Most már hivatalosan kijelenthető, hogy a robottaxi szolgáltatások versenye elrajtolt. A Tesla Robotaxi sok éves lemaradásból kezdte a párharcot, de nagyon gyorsan próbálja a Waymóval szembeni hátrányát ledolgozni. Érdekes lesz látni, hogy mire vezet ez, a jelek szerint a felhasználók csak nyernek vele.

A Waymo által üzemeltetett önvezető személyszállító szolgáltatás 2025. március 4-én indult el a texasi Austinban, miközben a vállalat már 2020 októbere óta dolgozik ezen, csak más régiókban. A Tesla pedig Austinban indította el elsőként a Robotaxi néven futó szolgáltatását, mivel itt van a cég bázisa.

Ezek a rendszerek minden városban szigorúan szabályozott keretek között üzemelnek, meg van kötve, merre, illetve meddig mehetnek. Az első hetekben a Tesla még nagyon szűk keretek között mozoghatott, de Elon Musk csapata meg akarta mutatni, hogy gyorsan képesek bővíteni a lefedett területeket. Obszcén viccelődéssel egybekötve kiterjesztették a Robotaxi szolgáltatási területét a napokban úgy, hogy azzal már a Waymót is lekörözték.

A Tesla által lefedett terület rövid idő leforgása alatt 42 négyzetmérföldre növekedett, miközben a Waymo csak 37 négyzetmérföldes körzetben szállíthatta az embereket.

A Waymo éppen elérte a 100 millió mérföldet teljesen önvezető módban, személyi felügyelet nélkül, és úgy döntött a cég, hogy ideje megmutatni a Teslának, hogy azért bőven van tartalék a szolgáltatási területben. Egyik napról a másikra, a 37 négyzetmérföldes területet kiterjesztették 90 négyzetmérföldre. A jelek szerint a Waymo szakemberei direkt ügyeltek arra, hogy a Tesla teljes szolgáltatási területét is lefedjék, mert eredetileg a kettő között nem volt teljes átfedés.

Az embereknek így jelenleg a Tesla Robotaxi által lefedett teljes területen megvan arra a lehetőségű, hogy összemérjék az utasélményt a Waymo által nyújtottal. Így már több mint kétszer akkora területen üzemel Austinban a Waymo, mint amit a Robotaxi képes lefedni.

Persze biztosak vagyunk abban, hogy Elon Musk csapata felveszi majd a közvetlenül az arcába vágott kesztyűt. Valószínűleg már lázasan küzd a hatóságokkal a Tesla, hogy ismét bővíteni tudják a területi lefedettséget, és még nagyobb nemiszervet – vagy más egyéb mókásnak szánt dolgot – rajzolhassanak Texas állam fővárosára.

Nem volt rest azt is leszögezni a Waymo, hogy az általa üzemeltetett az egyetlen olyan autonóm taxi szolgáltatás, ami a hét minden napján, a nagy 24 órájában elérhető. Hiszen a Tesla által felvonultatott Robotaxi éjjel nem működik, csak reggel 6-tól lehet igénybe venni az utazások alkalmával.

Egyelőre a hozzáférhetősége is korlátozott, nem veheti igénybe egyszerűen bárki, míg a Waymo esetén semmi akadálya nincs ennek. Ráadásul a Waymo flottája is sokkal nagyobb, legalább 100 kocsival működik már csak Austinban, és ez még a legkisebb létszáma a különböző városokat tekintve. Eközben a Teslánál alig egy tucat autó járja az utakat. Viszont azt is hozzá kell tenni, hogy a cég már dolgozik azon, hogy a Model Y tulajdonosok a későbbiekben megoszthassák majd az autóikat a Robotaxi szolgáltatás keretében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2025. júl. 23. 23:08
#4

Kutyát nem érdekli, felgyújtogatják ezeket is, vagy tiltakozásba kezdenek akik ebből élnek.

jaszy.peti
jaszy.peti
2025. júl. 22. 13:44
#3

Waymo/Tesla esetében az töltés/tankolás is automatizált vajon, vagy visszamegy az autó a telepre és ott egy emberke intézi ezeket?

BiroAndras
BiroAndras
2025. júl. 24. 0:00

@jaszy.peti
A Cybercab-hoz van indukciós töltő. A 3 és az Y gyárilag nem kompatibilis, de valószínűleg megoldják majd.
Vagy majd Optimus bedugja őket.

Egyébként a Cybercab-nál még a takarítás is automatizált. link

csapi26
csapi26
2025. júl. 22. 9:20
#2

Az a címadás wazzeeeee :D

BiroAndras
BiroAndras
2025. júl. 21. 22:19
#1

A Tesla is működik sötétben. A hajnali leállásnak inkább logisztikai oka van. Most még nem az utasokért megy a verseny, hanem a technológiai fölényért.

A további terjeszkedésről pedig azt lehet tudni, hogy Austin-ban óriási területen járnak a felmérő kocsik, és láták már őket több más városban is. Valamint az már hivatalos, hogy a szükséges engedélyek beszerzése is folyamatban van.

Az autók száma pedig a Tesla esetén gyakorlatilag korlátlan, a biztonság és a logisztika szabja meg a terjeszkedés ütemét.

Vissza az oldal tetejére