Úgy tűnik tehát, hogy ők még mindig a klasszikus sztereotípiák áldozatai, melyek szerint az otthonról dolgozó munkatárs későn kel, a gépénél reggelizik és igazából minden más jobban leköti, mint a munka. Láthatólag hozzájuk még nem jutottak el a LogMeIn ezirányú egyéb vizsgálódásainak eredményei.
 
A távmunka lehetőségeit vizsgáló kutatásaik során ők ugyanis egyértelműen azt állapították meg, hogy az összességében kimondottan jó hatással van nem csak a dolgozó termelékenységére, de az elégedettségére, és így összességében a vállalat egészének hatékonyságára is. Öt lényeges tényezőt különítettek el e téren:
1.) A távmunkában dolgozók gyakran még több időt fordítanak a munkájukra, mint irodista kollégáik, ám ennek ellenére többnyire jóval elégedettebbek is azoknál.
2.) A távmunkatárs érdekes módon jobban kötődik is a vállalathoz, így kisebb eséllyel fog felmondani.
3.) A távmunka non-stop ügyfélszolgálatot tesz lehetővé, a földrajzi korlátok teljes kiiktatásával, ami így jelentős versenyelőnyt is biztosít az ezt a lehetőséget kiaknázó vállalatoknak.
4.) Ha a vállalatok megengedik a lebetegedett munkatársaiknak az otthonról való munkavégzést, nyilvánvalóan elejét vehetik a fertőzés elterjedésének a többi munkatárs között, ami így lényegesen csökkenő betegszabadsági kiadásokat eredményez, a termelékenység megőrzéséről nem is szólva.
5.) A rugalmasság és az emberbarát légkör általában véve jó hangulatot eredményez nem csak a munkatársak körében, de az ügyfelek felé is pozitív képet közvetít. A kellően fejlett távmunka-megoldások emellett egyszerűek és költséghatékonyak is.






























