Napjainkban a Samsung és a TSMC képes 2 nm-es gyártási eljárást biztosítani a megrendelői számára, és a kezdeti kapacitásokért komoly verseny alakult ki, elsősorban a TSMC oldalán. A tajvaniak nagyon nehezen tudják kiszolgálni az ügyfeleket az N2 eljárással, de az a hír járja, hogy az N2P már kevésbé lesz terhelt, mert azt az Apple kihagyhatja.
Ágazati forrásokra hivatkozva számolt be arról a China Times, hogy a cupertinóiak idén a korábbi évekhez képest konzervatívabb megközelítést fognak alkalmazni a gyártási technológiák tekintetében. Az Apple következő generációs “szilícium-menetrendjében” nem szerepel a TSMC N2P node-ja, hanem csak az N2-t tervezi alkalmazni minden rendszerchipnél, ami az elkövetkezendő időszakban érkezik a csúcsra járatva.
Az idei évben az Apple az A20 és az M6 chipgenerációkat tervezi útnak indítani. És ezek a China Times információi szerint egyaránt a TSMC N2 gyártási eljárását alkalmazva jönnek majd. Ez már tömegtermelésbe állt a rendelkezésünkre álló információk szerint, míg a továbbfejlesztett 2 nm-es technológia egyelőre még várat magára, az csak hónapok múlva indulhat meg az alkalmazása.
Korábban arról számolhattunk be, hogy a TSMC N2P gyártási technológiája 2026 harmadik negyedévében állhat majd munkába, és az első kész lapkák még az év vége előtt befuthatnak. Az AMD tervei között egyértelműen szerepel ennek a meglovagolása, és a kínaiak úgy tudják, hogy a MediaTek és a Qualcomm is le fog csapni erre. Az Apple kihívói minden bizonnyal csúcskategóriás chipdizájnokat valósítanak majd meg az N2P node-ot igénybe véve. Ilyen termékek árazása bírja el az új eljárás megnövekedett költségeit.
A 2 nm-es csíkszélesség állítólag jelentősen többe kerül még a 3 nm-hez képest, pedig már az előző generációs eljárásnál is csak a magasabb áron kínálható egységek gyártása volt kifizetődő. A TSMC N2P technológia még többe kerülhet, mint az N2, pedig az eddigi beszámolók szerint már az is olyan sokba kerül, hogy csak prémiumkategóriás egységeket érdemes rajta gyártatni.
A tajvaniak elmondása alapján a továbbfejlesztett 2 nm-es csíkszélesség azonos chipdizájn mellett 5 százalékkal még nagyobb teljesítmény elérésére alkalmas, és az alap 2 nm-es node minden pozitívumát magában hordozza. Azonos fogyasztási szint mellett akár 18 százalékkal jobb tempót biztosíthat, mint az N3E, változatlan sebesség mellett pedig akár 36%-kal jobb hatékonyság is elérhető lesz. A chip logikai sűrűsége akár 1,2-szer jobb lehet.
Arról egyelőre részleteket nem tudunk, hogy a MediaTek és a Qualcomm milyen formán fogja az N2P-t kiaknázni, de nagy valószínűség szerint a Snapdragon 8 és a Dimensity 9000 szériás termékeket igyekeznek majd ezen bevezetni. A Qualcomm már a személyi számítógépekbe szánt rendszerchipjei is az N2P gyártásra viheti, hogy azok még versenyképesebb teljesítményt legyenek képesek felmutatni.
Előreláthatólag a 2026 végén érkező csúcsmobilok drágulni fognak, mivel a memóriaárak továbbra is csak növekednek. Ezen felül pedig a chiptervezők is magasabb árakon mérhetik majd az új zászlóshajó chipjeiket a szóban forgó drágább gyártási eljárás alkalmazása okán. De legalább biztosan nem lesz gond a fejlődéssel, ha a cégek gond nélkül képesek lesznek az N2P eljárásra váltani.