2022-ben derült ki, hogy a TikTok úgy döntött, hogy beleveti magát a zenestreaming szolgáltatások világába. Mivel a TikTok minden fejlesztését nagyon agresszívan próbálja rátolni a felhasználókra, és ezért rövid idő alatt képes emberek millióit behálózni, mozgósítani, sokan már azonnal arról beszéltek, hogy erős riválist kaphat a YouTube Music és más kisebb zenestreaming platformok. Ebből azonban végül nem lett siker.
A TikTok Music tiszavirág életű szolgáltatás lett, még két hónapja maradt addig, hogy teljesen leálljon.
Tavaly júliusban indult el a TikTok zenestreaming platform, első körben Brazíliában és Indonéziában lehetett ezt igénybe venni. Kezdetben úgy tűnt, hogy lendületesen terjeszkedhet, hiszen néhány héttel később már arról lehetett olvasni, hogy Ausztráliában, Mexikóban és Szingapúrban is elrajtolt. Itt azonban hirtelen meg is állt a terjedése. Mindössze öt országban vált elérhetővé a szolgáltatás. Miután megtorpant a térnyerése, lehetett azt sejteni, hogy gond akadt vele, de arra azért valószínűleg nem sokan számítottak, hogy alig több mint egy év alatt rövidre zárja ezt a próbálkozást a ByteDance.
„Sajnálattal értesítünk, hogy a TikTok Music 2024. november 28-án bezár.” – olvasható a szolgáltatás felületén.
Nem különösebben ment bele a TikTok abba, hogy miért döntött úgy, hogy leállítja a szolgáltatást, csupán megköszönte az eddigi hallgatóknak a támogatást. A cég annyit tett hozzá, hogy inkább más fejlesztésekre fókuszálja az erőforrásait. Megjegyezte, hogy ettől függetlenül még lesznek zenei funkciói a TikToknak.
A TikTok Music felhasználók a következő két hónapban nyugodtan átköltözhetnek valamelyik másik streaming platformra, ehhez a cég biztosítja az eszközt. A lejátszási listákat át lehet emelni, így többnyire fájdalommentes lehet a váltás az embereknek, persze akadhatnak olyan dalok, amik egyik-másik felületen nem érhetőek el.
Belső források szerint az állhat a háttérben, hogy a TikTok inkább a számára is kedvező megállapodásokat próbál tető alá hozni a különböző nagy streaming platformokkal, minthogy piaci versenybe kezdjen ezekkel. A Spotify, az Apple Music és más szolgáltatások úgy kapcsolódnak a TikTokhoz, hogy a hallgatottságot növeljék. Így közvetve egyre nagyobb profitja származhat abból, hogy átirányítja a daloknál az embereket a zenestreaming felületekre, mintha saját megoldást próbálna fenntartani.
Az „Add to Music App” funkció révén lehetőséget nyújt a cég arra, hogy a videók alatt felcsendülő zenéket a kapcsolódó streaming alkalmazásokban elmentsék lejátszási listákra az emberek. Már dalok millióinál biztosított ez a lehetőség, és a TikTok révén összeállított lejátszási listákkal a Spotify és a többi platform is nyer. Ez a funkció ráadásul már több mint 180 országban elérhető globálisan.
A TikToknak egyébként óriási hatása van a zenei piacra már évek óta, és ez a trend csak egyre erősebb. A Music Business Worldwide arról írt, hogy németországi legnagyobb Top 100-as listára felkerülő daloknak több mint a negyede (27%) előbb a TikTokon lett felkapott, és így került be a legnépszerűbb zenék sorába. De az önerőből sikerre törő számok is rengeteg TikTok videó alapjául szolgálnak. Ma már sok előadó van, aki a TikToknak köszönhetően vált ismertté.