük a számunkra rosszindulatú szereplők is. Egyfajta bolsevizmus vált uralkodóvá; a primitívség, a pőre, féktelen ösztönélet, vagyis krízis van kicsiben és nagyban. Rég elszakadtak a fejek a valóságtól, rég túl van az egész egy kritikus határon, mértéktartáson, így sok sikert bárminek is az ésszerű kezeléséhez, esetleg valamilyen ésszerű konzervativizmushoz.

tomchee
tomchee
2023. dec. 22. 13:05
#5

Sosem volt sok köze a gaming hez

WazheadBoci__
WazheadBoci__
2023. dec. 22. 9:48
#4

csinaljanak twitch 18+ as reszleget azt hajra, csak valasszak le a gaminget rola

EpicTroll
EpicTroll
2023. dec. 22. 9:44
#3

Kereslet kínálat... :D

M4k!!!
M4k!!!
2023. dec. 22. 9:40
#2

Nyami

Stormrage
Stormrage
2023. dec. 22. 9:02
#1

"A TWITCH MÁR NEM A GAMINGGEL, HANEM AZ XXX IPARRAL VERSENYEZ"

Ez van, amikor a pénz beszél, kutya ugat, így hiába az alapötlet és koncepció, de a lóvéról, ami a nem gamer tartalmakból jön, nem hajlandóak lemondani :D kapz$i$ág

Vissza az oldal tetejére